Bár hivatalosan szabadidő-autó, a hasmagassága csak 124 mm. Terepre már csak ezért sem való
A három éve bemutatott Countryman volt az első modell a BMW által feltámasztott Mini történetében, amelyben már hátul is kényelmesen elfért két felnőtt, és a csomagtartója sem csak két retikülre volt méretezve. Aztán mintha megijedtek volna a Mininél, hogy elkönyvelik őket unalmas családi kocsik gyártójának, gyorsan elkezdtek dolgozni a sportos kupéváltozaton is, melyet Pacemanre kereszteltek.
A legnagyobb különbség a "vidéki ember" és a "tempóember" között, hogy utóbbin kettővel kevesebb ajtó van. Szemből teljesen egyformák, az A-oszlopok mögött viszont már minden karosszériaelem különbözik: a Paceman övvonala erősen emelkedik, teteje lejt hátrafelé, és a fara is más. Hátsó szélvédője erősebben döntött, középre, feltűnő helyre tették a típusjelzést, és a márka történetében először fekvő hátsó lámpákat alkalmaztak. Nálunk a szerkesztőség egyik felének tetszett, a másik ki nem állhatta, az viszont biztos, hogy sokkal feltűnőbb jelenség, mint egy átlagos szabadidő-autó. Viszont nem valószínű, hogy 10-20 év múlva a kupé szó hallatán a korszak autói közül a Paceman jutna eszünkbe, mondjuk, egy Toyota GT 86 vagy egy 4-es BMW helyett.
Ma már csak a neve Mini: a Paceman hatalmasnak tűnik az eredeti mellett
A Paceman óriási ajtajai olyan nehezek, hogy ferde talajon a zsanérozás alig tudja megtartani őket. Ha vízszintes úton, bentről lendületesen nyitjuk ki, akkor az akadópontokat átugorva szinte mindig visszacsapódik. Ez bosszantó, mint ahogy az is, hogy a biztonsági övért eléggé nyújtózkodni kell, mivel nincs olyan kis kar, amely előrenyújtaná őket. Olyan kicsi a meredek szélvédő, hogy tanácsos a szokásosnál jóval távolabb megállni a lámpától, ha látni akarjuk, mikor vált zöldre. Az sem szerencsés, hogy a jobb oldali külső tükör alsó felét nem látja a vezető, mert a tükörházat kissé az ablak alá csavarozták.
A hátsó kerékdőlés elég extrém egy utcai autótól, ezért is fordul olyan jól
Nagyon kényelmes beszállni a magas vezetőülésbe, csak ráül az ember, míg egy normál Minibe már jóval nehezebb belehuppanni, kiszállni meg pláne. Mindkét első ülés előrecsúsztatható a Pacemanben, de csak az utasoldali talál vissza az eredeti pozíciójába. Ha már beült valaki hátra, nem fog panaszkodni a helykínálatra, legfeljebb csak a fejtér lehet szűkös 180 centi felett, bár állítólag alig kisebb, mint a Countrymanben. Persze a kisebb ablakok és a hátsó ajtók hiánya miatt a klausztrofóbia nagyobb eséllyel törhet a hátul ülőkre egy hosszabb úton, és ezen még a puha könyöklő, a Mini-kollekcióból származó plüssbulldog és a két lepattintható pohártartó sem segít.
Az első Mini vízsszintes hátsó lámpával. Szokni kell a far látványát
A Mini marketingesei Lounge koncepciónak hívják azt, hogy hátul csak két ülés van. Ma ez a divat, sokkal menőbb, mint egy sima pad, nagyobb lehet hátul a válltér és oldaltartást is lehet adni, viszont nagyon bosszantó tud lenni, ha éppen öt embert kellene eljuttatni A-ból B-be, mivel látszik, hogy egyébként elférnének. Egészen használható méretű a 330 literes csomagtartó (20 literrel kisebb a Countrymanénél), befogadóképességének jelentős részét az álpadló alatti rekesz teszi ki, persze bővíteni is lehet. A hátsó ajtó nyitásához az óriási Mini-emblémát kell megbillenteni, ami a hosszú körmű nőknek veszélyes mutatvány lehet.
A lámpák miatt elég keskeny nyíláson kell pakolni a csomagtartót, az álpadló alatt is rekesz van
Aki ült már modern Miniben, az unalmasnak, aki még nem, rendkívül izgalmasnak találja majd a műszerfalat, amelynek központi helyén a méretével fordítottan arányos használati értékű sebességmérő trónol, közepén a menü és navigáció színes képernyőjével. Bár láthatóan inkább a formát követi a funkció, mint fordítva, azért a Mininél is hajlamosak beismerni, ha hibáztak: ez az első modelljük, amelyben a nehezen használható billenőkapcsolók helyett végre rendes helyre, az ajtóra tették végre az ablakemelőt. Ezt leszámítva minden olyan kaotikus, mint a többi Miniben, bár hamar meg lehet szokni a vidám hangulat miatt.
