Laurens van den Acker, az új főtervező a Twizy-játék után a Clióval kezdi felrázni a Renault-dizájnt
(Galériához kattintson a képre!)
Még ott díszeleg egykori gyerekszobám falán egy elsárgult poszter, ami valójában egy autós újság közepéből kiszedett kétoldalas hirdetés 1991-ből. Egy első generációs Renault Clio áll rajta két nyújtott amerikai luxuslimuzin között, és elégedetten könyököl a tetejére egy arab olajsejk. A mai, takarékosságra kihegyezett világban elképzelhetetlen reklám szlogenje szerint a kisautó "mindent tud, amit a nagyok", és az akkori fapados konkurenciához képest tényleg a kényelem és teljesítmény új dimenzióját nyitotta meg - már a Baccara és a Williams kiviteleken innen is.
Az első generációval begyűjtött Év autója címét aztán a harmadikkal is megismételte a Clio, idén pedig a legújabb, negyedik széria ismét beverekedte magát a döntős modellek közé. Természetesen a méretnövekedés ezúttal sem maradhatott el, a poszteren szereplő ősmodellnél immár 35 centivel hosszabb az újdonság, sőt, még egy első generációs Mégane-nál is nagyobb helyet foglal a parkolóban. Ezek után nem meglepő, hogy átlagos testalkattal kényelmesen elférni a hátsó ülésén, bár az összeszűkölő tetőívek lecsípnek pár centit a fejtérből. Az utastéréhez hasonlóan a 300 literes csomagtartó is a kategória legnagyobbjai közé tartozik, akinek pedig ez kevés lenne a családi kiruccanásokhoz, jövőre a formabontó kombit vagy később az egyelőre csak vázlatokon létező egyterűt is választhatja alternatívaként.
Dögös, bár más márkáknál ismert elemekből épül fel a far. Átlósan hátra nem lehet belőle kilátni
Hétköznapinak éppenséggel a ferdehátú alapmodellt sem nevezném, elsőre nem is olyan könnyű eldönteni róla, három- vagy ötajtós-e. Nos, utóbbi a helyes megfejtés (háromajtós egyáltalán nem is készül az új generációból), csak az ablak keretébe rejtették a hátsó kilincseket. Nem új keletű ez a megoldás, hanem Walter da Silva régi kelléktárából származik, aki viszont egy '85-ös Nissan Pathfinderből meríthetett ihletet. Jó alaposan tanulmányozhatta a Clio-dizájner az olasz mester munkásságát, mert a farrész szexi domborulatai és a hátsó lámpák is emlékeztetnek egyes Alfa- és Seat-modellekre, de mielőtt plágiumügyet kiáltanék, nézzük meg máshonnan is a kisautót!
Profilképét lendületes, csinos vonalak határozzák meg, egyedül az ajtók alján felcsapó lemezhullámmal nem tudok megbarátkozni - igaz, ez szinte láthatatlan a fekete tesztautón. Annál feltűnőbb az orrkialakítás a komiszul összeszűkülő fényszórókkal és a hatalmas emblémával, amit inkább tűnik a Trafic méretének, mint a Clióénak. Csücsürítő arckifejezésével nagy nőcsábász a kis Renault, és talán így lesznek ezzel a nagyobbak is, hiszen az új maszk a modellpaletta többi tagján is megjelenik.
Csinos belsőt és jól használható kijelzőt kapott a Clio. Azért meglennék fehér kormánykeret nélkül
Ahogy a külső, úgy a belső is extravagáns, különösen cappucino-barna színösszeállításban. Köszönöm, de privát használatra inkább nem kérnék tejszínhab színű betéteket a kormánykerék, a váltókar és a légbeömlők környékére , viszont a sok-sok krómmal szegélyezett zongoralakk-díszítések nagyautós érzetet keltenek - igaz, olyan akkurátusan gyűjtik össze az ujjlenyomatokat, mint a Scotland Yard nyomozói. Bár nem puhák a műanyagok, a precízen járó, részben gumírozott szegélyű kapcsolók és a kellemes tapintású felületek miatt rendben van a minőségérzet, egészen addig, amíg nem kezdi valaki firtatni az olcsó padlószőnyegeket és a néhol kissé sorjás éleket. Ezen a téren nem veheti fel a versenyt a szúrós szemű germán minőségellenőrök műtőasztalán kitenyésztett Volkswagen Polóval, a tervezők kreativitása miatt viszont több élet szorult bele.
Hatalmas pluszpontot érdemel a hétcolos, Dynamique szinten széria érintőképernyő, amely a berendezés szerves részének tűnik, ellentétben a Peugeot 208 vagy a Mercedes A-osztály odabiggyesztett tabletjével. A logikusan felépített, áttekinthető menüben könnyen eltalálunk a 3D-s navigációjáig, ami a felhasználók elől gondosan elrejtett kicsinyítés-nagyítás funkciót leszámítva remekül használható. Ugyanez érvényes az oldscool bassz-reflex hangszórókkal megtámogatott, a műfajban egész jó hangzásúnak számító audiorendszer vezérlésére is, de aki kedvenc Postás Józsi CD-jével indulna útnak, csúnyán elnézte a házszámot. Saját zenét ugyanis a kor szelleméhez illően csak USB-n vagy okostelefonról (bluetooth audiostreaming) játszik le a rendszer, a kütyükkel hadilábon álló nagyiknak marad a rádiózás.
