Bizonyos tekintetben én lennék az ideális autótesztelő. Például egyáltalán nem értek a kocsikhoz. Nekem magyarázhatják, milyen a felfüggesztés, és mi is az a lengőkar, hiszen nemrég tudtam meg, hogy az új autókban már nincs karburátor. Alig vezetek, és ráadásul rosszul, az új autók viszont szinte magbabonáznak, hiszen általában tiszták. Úgy képzeltem, a gyár odalesz az örömtől, hogy ekkora balekot kapott, közben persze az újságírók és az ipar viszonyának sötét bugyraira is kíváncsi voltam. Mivel akarnak majd korrumpálni? Ötszáz eurós bankjegyeket dugdosnak majd a bőrtangámba amíg rúdtáncolok, vagy be kell érni a kétszáz eurósokkal? Vagy borítékkal a kezükben közelítenek, mint magyar ember a főorvoshoz? A valóság kiábrándító volt, kétszeresen is. Nemcsak a Fiat nem próbált meg befolyásolni, de azt is megértettem, hogy a teszteléshez tudás kell, meg tapasztalat. Én viszont csak egy dilettáns benyomásaival szolgálhatok, így tessék ezt a beszámolót olvasni. Én szóltam.
A Fiat két új modelljét lehetett kipróbálni Milánó környékén. Elkészült ugyanis az 500L Trekking, illetve a hosszabb változat, a Living. Az úgynevezett modellcsalád névadója, a kis Fiat 500 egy nekem tetsző autó. Nyilván azért tetszik, mert az első autó, amihez huzamosabb ideig közöm lehetett, egy Zastava 750 volt. Nálam a Fiat tehát biztosra ment, a nosztalgia-méter mutatója folyamatosan kileng, mert ha egy új 500-ast látok, akkor vigyorogni kezdek, nekem a régi idők ugranak be, szép emlékek, meg egy rakás szerencsétlenkedés is – de mindegy, a recept működik.
A Fiat egy nagyobb típussal is megpróbálja megismételni a sikert, így született meg az 500L, az első autó, amelyik felárért kávét is főz. Hogy mitől 500? Attól, hogy úgy hívják. És mert elölről hasonlít rá, mármint a hűtőmaszk, meg a lámpák. Van, aki szerint az 500L elragadó, és játékos, nekem néha egy házilagosan elkövetett plasztikai műtét ugrik be róla. Minden egy kicsit szét van csúszva. Javasolnék egy gyors és egyszerű próbát: álljanak a tükör elé, és kezükkel húzzák szét az arcukat. De nagyon. Ha még képesek kinyitni a szemüket, nézzenek magukra: tetszik a látvány? Na, ugye.
Ha az 500 egy retró-autó, akkor az 500L a retró újrahasznosítása. A retro-recycling nem a Fiat találmánya, és elég, ha összevetjük az 500L Trekking és a Mini Countryman képeit, hogy lássuk, honnan jött az alapötlet és az ihlet. Az 500L Trekking lenne a szegény ember Contrymanja? Elsősorban akkor, ha a szegény embernek sok pénze van.
Az 500L modellcsalád egyébként Szerbiában, a Fiat kragujevaci gyárában készül. Az üzem helyén állt a néhai Jugoszlávia autóipari fellegvára: a hardcore Zastava-fanatikusok szerint Kragujevac a szerb Detroit. Azaz Detroit az amerikai Kragujevac. Valóban felfedezhető némi hasonlóság, az élet egyik városban sem kifejezetten drága, és a szárnyalás időszakát mindkét helyen zuhanás követte. Bár a hírek szerint Kragujevac még mindig jobb állapotban van. A Fiat Automobili Srbija (FAS) már semmiképpen sem Zastava: a régi gyárból csak a falak maradtak, az olaszok új gépeket, új munkafázisokat, új termelésirányítási rendszert és új munkaruhákat hoztak. A beszállítóik is a gyár területén építettek csarnokokat. A cég harmadának a szerb kormány a tulajdonosa, és a szerbiai sajtóban időnként még elvitatkoznak azon, hogy az 500L valójában szerb vagy olasz autó-e. Ezt nem tudom eldönteni, de az olaszországi bemutatón Kragujevácról nem sok szó esett.
