Megmarad Kubica karja az orvosok szerint

Vágólapra másolva!
Hétórás műtét után az orvosok megmentették Robert Kubica karját, de a Forma-1-es pilótát operáló sebész szerint akár egy évbe is beletelhet, amíg teljes értékűen használni tudja majd. Kubica Olaszországban egy raliversenyen szenvedett súlyos balesetet vasárnap délelőtt, Genovához közel. Robert Kubicát hétfő délelőtt felébresztették a mesterséges kómából, menedzsere már beszélt is vele. 
Vágólapra másolva!

Apránként kellett összerakni a csontokat, az inakat, és az ereket - mondta a hétórás műtét után a sebész, aki Robert Kubicát, a Forma-1 lengyel Renault-pilótáját operálta. "Kell még néhány nap ahhoz, hogy felmérjük a károsodás mértékét, de valószínűleg elég gyorsan fel fog épülni, és egy éven belül már teljesen jól tudja majd használni a karját" - mondta a Sky Italia tévének nyilatkozva Igor Rossello kézspecialista, a genovai Santa Corona kórház orvosa.

Forrás: www.rally.it
A lengyelnek nem volt tapasztalata még S2000-es versenyautóval

A 26 éves Kubica az olaszországi Ronde di Andora rali-versenyen állt rajthoz egy Skoda Fabia S2000-essel, ám számára vasárnap nem tartott sokáig a száguldás, ugyanis a Testico nevű faluban kijelölt szakaszon nagy tempónál egy templom mellett a szalagkorlátnak hajtott, és a korlát behatolt a kabinba. A baleset után Kubica még nagyjából egy órán át a roncsban ült, mivel speciális eszköz kellett a kiszabadításához. Helyi tűzoltók szabadítottak ki a kocsiból, navigátora sértetlen maradt. A baleset után helikopterrel egy Genovához közeli kórházba szállították.

Lyukat ütött a masszív raliautóba a szalagkorlát - sokkoló felvételek

A Lotus Renault GP vasárnap délután közleményben megerősítette, hogy pilótájuk jobb karja, keze és lába több helyen is eltört, és jelenleg is műtik. Kubica bal kezét már 2003-ban is megoperálták, miután egy Forma-3-as versenyen megsérült. Kubica navigátora, Jakub Gerber sértetlenül megúszta a bukást. A pilóta menedzsere vasárnap este Olaszországban sajtótájékoztatót tartott, és elmondta, a korábbi rémhírekkel ellentétben biztosan nem kell amputálni Kubica kezét. Daniele Morelli elmondta, hogy az orvosok már helyreállították a sérült testrész vérkeringését és csontrendszerét. Még az izomzat helyreállítása van hátra. Keze sérült meg a legjobban, de felkarja és combcsontja is eltört.

Forrás: IRC.com
Kubica Fabiáját pár hete Alex Caffi ex-Forma-1-es pilóta vezette a Monte Carlo-ralin

A 26 éves lengyel a hétvégén először vezethetett S2000 kategóriás raliautót, ami 70-80 lóerővel erősebb, mint azok az R3-as Renault Cliók, amikben korábban ült. Ezen felül az is újdonság volt számára, hogy a Skoda Fabia négykerék-meghajtású volt, míg korábbi autói csak elöl hajtottak. F1-es csapata egyébként nem tiltotta számára a ralizást, de eddig csak Renault-val engedték versenyezni. Állapotáról később ad ki pontos és hivatalos tájékoztatást a csapat, ám az biztosnak tűnik, hogy Kubica nem lehet ott a március 13-i szezonrajton.

A menedzsere már beszélt vele hétfőn délelőtt

Kubicát hétfő délelőtt felébresztették a mesterséges kómából, menedzsere már beszélt is vele. "Végre beszélhettem vele és Robert mindent tökéletesen értett. Az agyi tevékenysége ép, nagyon megkönnyebbültünk. Ez valóban reménykedésre ad okot. A keze és a lába nagyon fáj. Időre van szüksége"- nyilatkozta a pilóta menedzsere, Daniel Morelli hétfő délelőtt az IVG.it munkatársának.

A Lotus Renault GP-nek jelenleg öt tartalékpilótája is van, akik közül Eric Boullier csapatfőnök a múlt héten Bruno Sennát nevezte elsőszámúnak, így minden bizonnyal felépüléséig ő lép majd a lengyel helyébe. Már csak azért is Senna lenne a legjobb választás, mert ő tavaly a Hispania színeiben versenyzett a sorozatban, míg kollégái, Fairuz Fauzy, Romain Grosjean, Ho-Pin Tung és Jan Charouz közül eddig csak Grosjeannak van némi F1-es versenyzői tapasztalata. Nincs még versenyzőülése Nico Hülkenbergnek és Nick Heidfeldnek sem, így akár ők is pótolhatják a lengyelt.

A balesetről szóló vasárnapi összefoglaló anyagunkat itt olvashatja.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!