Ha elengeded a gázt, biztos a bukta - kipróbáltuk a Honda terepmotoros képzését

A Honda motoros vezetéstechnikai centruma, a Safety Hungary újfajta kurzussal bővítette a kínálatát, amelyen a terepmotorozás alapjaival lehet megismerkedni. Az egynapos földtúrás után garantált az izomláz és jó néhány lila folt begyűjtésére is komoly esély van, de legalább egyszer ki kell próbálnia a keresztbemotorozást annak, aki egy kicsit is vonzódik a kétkerekűekhez. Aztán meg úgy is rá fog szokni.

Nagyjából ennyi kell a mókához, és persze egy elhagyatott földes placc

2008 nyara óta működik Magyarországon a Safety Hungary nevű szervezet, amely a Honda több évtizede kifejlesztett és az egész világon elterjedt motoros vezetéstechnikai tananyagát oktatja. Az egy- és kétnapos tréningek legnagyobb előnye, hogy csak magunkat kell vinni, minden mást ők biztosítanak, beleértve azt is, hogy még a rutinos motorosok is újraértékelhetik tudásukat az egyszerűnek tűnő bójakerülgetés közben. A már jól ismert kurzusok mellett legutóbb egy terepmotoros képzéssel bővült a kínálat, amely nem csak azoknak szól, akik el akarnak indulni a motorral történő sártúrás rögös útján, hanem azoknak is, akik nagyobb magabiztossággal szeretnének motorozni közúton. A terep- és az utcai motorozás között látszólag nem sok közös pont van, ám ha terepen megszokjuk és megtanuljuk, hogy hogyan kell bánni az alattunk keresztbe-kasul megcsúszó motorral, akkor ezt a tudást jó esetben akkor is használni tudjuk, ha az utcán elindul a motor feneke.

A nap elején még úgy néztünk ki, mintha skatulyából húztak volna ki minket

Mivel visszatérő vendégek vagyunk, ezért az elméleti rész meglehetősen rövid, Tamás nevű oktatónk röviden és tömören közli, mire számíthatunk a nap folyamán. "Esni és kelni fogtok, de itt ez a cél. Aki nem esik majd el egyszer sem, az nem próbálja elég keményen, és itt nem a finomkodás a cél. A gázt szinte csak digitális üzemmódban fogjuk használni, azaz vagy teligázt húzunk, vagy semmit, az 'öblögetésnek' itt nem vesszük hasznát, mert csak esés lesz a vége" - önti belénk a lelket instruktorunk, aki felkészítés gyanánt még hozzáteszi, hogy fizikailag csak annyira lesz megterhelő, mintha súlyzókkal sprintelnénk egy futópadon. Az elhangzottak után mindenki magabiztosan próbált mosolyogni - itt még nem sejtettük, hogy szóról szóra ez vár ránk.

Tíz lóerős játékszer - Honda CRF100F

CRF100F a becsületes neve a tanulómotoroknak, amelyek eredetileg a junior, azaz a tizenéves korosztály terepmotorozási ambícióit hivatottak kielégíteni. Ennek köszönhetően a méretük is egy kisebb bicikliére hajaz: az ülésmagasság mindössze 78,5 centiméter, és a menetkész tömeg sem éri el a nyolcvan kilogrammot, így még az is fel tudja állítani a nagy hajtásban eldőlt masinát, aki világéletében fel volt mentve testnevelés alól. A 99 köbcentis, egyhengeres, karburátoron keresztül etetett négyütemű motorból tíz lóerőt hoztak ki a japánok, ami megmosolyogtató adatnak tűnhet, ám terepen ez is bőven elég ahhoz, hogy keresztben álljon alattunk a motor, így az alapok biztonságos elsajátításához tökéletes. Egyedül csak a 180 feletti, hosszú lábú motorosoknak lehet probléma, hogy nem fér el rendesen a lábuk, de mire ez feltűnik a sárdagasztás hevében, már nagyjából vége is tanfolyamnak.

A látszat ellenére nem esett el, mert nem engedte vissza a gázt...

Rövid bemelegítés után instruktorunk ismét felkészít minket lélekben, hogy hamarosan el fogunk esni, ráadásul többször is, de ne ijedjünk meg, mert se nekünk, se a motornak nem lehet nagy baja egy kis koszolódáson túl. Az első gyakorlat meglehetősen gyermetegnek tűnhet, mert csupán abból áll, hogy álló helyzetből elinduljunk, majd mintegy száz méter után megállunk, kis kanyar, majd ugyanez vissza. A terepmotorozás azonban külön szakma, itt az elindulás után jó eséllyel kipörög a hátsó kerék és táncolni kezd a motor, ami a megállásra is igaz, tehát még egy rutinos motoros számára se olyan egyszerűek az alapok, arról nem is beszélve, hogy mindeközben figyelni kell a helyes test- és könyöktartásra, valamint arra, hogy ne "lobogjon" a lábunk, hanem a combunkkal szorítsuk a tankot. Nem egyszerű a helyzet, ráadásul a korábban megmosolygott alig tíz lóerős kis motorok is keresztbe tudnak állni egy nagyobb gázadásra, így nem csoda, hogy a nap folyamán senki sem reklamált az erőhiány miatt.

