A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
09:00KézilabdaNorvégia-Magyarország
HUNPóta Georgina
10:00AsztaliteniszYu-Bin Shin-Georgina Pota
HUNTóth Krisztián
10:50CselgáncsKrisztian Toth-Alex Cret
HUNGercsák Szabina
10:50CselgáncsAoife Coughlan-Szabina Gercsak
HUNMagyarország
13:30VívásHungary-Italy
NyílNyíl

Január közepén rajtol a Hősök teréről a Bamako-rali

Vágólapra másolva!
A főváros új vezetése beleegyezett, hogy a Hősök teréről induljon január 15-én az ötéves Budapest-Bamako rali több mint 400 indulója.
Vágólapra másolva!

Az idén 150 járművel, 35 ország 400 indulója várja majd a rajtot. A Budapest-Bamako mottója, "Bárki. Bármivel. Bárhogy" az idén sokkal több vállalkozó szellemű versenyzőt vonzott, mint az elmúlt években: lesz az indulók közt 30 éves Zastava, "szín rozsdás" Kis Polski, fűvel bevetett Trabant, két hullaszállító, egy légpárnás kételtű jármű, amely a szakaszok egy részét a tengeren teszi majd meg. A versenytáv kijelölése nemrégiben ért véget. A 15 napos verseny útvonalának megírása és feltérképezése 24 napot vett igénybe.

A tavalyi feszült mauritániai biztonsági helyzet miatt az idén mindössze két és fél napot tölt majd a mezőny a szaharai országban. "Továbbra is napi szinten figyeljük a mauritán híreket és örömmel nyugtázzuk, hogy az idén nem volt emberrablás, és a helyi karhatalmi erők nemzetközi segítséggel egyre sikeresebben küzdenek az Al-Kaida észak afrikai szárnya ellen" - mondta Villám Géza, a futam alapítója. A mauritániai hadsereg, akárcsak az elmúlt években, ismét maximális támogatásáról biztosította a mezőnyt. Az indulókra taktikai harci járművek és katonai repülők is vigyáznak majd az idén.

A Budapest-Bamako január 15-én reggel 8-kor rajtol Budapesten a Műcsarnok mellől és január 31-én fut be nyugat afrikai Mali fővárosába, Bamakóba.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!