Kényelmesek és használható méretűek az első ülések. A puha oldaltartás inkább csak jelzésértékű
Az indítógombot lenyomva ismerős dallamok szólalnak meg a motorháztető alatt, bár azt azért nem állítanám, hogy a háromhengeres Maruti-hang zene füleimnek. Lám, a Cliót is utolérte a méretcsökkentés, és 900 köbcentisre faragták le a TCe-blokk lökettérfogatát, bár akusztikaliag lehetne ennél rosszabb is - mint például a kéthengeres Fiat Punto esetében. Az első rácsodálkozás után könnyen megszokom az orgánumot, bemelegedés után szépen kisimul az alapjárat és csak a kormánykerék finom rezgései árulkodnak a motor felépítéséről. Finoman hajtva meglepően csendes a Clio, nagyobb fordulaton pedig látványosan életre kel, és megérkezik az elveszettnek hitt 90 lóerő. Városi forgalomban elemében van, könnyen be tudja fűzni magát a forgalom lyukaiba és jól el tud rajtolni a lámpáktól, autópályán viszont a belső sáv terrorja helyett csak tisztes helytállásra futja az erejéből. A sztráda etapokon hosszúra áttételezett ötös pótolja a hiányzó hatodik sebességfokozatot, a napi munkába járós dugókban pedig start-stop rendszer segít benzint spórolni. Na meg egy Eco-kapcsoló, amit épp csak annyival fojtja le a motort, hogy még ne legyen "félig behúzott kézifékkel indultam el" érzésem, de lelkiismeretfurdalásom se tankolásnál.
A fogyasztáscsökkentő trükkök és az alig több mint egy tonnás tömeg ellenére azonabn kár csodákra számítani tankolásnál: a laboratóriumi 3,9 l/100 km-es vegyes átlaghoz nyugodtan hozzá lehet adni másfél litert, kizárólag városban és hidegben használva pedig a nyolc feletti étvágy sem kirívó. Hamar felkapcsolgató, nyomatékból autózó vezetési stílushoz sajnos nem a legjobb partner a Renault, a turbó ugyanis csak közepes fordulattól tud elég levegőt szállítani, ezért 2500 alatt erőlködés a válasz az érdemi gyorsítási kíséretekre, kemény fagyokban néha rángatással fűszerezve. A mínusz egy henger, plusz egy feltöltő dílt nem igazán érzem visszautasíthatatlannak: rugalmasság terén jobb ugyan a TCe a hagyományos szívómotoroknál, viszont alig takarékosabb náluk, és pár éves korában sokkal több hibalehetőséget tartogathat. Mégis szimpatikussá teszi az igyekezet, ahogy a kis kávédaráló meglódítja a kasztnit, és a száraz adatoknál jobb gyorsulásérzetet nyújt a valóságban.
Közel másélszer akkora a csomagtér, mint egy Swiftben. De nincs rekesz, és bővítve sem sík a padló
A kicsi és játékos elv nem csak a motorra, nem a Clio mozgásának egészére igaz. Parádés futóművet raktak alá, ami -a lassú tempónál és az autópályák keresztbordáin érezhető feszességet leszámítva- tisztességesen kirugózza az úthibákat, ugyanakkor egész ügyesen tart kanyarban. Mivel a feladathoz a kormány és a váltó pontossága is felnőtt, teljes jogú tag az élvezetesen vezethető kisautók szűk körű klubjában, igaz, a Fiesta elnöki pozícióját egy pillanatig sem tudja megingatni. Nem csak Fordhoz, de a hasonlóan motorizált riválisokhoz képest is egészen baráti a 3,8 milliós alapár, ami a franciák üzletpolitikáját ismerve előbb-utóbb még lejjebb faragható lesz egy-egy akcióval. Ennyiért ráadásul a Dyanamique-csúcsmodellt adják nagyvonalú felszereltséggel (alufelnik, kulcsnélküli bejutás, bőrkormány, navigáció, stb.), kevesebb extrával beérve kapásból kétszázezret lehet sórolni a középső, messze nem fapados felszereltségi szinttel.
Akad azonban egy kis házon belüli bökkenő a Clio-ajánlattal: az új, kikupálódott Dacia Sandero ugyanilyen motorral, hasonló helykínálattal és vállalható felszereltséggel bő egymillió forinttal olcsóbban elvihető. Ha választanom kéne, gondolkodás nélkül Sanderót kérném, és a fennmaradó összegből évekig nem lenne gondom a tankolásra, bár néhány kompromisszumot azért kellene kötnöm. A román rokon még kicsinosítva is földhözragadt a sikkes franciához képest, egyszerűbbek benne az anyagok, és le kéne mondanom az ötcsillagos törésteszt adta biztonságérzetről (bár még nem vizsgálták, háromnál többet eddig egyetlen Dacia sem szerzett). A Sandero szimplán egy olcsó és praktikus autó anélkül, hogy mindent tudna, amit a nagyok. Csakhogy a valódi nagysághoz azért a Cliónak is szüksége lenne némi finomításra - első körben mondjuk a konszern 1,2-es, négyhengeres turbómotorjára.
Műszaki adatok - Renault Clio 0.9 TCe Dynamique Motor, erőátvitel, fékek. Hengerűrtartalom: 898 cm3. Hengerek/szelepek száma: 3/12. Teljesítmény: 66 kW (90 LE)/5250. Nyomaték: 135 Nm/2500. Sebességváltó: ötfokozatú kézi. Fékrendszer elöl/hátul: hűtött tárcsa/dob. Költségek. Alapár: 3 830 000 Ft. |