Ifj. Tóthék vezetik a Kazincbarcika-ralit

Vágólapra másolva!
Nagyon hangulatos módon, de igen szerény látszámmal indult a hazai ralibajnokság utolsó előtti futama. Az éjjeli szakaszok után ifj. Tóth vezet Aschenbrenner és Kakuszi előtt, Herczig egy hiba miatt csak a hetedik.
Vágólapra másolva!

Forrás: PTRT
Janika Borsodba is átmentette veszprémi formáját, vezeti a futamot, a többi már nem rajta múlik


A kazincbarcikai rajtdobogó körül néhány százan kísérték figyelemmel ahogy elindul a verseny, ám a publikum mindössze 47 első osztályú autónak örülhetett, melyből csupán 33 volt az abszolútban is értékelhető "A" vagy "N" csoportos. Az élmenők közül nem volt ott Turi Tamás, túl sokba került a csapatnak a veszprémi kaland, ezért nem tudtak indulni, valamint Turán Frigyes, aki bár nevezett, de éppen eltiltását tölti.

Már az első szakaszt is sötétben kellett teljesíteni, s ez a legjobban - némi meglepetésre - a helyi viszonyokat kivételesen jól ismerő Kazár/Szőke párosnak ment a legjobban. Asi végzett mögötte, tehát két N-es autó is legyőzte az S2000-es gépeket, melyekből ezúttal is három állt rajthoz. Kakusziék érték el a harmadik időt, a jóval tapasztaltabb Janikát és Hercziget is megelőzve. Persze lehet hogy utóbbiak óvatosabban kezdtek, csupán tizedek választották el őket egymástól.

A második gyorsaságin Asi robbantott, ő erre, a három közül a leghosszabb szakaszra készült igazán, és ide állította be autóját. Ifj. Tóth és Herczig követték, így nagyjából helyreállt a papírforma. Kazár és Kakuszi némileg visszaesett, Balogh ért még el jó időt, valamint Hideg Krisztián, aki ekkor a hatodik helyen állt. Az első kör utolsó pályáján Aschenbrenner autóján elmozdult a lámpasor, ezért szinte vakon teljesítették a gyorsaságit, ehhez képest a negyedik idő jónak mondható. A három S2000-es autó előzte meg, a szakaszt nyerő Janika összetettben is átvette a vezetést.

Forrás: DRT
Kiegyensúlyozott teljesítményével Balogh az ötödik, bár körülötte nagyon szoros az állás


A szervizparkban mindenki orvosolta a kisebb-nagyobb károkat, és felkészült az éjfélig tartó további versengésre. Az első gyorsaságin Janika növelte előnyét az egymáshoz képest holtversenyben végző Asi és Herczig előtt, a többiek tartották helyüket a vezető hármas mögött, de lemaradásuk már 20 másodperc fölé nőtt.

A következő, leghosszabb pályán az előző körhöz hasonlóan Aschenbrenner volt a leggyorsabb, ám mindössze 0,1 másodpercet adott ifj. Tóthnak, ezért a Peugeot-s páros vezető helye nem forgott veszélyben. Herczigék eltaláltak egy betontömböt, s bár megúszták egy defekttel, nagyjából egy percet veszítettek a kalanddal. Az addig remekül hajtó Kazárék Mitsubishijében eltörött a kardántengely, ezért fel kellett adniuk a hazai futamukat.

A napi utolsó pályát Janika nyerte, és megerősítette vezető helyét Asi előtt. Kakusziék a remek harmadik helyen állnak, némileg lemaradva a előbbiektől, viszont kényelmes előnnyel az egymással viaskodó Hideg-Balogh-Hadik-Herczig kvartett előtt. Botka áll a nyolcadik helyen, mögötte Trencsényi, tizedik pedig az első "S" csoportos autó, Bujdossal a volánnál.

Forrás: HRT
Kár hogy végül nem indult a Turi/Nándi kettős, alighanem ők is a győzelemért harcoltak volna


A jelenlegi állás szerint ifj. Tóth tökéletesen hajtja végre feladatát, ám ha Aschenbrenner közvetlenül mögötte végez, mindez hiába, utóbbi a bajnok. Addig azonban hátravan még nyolc gyorsasági, a futam szombat délelőtt folytatódik, és kora este ér véget. A már a rajtnál is alacsony létszám 35 autóra fogyatkozott (ebből 26 az A-N csoport), még szerencse hogy a másodosztály is szót kap a verseny második napján.


A verseny állása az első nap után:

1.ifj. Tóth/TagaiPeugeot 207 S2000N432:53,0
2.Aschenbrenner/PikóMitsubishi Lancer Evo IXN4+12,0
3.Kakuszi/KakusziFord Fiesta S2000N4+37,7
4.Hideg/KismődiMitsubishi Lancer Evo IXN4+1:05,5
5.Balogh/NémethPeugeot 207 S2000N4+1:10,4
6.Hadik/JuhászSubaru Impreza WRX STiN4+1:11,9
7.Herczig/BaranyaiSkoda Fabia S2000N4+1:17,0
8.Botka/SzennerMitsubishi Lancer Evo IXN4+2:12,3
9.Trencsényi/TrencsényiMitsubishi Lancer Evo IXN4+2:17,3
10.Bujdos/CsontiMitsubishi Lancer Evo VIS3+2:52,0


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!