Kijavítják a legveszélyesebb budapesti kereszteződéseket

Vágólapra másolva!
Mind a 24 veszélyesnek ítélt fővárosi kereszteződésben átalakításokat javasolt a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.(FKF) részére a felülvizsgálatukkal megbízott cég. A Pro Urbe Kft. ügyvezetője szerint szinte mindegyik csomópontban jelentősebb beavatkozást is ajánlottak. A kisebb javításokat azonnal elkezdi az FKF, a nagyobbak évekig is eltarthatnak.
Vágólapra másolva!

Fotó: Szabó Balázs [origo]
Piroson áthajtó autók az Andrássy út-Nagymező utca találkozásánál, amely a legbalesetveszélyesebb kereszteződések egyike Budapesten

Valószínűleg az összes kereszteződésben várható valamilyen változtatás, még ha csekély mértékű is - közölte a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) az [origo]-val. A cég ősszel kötött szerződést a Pro Urbe Kft.-vel 24 olyan budapesti csomópont felülvizsgálatára, amelyekben "a forgalomnagysághoz képest sok a személysérüléses baleset vagy az esetek közül sok a súlyos, halálos kimenetelű".

Hol lesz kisebb-nagyobb változás?

Az FKF kezelésében jelenleg 990 lámpás csomópont van, ezeket a cég munkatársai hetente kétszer végigjárják. Részben ezzel, vagyis a leterheltséggel indokolta a cég, hogy külső vállalkozó segítségét kérte a 24 kiemelt helyszínen. Közülük az öt legveszélyesebb után zárójelben lévő szám azt jelzi, mennyi személyi sérüléses baleset történt ott 2003 és 2009 között.

I. ker. Attila út - Alagút utca XII. ker. Alkotás utca - Csörsz utca (14)
I. ker. Krisztina krt. - Mészáros utcaXII. ker. Alkotás utca - MOM
I. ker. Krisztina tér gyalogosátkelő XIV. ker. Füredi út - Szentmihályi út
II. ker. Hidegkúti út - Kossuth utcaXIV. ker. Füredi út - Vezér út
III. ker. Bécsi út - Lestyán utcaXV. ker. Pozsony utca - Károlyi S. út
IV. ker. István út - Munkásotthon utca XVI. ker. Csömöri út - Szlovák út
VI. ker. Andrássy út - Nagymező utca (14)XX. ker. Török Flóris utca - Topánka utca
VI. ker. Andrássy út - Izabella utca (22) XXI. ker. Szabadság utca - Akácfa utca
VI. ker. Andrássy út - Vörösmarty utca XXI. ker. Kossuth L. utca - Szent István utca (18)
IX. ker. Soroksári út - Kvassay J. út (36)XXII. ker. 6-os út - M0 északi lehajtó
X. ker. Bihari utca - Balkán utcaXXII. ker. 6-os út - M0 déli lehajtó
XII. ker. Márton Áron tér XXII. ker. Balatoni út - Bartók Béla út

A kft. az elmúlt két hónapban átnézte a fenti csomópontokat, és a megbízó FKF kérésének megfelelően több szinten javasolt változtatásokat. "A kis költségigényű, azonnal végrehajtható beavatkozási lehetőségek közé például a megrongált táblák, oszlopok, korrodált berendezések, hibás fedlapok cseréje tartozik" - közölte Dulicz László, a Pro Urbe Kft. ügyvezetője.

Szintén építési engedély nélkül megvalósítható, rövid távú beavatkozás lehet még Dulicz szerint új jelzőlámpás programok bevezetése, a meglévők módosítása vagy a forgalomnagyságot mérő detektorok telepítése. Emellett az átjárókat még biztonságosabbá tehetik a vakok és gyengénlátók számára.

Távhívós csipogókat szeretnének

A vakok és gyengénlátók megsegítése érdekében két dolgot vizsgáltak a cég emberei. Egyrészt azt, hogy mennyi gyalogosátjárónál van a járdából némileg kiemelkedő bordázott térkő (általában sárgára festik a gyengénlátók miatt), amely a fehér botot elvezeti a zebrához, másrészt a lámpák csipogóit.

Utóbbiak esetében előforduló probléma, hogy a minden egyes zöldre váltásnál a csipogók hangja zavarhatja az ott lakókat. Ennek felváltására Dulicz szerint léteznek olyan távhívók, amelyekkel a zebrához közelítő vakok maguk aktiválják a csipogást. Vagyis csak akkor ad hangot az elektronika, amennyiben használná a gyalogátkelőt a zöldre váró fogyatékos, máskor nem csipog feleslegesen.

Alaposan átalakíthatnak több csomópontot

Ugyanakkor Dulicz szerint "kis módosításokkal nem lehet csodákat tenni", ezért "szinte mindegyik csomópont esetén adtunk azonnali, rövid távú és hosszú távú javaslatot". Utóbbiak közé jellemzően építésiengedély-köteles beruházások tartoznak, például sávbővítések vagy a sávok kiosztásának megváltoztatása, esetleg más csomóponttípus kialakítása. Emellett elképzelhetők komplett - akár több egymáshoz közeli kereszteződés lámpáit érintő - zöldidő-módosítások.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Rendszeresen bent ragadnak az Attila út-Alagút utca túlterhelt kereszteződésében az autók, amivel még nagyobb fennakadást okozhatnak

Hogy pontosan melyik csomópontnál mit javasoltak, azt az ügyvezető nem árulta el, mert szerinte sok mindenen múlik, hogy ezekből a javaslatokból mit és mikor valósít meg az FKF. A másik ok, hogy a közterület-fenntartó még csak ezekben a napokban kezdi meg a javaslatok átnézését.

A módosítás lehet pénzkérdés is, előfordulhat, hogy az apró javítások után majd egy második fázisban fognak hozzá a nagyobb átépítésekhez. Az ügyvezető szerint ez előtt figyelembe kell venni azt is, hogy az adott kerületnek milyen tervei lesznek a jövőben a javításra szoruló kereszteződés környékén.

Nem csak a balesetveszély miatt kell vizsgálódni

Az egyes kereszteződések baleseti adatai mellett a város fejlődése is kikényszeríti az FKF szerint, hogy a közlekedés irányítása kövesse a változásokat. Az elmúlt években számos új irodaház épült, egy-egy ilyennél az átadás pillanatától napi szinten több száz új jármű és még több új gyalogos jelenhet meg az adott kereszteződésben. De egyre több a kerékpáros is Budapesten, erre is reagálni kell, ahogy arra is, hogy a forgalom nagysága, iránya, hálózati eloszlása, de az összetétele is állandóan változik.



Azonnal elkezdik az átalakításokat

A munkák megkezdésének időpontjával kapcsolatos kérdésünkre az FKF azt felelte, hogy a legapróbb módosításoknak azonnal nekifognak, a közútkezelői jóváhagyást igénylőknek pedig pár hét múlva. A legnagyobb módosításokat "az építési beruházások szabályai szerinti tervezési, engedélyezési és versenyeztetési lépcsők betartásával" kezdik majd el.

Korábban azt közölte az FKF, hogy ezekhez célzott költségvetési előirányzat kell, így "az időigénye is nagyobb, akár több év is lehet". Szerintük a leginkább érzékelhető változás ezekben a kereszteződésekben a lámpák programjában várható: ha például reggel egy bevezető úton jelentős mennyiségű jármű ömlik a városba, akkor folyamatosabb zöldhullámot engednek ezeknek, míg a főút mellékútjai inkább pirosat kapnak majd.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!