A Fiatnak olyan fontos ez a modell, mint Lázár Jánosnak a trafiktörvény. Mást nem nagyon tudnak kínálni: a kis 500-as már hat éves, a Punto is öregecske, a Freemont egy átcímkézett amerikai autó, a Panda meg mégiscsak picike egy családnak. Az 500L egyébként az USA piacán is kapható, 1.4-es, turbós benzinessel is.
Az 500L elég furcsa autó. Például a méretei miatt. Ez egy kis autó, amelyik nagynak próbál látszani úgy, hogy kicsinek álcázták. Ez ilyen bonyolult, de kifejtem: adott az 500-ra hajazó arc, amit egy nagyobb, ötajtós test követ. De ezek még mindig egy kis autó méretei, hiszen az 500L nem relatíve, hanem abszolút értelemben is rövid. Olyan hosszú, mint a jelenlegi Suzuki SX4 (4 méter 15 centi), és 20 centivel rövidebb, mint az új SX4 lesz. Ugyanakkor kb. 10 centivel magasabb. Ettől valahogy az egész aránytalan, ha jó szögből nézzük, akkor akár tetszetősen furcsa, ha rosszból, esetlen. Az mindenképpen dicséretes, hogy a Fiat ilyen kis alapterületen is tisztességes csomagtartót ad (412 vagy 455 liter, attól függően, hogy a mozgatható hátsó üléseket hátratolják vagy előrehúzzák). Mindez talán azért sikerülhetett, mert az autó orra tömpe. Egyébként meglehetősen rövid üléseken ülünk, olyan kényelmesek, mint a Lufthansa turistaosztálya.
Persze az 500L formáját láthatjuk arányosnak és kecsesnek is, de ehhez feltétlenül egy 500L Living mellé kell parkolni. A Livingbe ugyanis betoldottak 20 centit. És pont úgy is néz ki. A Living egyik vonzereje az lenne, hogy 5 + 2 üléses változatban is elkészítik. Ez leginkább akkor jön jól, ha a gyerek ballagására váratlanul beállítanak a vidéken élő törpe rokonok is. Öt üléssel egyébként pazar a csomagtartó, ha hanyagul dobom be a hátizsákot, akkor mászhatok utána. Van egy kivehető és feljebb helyezhető lap, alatta rekeszek. Nem biztos, hogy maradéktalanul boldog lesz, akinek a csomagtartó rendezgetése a fétise – talán van már ezerszer több kombinációt adó rendszer –, de egészen használhatónak tűnik, és hely bőven van benne: 560 illetve 638 liter, a hátsó üléssor helyzetétől függően.
Az 500L Linvinget ötüléses változatban próbálhattuk ki, a teljesen valószínűtlen 0.9-es, kéthengeres, turbós benzinmotorral. Gyorsul persze ezzel a motorral is az autó. Lehet, hogy nem valami fényesen, és lehet, hogy az első harminc vagy negyven méteren Usain Bolt lehagyná, de valójában mit számít ez? Hol lenne Bolt egy kilométer múlva? Hányszor fordul elő, hogy a városban Bolt ellen kelljen versenyezni? Így gondoltam egészen addig, amíg úgy alakult, hogy egy parkolóból kellett ráfordulnom egy kicsit forgalmasabb országútra, méghozzá balra. Volt néhány pillanat, amíg kifejezetten kevésnek éreztem a motor teljesítményét, pedig a balról és jobbról érkezők annyira nem is voltak közel.
