Kuba szabadtéri autómúzeum marad

Fél évszázad után idéntől újra szabadon vásárolhatnak autókat a kubaiak. Legalábbis elvileg, egy új kocsi megvásárlásához ugyanis több emberöltő is kevés, és a használtak is pokolian drágák, különösen a havi 4400 forintnyi átlagbérhez képest. Így aztán aligha tűnnek el az utcaképből az özönvíz előtti, Lada-motoros amerikai cirkálók.

Ahogy a Rákosi-korszak Magyarországán, úgy évtizedeken át Kubában is csak orvosok, arra érdemes művészek, élsportolók, pártvezetők és állami vállalatok juthattak új autókhoz. Három évvel ezelőtt ugyan történt egy óvatos reformkísérlet, ám ez csupán elméleti jelentőséget jelentett, hiszen kormányzati engedély kellett az autóvásárláshoz, és ezeket csigalassúsággal dolgozta fel a közlekedési minisztérium. Természetesen ez az akadozó ügymenet sem volt korrupciómentes, a kevéske lepecsételt dokumentummal és átvett autóval pedig óriási pénzekért sefteltek a feketepiacon.

Ezen az állapoton változtatott a kormány 2014. január 4-én, amikor eltörölte az engedélyrendszert, és mindenki számára elérhetővé tette a szabad autóvásárlást - éppúgy, mint az 1959-es forradalom előtti időszakban. Pontosabban csak majdnem úgy, a legfontosabbat ugyanis nem engedte ki kezei közül a Castro-rezsim: az autóértékesítés állami monopóliumát. Ez nemcsak az importra, hanem a viszonteladói hálózatra is vonatkozik, akárcsak nálunk a Merkúr-korszakban, azzal a lényeges különbséggel, hogy a kubai állam elképesztő mértékű adókkal és haszonkulccsal sarcolja az autósokat, a hivatalos magyarázat szerint azért, hogy legyen miből fejleszteni a tömegközlekedést.

A rengeteg Kubában futó veterán oka, hogy magánszemélyek egészen a közelmúltig csak olyan autókat adhattak-vehettek, amelyek a forradalom előtt, tehát az ötvenes évek végéig készültek. Raul Castro csak 2011-ben törölte el az őskori évjárat-megkötést, ám a kubai állami sajtó hiába körülte világgá a piaci liberalizációt, a használtautó-felhozatal átlagéletkora érdemi utánpótlás híján máig siralmas. Galériához kattintson a képre! Forrás: AFP/Adalberto Roque

Ezer év alatt összegyűlik egy Peugeot ára

A világ bármelyik részéről is nézzük, sokkolóak az idén nyilvánosságra került kubai autóárak. Egy Peugeot 508 limuzinért 262 ezer dollárt, átszámítva 57,6 millió forintot kérnek, amiből másutt akár Ferrarit is lehetne vásárolni. Nem nyolc-, hanem „mindössze” háromszoros felárral árulják Kubában a Kia Riót, de azért egy kisautóért kilencmillió forintnak megfelelő konvertibilis pesót (CUC) elkérni is arcátlanság. A használt autók is pokoli drágák, egy hároméves, kínai Geelyért 5,5 millió, egy ugyanennyi idős Passatért 15,4, a Hyundai H1 kisbuszért pedig közel húszmillió forintnak megfelelő összeg fizetendő. Egy vásárló, Dorian López azt nyilatkozta az AFP hírügynökségnek, hogy 20 ezer dollár (4,4 millió forintnyi) spórolt pénzzel a zsebében egyik lerakatnál sem talált nyugati használt autót.

Döbbenten nézik a kubaiak a használt autók államilag megszabott árait, például az átszámítva ötmillió forintos Geelyt és a háromszor drágább VW Passatot Forrás: AFP/Adalberto Roque

Meglepetten állnak tehát a potenciális vásárlók a kereskedések előtt, és egyszerűen nem tudják felfogni az árakat. Leggyakrabban olyan megjegyzések hangzanak el, hogy „tiszteletlenség”, vagy „őrület”, és ezzel még nagyon visszafogottan fogalmaztak. Hiszen az átlagkereset a hivatalos adatok szerint mindössze húsz dollár (4400 forint) - nem naponta, hanem havonta! Egy új középkategóriás autóra tehát több mint ezer évig tartana összekuporgatni a pénzt, de egy szakadt használtra is több egy emberöltőnél.

