Talmácsi: Mintha puskával lőttek volna lábon

Világbajnok motorosunk saját bevallása szerint legszerencsétlenebb szezonját éli. Ausztráliában eltörött az állkapcsa egy szerencsétlen bukás miatt, júniusban pedig a motorjában robbant föl a blokk, amire kis híján ráment az egyik lába is. Jelenleg az a célja, hogy tíz fémcsavar plusszal, egy izom mínusszal is százszázalékosan felépüljön. Fogalma sincs, hogy mikor ülhet ismét motorra, de már nagyon várja.

Az idei szezonra szerződést hosszabított a tavalyi csapatával, a cseh Prorace Teammel és a Superbike-vb Supersport kategóriájában indult egy hatszáz köbcentis Hondával Forrás: TALMÁCSI TEAM

Talmácsi Gábor saját bevallása szerint nagyon készült az idei szezonjára, olyannyira, hogy még a karácsonyt is edzéssel és motorozással töltötte, de élete legszerencsétlenebb fél évén van túl. A szezonnyitó futamon Ausztráliában egy olajfolton esett el a motorjával olyan szerencsétlenül, hogy eltörött az állkapcsa, amit egy fémlappal kellett rögzíteni és jó pár napig bébiételeken élt. Mire teljesen felépült és egy Hungaroringen futott új pályacsúccsal tette helyre az önbizalmát ismét egy önhibáján kívüli baleset érte. Három műtét és két hét kórházi kezelés után kérdeztük a 2007-es világbajnokot.

Tényleg úgy sérültél meg ennyire, hogy el sem estél a motorral?

Igen, de álmomban se gondoltam, hogy ilyesmi előfordulhat. Még június elején, a Portugál Nagydíj 12 körében felrobbant alattam a motorom blokkja. Nem estem el, de iszonyatos fájdalmat éreztem, dőlt az olaj a motorból és amikor a pálya szélére gurulva megpróbáltam leszállni róla, éreztem, hogy nagy a baj. Azonnal a legközelebbi kórházba szállítottak, ahol a röntgen után kiderül, eltört a sípcsontom. Egy kirobbanó alkatrész, valószínűleg a generátor egy darabja találta telibe a lábamat, sajnos pont a csizma és a térdvédő között, ahol csak a bőrruha véd. Ahhoz képest, hogy a sípcsontom egy szakaszon apró darabokra törött, a portugál orvosok csak begipszeltek és közölték, hogy nem kell műteni. Éreztem, hogy ebből baj lesz, ezért mielőbb haza akartam jutni, de végül másfél napig nem tudtam repülőre ülni. Az, hogy ez a késlekedés mennyit számított, már soha nem derül ki, minden estre itthon azonnal megműtöttek, amely során egy jókora fémlappal és tíz kisebb-nagyobb csavarral rakták össze és rögzítették a csontot. Az operáció rendben volt, viszont másfél nap után elkezdett feszíteni a lábam. Mint utólag kiderült a becsapódó fémdarab olyan mértékben roncsolta az egyik izmot a sípcsontom mellett, hogy elhalt, ezért ki kellett venni a fertőzésveszély miatt. Az orvosom elmondása szerint olyan volt a sérülésem, mintha közvetlen közelről lábon lőttek volna egy puskával.

Mankóval már megy a bicegés, de a nap nagy részét felpolcolt lábbal kell tölteni. Emondása szerint a fizikai tétlenség a tehetetlenség zavarja leginkább Forrás: Nógrádi Attila - Origo

Ez nem úgy hangzik, mint ami pár hét lábadozás után nyom nélkül elmúlik.

Most ott tart a dolog, hogy lassan egy hónappal a baleset után még mindig egy jókora nyílt seb van a lábamon, de szerencsére már szépen gyógyul, két hét kórházi ápolás után a napokban engedtek haza. Lépésről-lépésre haladunk a rehabilitációval, ingerárammal, mágnesterápiával és minden olyan dologgal segítenek, ami gyorsíthatja a felépülésemet, de az biztos, hogy nem lesz rövid.

Akkor itt vége is az idei szezonnak?

Amit most látunk az két-három hónap kihagyás, de lehet, hogy több. A legnagyobb gondom az, hogy az a lábam sérült, amivel váltok és mivel kivették belőle az egyik izmot, ami a lábfejemet mozgatja felfelé, nem tudom, hogy fog majd működni. Szerencsére az idegek nem sérültek, ezért a környező izomcsoportokat kell majd annyira megerősíteni, hogy átvegyék a hiányzó munkáját és megfelelően tudjam mozgatni a lábfejem. Jelenleg ennek van a legnagyobb prioritása.

Ez a sérülés mennyire veszélyezteti a profi pályafutásodat?

A kórházban töltött két hét alatt azért volt időm átgondolni a helyzetet és elég sok minden kavarog a fejemben, de szeretnék minden negatív gondolatot elengedni, mert most csak lebénítana, ha a karrierem jövője miatt aggódnék. Az év végéig érvényes szerződésem van csapatommal és a szponzoraim is mögöttem állnak. Sajnos az tény, hogy életem legszerencsétlenebb szezonját élem, egész pályafutásomon nem sérültem meg ennyiszer és ilyen súlyosan, mint az utóbbi fél év alatt. De ez egy ilyen sport, benne van a pakliban. Sokszor látni, hogy a sérült versenyzők mankóval bicegnek oda a motorhoz, de sajnos ezt most súlyosabb, iszonyatos fájdalmaim voltak az utóbbi hetekben.