Lehet, hogy ezt a kis motort szokni kell. Egy idő után feltűnt, hogy hang után vezetek: létezik egy érzet, hogyan zúg a motor, amikor váltani kell. Ehhez az érzethez, a hanghoz a szerencsétlen kéthengerest szétpörgettem, rendszerint 5000 fordulat/perc környékén váltottam, egészen közel a leszabályozási tartományhoz. Odafigyeléssel valószínűleg kulturáltabb vezetési mód is elsajátítható, de a teljesítmény akkor is elég kevésnek tűnik majd. Egyébként billeg. Nem puhán rugózik, vagy mit tudom én, hanem billeg. Amikor a kolléga autópályán megmozgatta az autót, éppen valamit matattam, és nem vettem észre, mire készül. Tudta, mit csinál, nem voltunk veszélyben, vagy ilyesmi, de a kasztni váratlanul nagy mozgásától majd’ összeszartam magam. Aztán kipróbáltam, milyen, ha viszonylag tempósan találkozunk egy olasz fekvőrendőrrel. Azt jól viselte. A bemutató hivatalos részén egyébként említették is a rugózását, amiből arra következtettem, hogy ezt pont így akarták.
A Trekking már jobban tetszett. Nem csak a rápakolt műanyag elemek miatt, hanem mert elég erős motor volt benne, a szörnyű hangú 1.6-os dízel. Persze én dízelt sem tudok vezetni, ezt is pörgetem, valószínűleg értelmetlenül váltogattam, sokkal később, mint kellett volna. Az autó ment, bár nem biztos, hogy élvezte. Volt benne egy hatalmas, nyitható üvegtető is: ha valaha 500L-t vesznek, feltétlenül ilyennel kérjék. Egyébként van bennük kormányzást megkönnyítő city-gomb, ami tetszett, meg start/stop rendszer, amit utáltam, többek között azért, mert a motor leállása és újraindítása után derült ki, hogy a klíma nem ment el minden beállítást, és döfködhettem újra. Ha a kormányt úgy állítottam be, hogy kényelmes legyen, akkor a műszerek egy részét nem láttam. Így végig nem tudtam, mennyivel megyek.
A Trekkinget másfél centivel megemelték, különlegesnek mondott, sár és hó gumikat tettek a felnikre, a kipörgésgátló programozását pedig elnevezték Traction+ rendszernek. A cél az volt, hogy megkönnyítsék a haladást rossz vagy csúszós úton, mert a tapadó kerék akkor is hajt, ha a másik kipörög. Most érkeztünk el a Gyakori Nagy Dilemmához: Magyarországon, az ezer hegy országában, az örök hó és jég fogságában, evvel az autóval vajon hogyan jön le anyu a hegyről? És az senkit sem érdekel, hogy apu vajon mivel jár? És hol lakik?
Egyébként a Traction+ valószínűleg segít a feljutásban a sípályák parkolójáig, de off road képességeket azért nem várjon senki. Igen, végigmegy a száraz kavicsos úton, Tamásnak pedig sikerült orral és farral egy meredekebb árok szélén is kipróbálni a rendszert: úgy tűnik, működött. De ez akkor is egy elsőkerékhajtású autó. Időnként felröppentek hírek arról, hogy az 500-as modellcsaládnak lesz egy összkerekes tagja is (amit, ismét csak állítólag) Olaszországban gyártanának. Rákérdeztem, és a Fiatos ember azt mondta, hogy az 500L potenciális vásárlói nem igénylik ezt, akinek meg 4x4 kell, annak ott a Freemont vagy a Panda. Persze nem is vártam más választ, két új modell bemutatásakor azt mégsem mondhatja, hogy itt vannak az új autók, de ne vegyék meg a Trekkinget, mert lesz egy még jobb.
A menetpróba után a kérdések kérdése mégis az lenne, hogy vajon kéne vagy nem kéne? Adnék érte pénzt? Dehogy adnék, nincs egy vasam sem. Elméletileg nem szaladnék el előle, és feltételezem, hogy így vannak evvel az Agrokor dolgozói is: Ivica Todoric oligarcha cége július elején 100 darab 500L vásárlására szerződött a Fiattal. De az 500L azoknak a választása lesz, akiknek van legalább négy és fél millió forintjuk (akciósan ennyi a 0.9-es PopStar kivitel, de kapható 1.4-es benzinessel, illetve 1.3-as és 1.6-os dízellel is), és valamiért ellenállhatatlan vágyat éreznek, hogy egy furcsa formájú, nem igazán nagy, gyenge motorral szerelt autóra költsék az egészet. Gondolom, a magyar piac tele lehet ilyenekkel.