Amerikai cirkálóból Frankenstein-autó

A kormány idei újabb látszatintézkedése ellenére tehát nem lehet arra számítani, hogy egy csapásra megfiatalodna a kubai járműpark, amelynek gerincét máig az 1959 előtti, zömében amerikai gyártmányú (Chevrolet, Bucik, Packard, Ford stb.) autóállomány adja. Bár havat sohasem láttak, a sós tengeri levegő miatt azért a kubai kocsik is keményen küzdenek a rozsdával, plusz a folyamatos túlterheléssel, a millió apró koccanással és karosszéria-átépítők fantáziájával, akik igény szerint bármiből építenek pickupot, hosszanti padokkal berendezett buszt vagy másfajta Frankenstein-szörnyet. Mivel az új alkatrész szinte elérhetetlen, bármit bármivel pótolnak a leleményes kubaiak (például hátsó lámpát málnaszörp-palackkal, vagy lökhárítót vasúti sínnel), az autótulajdonosok pedig képzettségtől függetlenül szinte folyamatosan szerelnek.

Még ha eredetinek is tűnik egy ősrégi amerikai cirkáló, a patinás díszlet alatt mindig van buherálás - például Renault szervókormányt teker a sofőr, vagy egy Volgából származik a hátsó híd. Ha véletlenül ezek is eredetiek lennének, akkor a motor úgysem az, hanem Ladából, vagy pedig újabban japán, illetve dél-koreai furgonból származik, hogy benzin helyett gázolajjal lehessen spórolni. A vén amerikai batárokkal furikázni mára nem feltétlenül csak kényszer, hanem üzleti lehetőség is, hiszen ilyenbe akarnak ülni a turisták - a sofőrök pedig pár nap alatt megkereshetik velük a havi átlagbért.

A szocialista szellem vasútján

Aki járt már Kubában, meglepve tapasztalhatta, hogy a sok özönvíz előtti amerikai cirkáló mellett rengeteg szocialista autó szaladgál az utakon. Különösen szovjet gyártmányból van sok, ezek közül a Ladákat elsősorban állami közületek, taxitársaságok és rendőrök használják, míg Moszkvicsból és Kispolszkiból magánkézben is rengeteg van. A keletnémet kétüteműeket arrafelé nem ismerik (pedig Berlinhez és Budapesthez hasonlóan ott is nagy turistaattrakció lehetne a Trabant-túra), a régi Skodákat viszont igen. Mondanunk sem kell, ezek a járgányok is gyakran szörnyű állapotban vannak, de máig komoly a presztízsük.

Lada 2106-flottával büszkélkednek a rendőrök, de sok magas rangú állami hivatalnok is Ezeröcsivel jár. Ezek bírják a mostoha utakat és a szervizelést Forrás: AFP/Adalberto Roque

Luxusjárat a turistáknak, roncsderbi a helyieknek

Turistaként csak a jéghegy csúcsa látszik Castro torz diktatúrájából - állítják egybehangzóan a cikkünk elkészítésében sok információval szolgáló szakértőink, akik különböző okokból évtizedek óta Kuba és Magyarország között ingáznak. A besúgóhálózattól tartva mindketten a nevük elhallgatását kérték, ez a szocialista (és más) diktatúrák megtorlási szokásait ismerve talán nem meglepő. Arról számoltak be, hogy Kubában a turisták rezervátumot kapnak a pénzükért mosolygó (de a valóságban is melegszívű) lakosokkal, nem is olyan sanyarú világ ez luxusbuszokból, belföldi repülőkről és hotelekből nézve.

Forradalmárhoz illően Fidel a katonai GAZ-okat részesítette előnyben, legalábbis a felvonulásokon. Reformokról azonban csak öccse, Raul Castro hajlandó hallani Forrás: AFP/Adalberto Roque

Sok más dolog mellett két hét nyaralás után is feltűnik azonban, hogy milyenek a közlekedési viszonyok. Az utak például pocsék állapotban vannak, néha a semmi közepén (például egy erdő határában) hirtelen véget érnek, a kevéske autópályát pedig a vasúti síntől a kerékpárosig bárhol bármi keresztezheti. A korrupt bürokráciában sok mindent, például műszaki vizsgát és jogosítványt is lehet vásárolni, így a járművek állapota és a sok sofőr szerény képességei miatt nem életbiztosítás a közlekedés - viszont a forgalom tempója legalább a mostoha körülményekhez illően lassú.

A mának élünk, az államot meglopni nem bűn, és a "minek dolgozni" beidegződés megmérgezi az eleve behatárolt fejlődést, vagyont szerezni pedig gyanús. Akik mégis megcsinálják a szerencséjüket, a reformok óta bérlakást is vásárolhatnak, a többségnek azonban maradnak a szerény tervek. Például egy mobiltelefon, amit a magas tarifák miatt általában nem vesznek fel, inkább megcsörgetés után célba vesznek egy nyilvános készüléket. Mások arról fantáziálnak, hogy egyszer majd nem jegyre lehet élelmiszert kapni, vagy többé nem számít luxuscikknek az étolaj és a pocsék Tu-kola. Az évtizedes autók lecseréléséről szőtt álmokról azonban az idén néhány nap alatt kiderült, hogy nem reálisak.