Már a menetpróba után azt mondtam, hogy a Robotzsaru-reinkarnáció C4 Picassót muszáj szeretni. Mert tudjuk, hogy van ez, hogy az egyterűek világában nehéz valami izgalmasat összehozni: a kategóriában futó legtöbb autó olyan, mint egy felfújt lufi, és ennyi. Semmi flanc, semmi izgalom, csak a praktikum. Erre itt van a Citroën, és megint hoz egy olyan formatervet, amelytől elsőre köpni-nyelni nem lehet, de egy pár óra után nem lehet nem szeretni.
Teljesen mellékes, hogy elsőre senki meg nem mondja, melyik lámpának mi a funkciója ott elöl, ez pont így van jól. Egyéniség és karizma, ezekből van bőven a C4 Picassónak, és már ezzel gondoskodtak róla a dizájnerek, hogy az apró hibákat egy kézlegyintéssel intézzük el. Minden forradalomnak ára van, egy űrhajóban pláne.
A robotarc jól eltereli a figyelmet arról, hogy a karosszériával a franciák sem tudtak csodát tenni, ha levágnánk az elejét és a hátulját, bármi lehetne. Az opciós panorámaszélvédővel és üvegtetővel nagyon tágasnak érződik viszont a kabin, a magasra emelt üléspozíció miatt az oldalablakok elöl-hátul jó alacsonyan vannak. Aki örömet akar szerezni az autózást kizárólag a nézelődési lehetőségek miatt elviselő gyerekének, biztosan ilyet vesz neki.
A Citroën nemcsak kívül, hanem az utastérben sem spórolt az egyedi megoldásokkal. Van egy nagy, színes multifunkciós kijelző, alatta egy középkonzolba integrált, a navigációt is tartalmazó tablet, és slussz. Nincsenek felesleges gombok (a kormányon bezzeg túl sok is van csúcsfelszereltség esetén), még a klíma funkcióinak eléréséért is a kijelzőt kell nyomkodni, ami sokak számára furcsa lesz, de meg lehet szokni. És muszáj is lesz, mert erre megy a világ, a Peugeot 308-asban is ugyanez van.
A menürendszerben van néhány logikátlanság, egyes funkciókat sokáig kell keresni, és az alapbeállítások erőltetését sem értem. Az adaptív tempomat alapbeállítása például két másodperces követési idő, amelyet át lehet ugyan állítani egy másodpercre (elég sokáig kerestem), de ezt minden újraindítás után meg kell ismételni. Az is szuper, hogy a felső kijelzőn (amelyen akár a családi fényképalbumut is lehet nézegetni, ha erre van igény) digitális és analóg megjelenítési forma is választható a sebesség- és fordulatszámméréshez, az viszont már rejtély, hogy váltás után miért kell egy minimum 30 másodperces újraindítás a teljes fedélzeti rendszernek.
De ezek azok a bizonyos felejthető hibák, idővel biztosan kiforrja magát a koncepció (lesz néhány túlóra a szoftverfejlesztőknél), nem lehet minden rögtön tökéletes. Az úttörő külső-belső irány ellenére a C4 Picasso ugyanolyan jól használható egyterű, mint a riválisai, tele van praktikus rekeszekkel (a legjobb a középkonzol alatti szekrény, amely akkora, mint egy kisebb íróasztalé, ide kell dugni a külső eszközöket is), a második üléssor székei különállóan is tologathatók, van kisasztalka is. Semmi nem hiányzik, bár a hátsó ülőlapok lehetnének hosszabbak.
A kabin kidolgozása igényes, jó minőségű anyagokat választottak hozzá, még az ajtók behúzókarjaira is került dekoráció. Egy hét alatt sem sikerült viszont megszokni a túl alacsonyra szerelt belső kilincseket, a kiszállás az alkalmi utasoknak is problémát jelentett. Kapartak mindent, mire megtalálták a megtalálnivalót.
A 116 lóerős 1,6-os dízelmotor tökéletes választás a Picassóhoz, még úgy is, hogy a hosszú áttételezésű, hatfokozatú kézi váltó miatt néha lustának érződik. Összességében pont annyira megy, amennyire egy egyterűnek kell, nyomatékból megoldja a sietős helyzeteket, és közben alig eszik. A tesztfogyasztás egy tizeddel hat liter alatt maradt, ami főleg ahhoz képest nem rossz, hogy a sok csodát hozó új padlólemezzel is másfél tonna a Picasso üresen.
A hatfokozatú kézi váltó nem tragédia, de nem is igazán jó, ötödikből hatodikba nincs jól megvezetve a kar, hajlamos negyedikbe visszacsúszni. Nem tett jót a minőségérzetnek, hogy az alig hatezer kilométert futott tesztautóban a kuplung máris nyikorgott a felső egy-két centis pedálúton.
Szigorúan véve a Picasso semmilyen vezetési élményt nem nyújt, és ugyan a vevők egy-két-három gyerekkel jellemzően nem szágoldozási célból kötnek ki a kategóriában, azért mindennek van határa. Persze, a francia autó legyen kényelmes, libbenjen át az úthibák felett, de a Picasso hangolása egyszerűen túl puha.
Szinte hajóként ringatózik az úton, amivel egyenesben nincs baj, de néha kanyarodni is kell. Kanyarban pedig az én ízlésemnek (és nem mellesleg a feleségemének is) az indokoltnál érezhetőbben megbillen a kasztni, ami sok a jóból. Ehhez gyorsan sem kell menni, minden irányváltást így próbál lekövetni a Picasso, ami egyértelmű jelzés arra vonatkozóan, hogy direkt ilyen a hangolás. Úgy látszik, sokan vannak, akik ezt szeretik. A maga nemében nagyon előremutató, nagyon trendi autó a Picasso, de kicsit sportosabbnak kéne lennie: én a Citroën helyében azt csináltam volna, hogy a zseléfutómű mellé egy normál hangolást is választhatóvá teszek az opciós listán, hogy mindenki azt kapja, amit szeretne.
A C4 Picasso alapára 4,99 millió forint, az 1,6-os dízellel legkevesebb 5,77 milliót kell fizetni érte. A tényleg mindennel kitömött, adaptív tempomatos, ütközésveszélyre figyelmeztető rendszerrel felszerelt tesztautó ára ennél jóval több, 8,325 millió forint. Ez természetesen rengeteg pénz, de a Picasso kevesebbért is sokat ad, már csak különc formája miatt is abszolút versenyképes modell a kategóriában. Jelenleg félmilliós kedvezmény jár mindenkinek, de használtautó-beszámítással, valamint céges finanszírozással további százezres kedvezmények és extra garancia is elérhető, így most akár 7,070 millió forintért is megszerezhető a 8,3 milliós autó, öt év garanciával. Akinek meg ennyi nem elég, annak ott a hétüléses Grand verzió.
Műszaki adatok - Citroën C4 Picasso 1.6 e-HDi