Nem engedték be, de azért is sávot váltott

gif
You Shall Not Pass!!
Vágólapra másolva!
Ha olyan közlekedési szituáció van, ahol a kölcsönösség és udvariasság dönt, akkor nem árt meggyőződni arról, hogy mik a másik autós szándékai, mert könnyen baleset lesz a vége.
Vágólapra másolva!

Elég bizarr jelenetet rögzített egy angliai autós kamerája. Egy autópálya elágazásánál haladnak sorban a kocsik, mivel a lehajtó egyik sávja le van zárva. Ekkor megjelenik egy Honda CR-V, amely ráadásul lakókocsit húz maga után.

Szeretne besorolni, az indexet is használja, ezzel nincs is gond. Ám a kamerás kocsi nem akarja maga elé engedni a szerelvényt, inkább szorosan az előtte lévő mögött halad. A kempingező úr azonban nem adja fel, amikor már az elválasztó korlátokhoz érnek, egy bátor gázadással beugrik, csakhogy erre a másik sofőr nem számított, így nekimegy.

A végeredmény tetemes anyagi kár, ráadásul és mivel csak ez az egy sáv volt használható, percek alatt méretes dugót okoztak a balesettel. Az igazi poént azonban nem akarjuk írásban ellőni – nézzék meg az idős úr reakcióját a történtekre.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!