A fizikai fájdalmat előbb-utóbb le lehet gyűrni, de hogy lehet pszichésen feldolgozni egy ilyen balesetet? Nem fog ott motoszkálni ilyen baleset után, hogy bármikor előfordulhat valami hasonló?

Tudom, hogy furán hangzik, de egy ilyen balesetre gyakorlatilag nincs esélyem. Ugyanilyen hatszázas Honda blokkokat használnak a gyorsasági világbajnokságon is, nagyon megbízható motor, soha nem fordult még elő ilyesmi. Az én motoromnál is az okozhatta a gondot, hogy előző nap belém jöttek az edzésen, ami miatt elég csúnyán megsérült a motorom és akkor megrepedhetett a blokk is. Szóval egy felrobbanó motorra elég kicsi a sansz, eddig nem is hallottam hasonló esetről. Azt például sokkal nehezebb volt feldolgoznom, amikor féktávon kiesett az egyik fékbetétem. Na, az majdnem egy évig bennem volt. Most pszichésen az lendítene rajtam sokat, ha ismét úgy működne a lábam, ahogy én szeretném és tudjak vele járni, futni sportolni és persze váltani.

A repterek fémdetektor kapuit biztos ki fogja majd akasztani az állkapcsába és a sípcsontjába épített fémlap, meg az a tíz kisebb-nagyobb csavar Forrás: Nógrádi Attila - Origo

Még a baleseted előtt néhány nappal új kategóriacsúcsot állítottál fel a Hungaroringen a hatszázas motoroddal, ami azt jelzi, hogy 32 évesen is remek formában vagy. Meddig lehet ezt a sportot csinálni, hol kezdenek el kopni a reflexek?

Azt látni, hogy a gyorsaságimotoros-világbajnokságban 18-22 év közöttiek a leggyorsabb versenyzők, míg a Superbike-vb-n egy picit magasabb az átlagéletkor és relatív idősebb korban is remek eredményeket lehet elérni. Erre itt van friss példaként Max Biaggi, aki negyvenévesen lett világbajnok. Itt minden attól függ, hogy a hátteret hogyan lehet megszervezni. Ez az a feltétel, ami még a tehetségnél is fontosabb, persze az is lényeges, de ha az alapok nincsenek meg – mert ez egy technikai sport - akkor nem lehet jó eredményeket elérni.

Mit értesz pontosan jó háttér alatt?

Azt, hogy milyen motorra ül a versenyző, milyen mérnökök dolgoznak neki, milyen emberek veszik körbe és a csapatának milyen üzleti háttere van. Gyakran emlegetem én is, hogy Magyarországról elég nehéz megszervezni, hogy valaki világbajnoki szinten motorozhasson, de persze az én példám is bizonyítja, hogy ez nem lehetetlen.

Milyen terveid vannak az aktív versenyzés után?

Szerencsére a pályán kívül nagyon jól mennek a dolgaim. Három éve foglalkozom egy ifjú tehetséggel, a most 18 éves Bódis Ricsivel és az együtt elkezdett munka most kezd beérni, a legutóbbi versenyén Imolában - a Superbike-világbajnokság egyik betétfutamán - pódiumra tudott állni, amire nagyon büszke vagyok. Benne még nagyon nagy potenciált látok hosszú távon, ezért attól függetlenül, hogy én aktívan motorozom-e vagy sem, az biztos, hogy segítem a karrierjét.

Ez azt jelenti, hogy saját csapatot is alakítasz?

Mindenképpen. Ha ezt két vagy három éve kérdezi tőlem valaki, egyáltalán nem biztos, hogy igent mondtam volna, mert nem volt kinek, de most ez a határozott elképzelésem. A Ricsin kívül is látok még több fiatal versenyzőben fantáziát, amire lehet építkezni. Eddigi pályafutásom során öt különböző márkával versenyeztem, nyolc különböző világbajnoki csapattal, rengeteg emberrel dolgoztam együtt és ezt a hatalmas kapcsolati tőkét és tapasztalatot szeretném kamatoztatni is. Azt gondolom, egy nagyon jó csapatot tudnék összerakni és működtetni.

A versenyzői pályafutásától függetlenül szeretne túllépni a mostani menedzser és mentor szerepen. Szerinte egy nagyon jó csapatot tudna összehozni a tapasztalatával Forrás: Nógrádi Attila - Origo

Milyen kategóriákban indulnál az új csapatoddal?

A legszívesebben természetesen a MotoGP-ben, de ez nagyon függ attól, hogy a jövőben Magyarországon mi fog történni. Ez alatt azt értem, hogy a Superbike vagy a MotoGP sorozatok bármelyike ellátogat-e hozzánk, mert ez nagyon sokat segítene a mi munkánkban is.

Milyen érzés még aktív versenyzőként az utánpótlást tanítani?

Én nem félek átadni a tapasztalataimat és a versenyzés közben megszerzett trükkjeimet és titkaimat. Fantasztikus érzés látni, hogy a családunk versenyzőiskolában látom fejlődni a gyerekeket azoktól a tanácsoktól - hogy tartsa magát, hova nézzen, milyen ritmusban motorozzon - amiket adok nekik, az meg külön öröm, ha valakiben megcsillan a tehetség is. Szóval bárhogy alakuljon a karrierem a jövőben, az biztos, hogy lesznek magyarok a motorsport élvonalában.