Miki egérre emlékeztet a nagy sebességmérő a két légbeömlővel. Tolókar lett a kézifékkarból
Szerencsére a vezetési élmény nagyon hasonlít a sima Miniéhez, azt leszámítva, hogy jóval testesebb autót irányítunk, és magasabban ülünk. Olyan direkt áttételezésű a kormány, hogy az első kilométereken bizony szokni kell, mert a legapróbb kormánymozdulatokra is késlekedés nélkül, jelentősen kitér a kocsi orra. Ez inkább autópályán lehet zavaró, városban viszont az egyik legnagyobb örömforrássá válik, ha már ráéreztünk. Sport üzemmódban nehezebbé, kissé talán szorulóssá válik a rásegítés, valahogy kellemesebb a normál állapot, igaz, a gázreakciók akkor valamivel tompábbak.
Szigorúan kétszemélyes, rendes pad nem is rendelhető. Meglepően tágas hátul is
A számos más típusban is alkalmazott, BMW-féle 1,6-os, 184 lóerős turbómotor remekül illik a közel 1,4 tonnás Pacemanhez, mivel van benne nyomaték, de pörögni is szeret. 0-ról 100-ra 7,5 másodperc alatt gyorsul az összkerékhajtású Paceman, a végsebessége 217 km/h, tehát semmivel nem lassabb, mint a hasonló méretű, de kétliteres, 240 lóerős turbómotorral felszerelt Range Rover Evoque. A Mini ráadásul még takarékos is tud lenni, országúton hat liter alá is be lehet vinni a fogyasztását, persze városban inkább a kilenc a valóság, de ez még mindig bő három literrel kevesebb, mint az Evoque fogyasztása.
Ha lusták vagyunk, a rendkívül pontos, de a gyors váltásokat nem kedvelő váltót 50-nél betehetjük hatosba, és még akkor is képes lesz gyorsítani. A váltóval az az egyetlen probléma, hogy véletlenül hátramenetbe lehet tenni egyes helyett, ha gyorsan akarunk fokozatot kapcsolni, és túlnyomjuk a megfelelő síkon a kart. Sportos vezetőknek jobb választás a Countrymannél a Paceman, mivel egy centivel közelebb ül az aszfalthoz, és alapból sportosabbra hangolt a futóműve (felár nélkül kérhető a magasabb, kényelmesebb beállítás is). A 17 colos felnivel, téli gumival így is jóval kényelmesebb volt, mint a korábban nálunk járt nagyfelnis, sportfutóműves Countryman, de lassú tempónál azért kissé ez is rázott. Nem valószínű, hogy érdemes nagyobb felnivel kérni, mert az valószínűleg nagyon lerontaná a gördülési komfortot.
Majdnem olyan jó vezetni, mint a normál Minit. A futómű- és szélzaj lehetne kisebb ennyi pénzért
Még téli gumival is úgy falta a kanyarokat a Paceman, mint a hasonló méretű szabadidő-autók közül talán egy sem, a feszes futómű a dőlési, az automata összkerékhajtás pedig az alulkormányzottsági hajlamot irtotta ki belőle. Ha kikapcsolt menetstabilizálóval, egy visszafordító kanyar közepén padlóig nyomjuk a gázt, akkor sem kezdi el tolni az orrát, a villámgyors elektronika ugyanis ilyenkor akár a nyomaték 100 százalékát is képes a hátsó tengelyre irányítani. Nem terepjárásra való az 550 ezer forintba kerülő All4 összkerékhajtás, de nedves és száraz aszfalton is remekül működik.
Egyetlen igazi vetélytársa a Pacemannek a hasonló méretű és hasonló célközönségnek szánt Range Rover Evoque, amely ugyan hatmillióval drágább, a formája viszont mindenkinél nagyobb sikert arat, és belül is jobb minőségű. Házon belüli konkurencia is van, ugyanezzel a motorral a Mini Cooper S 1,4 millióval, a Countryman Cooper S 550 ezer forinttal olcsóbb. Előbbit még jobb vezetni, utóbbi még praktikusabb az öt ajtaja miatt, a Paceman inkább azoknak való, akik a vezetési élmény és a praktikusság elegyére vágynak egy olyan autóban, amelyből garantáltan nem fog sok szembe jönni a magyar utakon.
Műszaki adatok - Mini Paceman Cooper S ALL4 |