Nem hagyta el a motorját az instruktorunk, csak a helyes ívet magyarázza éppen

A következő feladat egy bója körüli karikázás, ami szintén banálisnak tűnhet, de ha arra gondolunk, hogy mindezt úgy tesszük, hogy az egyik lábunk talppal előre nyújtva van és a gázzal bűvészkedve fordítjuk a motor fenekét, máris bonyolódik a helyzet. Három-négy kör után azt hallucinálom, hogy nagyjából érzem a dolgot, majd egy nagyobb kövön bebicsaklik a motor eleje, és mire észbe kapok, már a földön fetrengek. "Azért estél el, mert elengedted a gázt, ha húztál volna egy kövéret, kitolja az elejét" - bíztatott mellém gurulva Tamás, aki ezek után rögtön el is porzott egy másik földön hempergő kolléga felé. A jelek szerint a bójakerülgetés mégsem olyan egyszerű. A pihenőhelyre mindenki úgy tér vissza, hogy földes a könyöke és térde, de fülig ér a szája. Csak amikor megállunk, kezd feltűnni, hogy mennyire sajog az alkarom a görcsös kapaszkodástól, de mint a többektől megtudom, ez általános tünet - kivéve a csapat legidősebb, ötven feletti tagját, aki, ha nem motorozik, falmászással tölti az idejét, így nem is érti, miért nyafogunk.

A terepmotorozásra is igaz: oda megy a motor, amerre nézünk

Az első két feladat, azaz a gyorsítás-lassítás és a bójakerülgetés kombinációja következik: egy nagyobbacska ovális pályán kezdünk el berregni, és próbáljuk összerakni az eddig tanultakat. Gyorsításnál előredőlni és tankra ülni, lassításnál kissé visszacsúszni és törzsből hátradőlni, majd a kanyarban az ívhez közel eső lábat kinyújtani, hogy - ha szükség van rá - egy dobbantással segíthessük a kanyarodást, majd nagy gázzal távozni. "A lábat nem szabad lógatni, mert akkor megakad és szakad minden, minimálisan behajlítva előre kell nyújtani és csak akkor dobbantsunk le, ha elveszítettük az egyensúlyt és e nélkül eldőlnénk, de ami a legfontosabb, ne engedjük el a gázt" - figyelmeztet újra Tamás, aki minden gyakorlatot úgy mutat be, mintha ez lenne a világ legkönnyebb dolga. Nem hiába edzettek egy évet, mire elindították volna a kurzust.

Ha nem vagyunk hozzászokva, elég fárasztó tud lenni a terepmotorozás

Az ebédszünetig még egy nyolcas pályán rágjuk magunkat keresztül, ami után nagyjából teljesen elfáradok, pedig délután jön az igazi móka, egy bójákkal kijelölt nagyobbacska kör, tele trükkös kanyarokkal. Két kör sem kell hozzá, hogy az alkarom egy-egy izzó fadarabbá változzon a kormányon, ám ami ijesztőbb, a lábamat már alig bírom felemelni és tartani a kanyarokban. Miközben azt konstatálom, hogy mennyire fáradt vagyok, egy kicsit elengedem a gázt az egyik kanyarban, és jön a szokásos koreográfia: a hasamon fekszem a motorral a hátamon. "Elvettem a gázt"- vallom be az odasiető instruktornak, aki egy rövid pihenőt javasol, és gyorsan elmondja, mire figyeljek még a gázkezelésen túl: könyököt és lábat fel, a tekintetemmel navigáljak, mert a motor itt is arra megy, amerre nézünk.

Instruktorunk a helyes kanyartechnikát demonstrálja

Nagyjából úgy érzem magam, mintha súlyzókkal a kezemben futottam volna le egy félmaratont, de amint kapok levegőt, visszapattanok a kis masinára, mert jó nézni, ahogy a többiek fülig érő szájjal motoroznak keresztbe-kasul - két hempergés között. Voltak kanyarok, amelyekben már-már úgy éreztem, minden összejött: jó volt az ív és a "tempó" is, gázzal tudtam fordulni, és amikor kigyorsításnál elkezdett úszni a motor feneke, nem vettem vissza reflexből, hanem teli gázt adva egyenesbe húztam a lobogó masinát. Majd ezek után jött a következő kanyar, ahol minden elrontok, amit csak lehet, hogy egy látványos eséssel fejezzem be a bénázást.

Cikkajánló

Vidámparkba oltott motoros suli		Túlélőkurzus motorosoknak		Mínusz tízben motorozni

Nagyjából három buktáig számoltam, onnantól nagyjából mindegy is volt, hogy hányszor poroltam le magam, majd vissza a motorra, berúgás és repesztés tovább. Mire odáig jutunk, hogy csak merev bábuként utazunk a motoron, pont vége a mókának, nyakig koszosan pöfögünk vissza a főépülethez, ahol úgy festünk, mint egy csapat kőszénbányász, azzal a különbséggel, hogy nekünk fülig ér a szánk a műszak végén. A másnap reggel az izomlázról és a lila foltok konstatálásáról szól, valamint a használt endurók és krosszmotorok nézegetéséről az interneten, mert az nem lehet, hogy ezzel így vége.