A Ferrari új V8-asa hemzseg a szépen kivitelezett műszaki részletektől. Tény, hogy nem hordoz magában hatalmas újdonságokat, de finom részleteivel, ügyes megoldásaival komolyan irányt mutat a közeljövő benzinmotor-építésében, és nem is csak a Ferrarin belül.
Kevesen tudják - hiszen a Ferrari sem verte nagydobra -, hogy az Év Motorja (Engine of the Year) idei fődíját és egyéb elismeréseit is bezsebelő 3,9 literes duplaturbós V8-as egy sportautós körökben kifejezetten nagynak számító motorcsalád egyik legszebb tagja.
Az új turbós sorozat fejlesztése 2008-ban kezdődött,
előtte a Ferrari utoljára 1987-ben mutatott be turbós erőforrást (az F40-es 2,9 literes, 478 lóerős szörnyét), azóta Maranellóban elég élesen elzárkóztak az újkori feltöltéses tervektől.
A mérnökgárda úgy gondolta, gépeik kihegyezett, pörgős karakteréhez nem passzol az alacsony fordulaton ébredő nyomatékcsúcs és a lapos nyomatékgörbe. A 2008-ban aztán az idők szavára hallgatva mégiscsak felállított és kifejezetten a feltöltős erőforrásokra koncentráló csapat két éven át csak kutatott, elemzett, az első rajzok 2010-ben készültek el. Rögtön két irányba indultak: 60 fokos hengerszöggel V6-osokat terveztek a Maseratinak, és 90 fokos V8-asokat a Ferrarinak, előbbieket F160, utóbbiakat F154 gyári kódnéven.
A család két ágát igazából csak a műszaki részletmegoldások és látványos közös pontként a 86,5 mm-es furat köti össze. Később, ahogy várható is volt, kicsit összekeveredtek a gének, így lehetséges, hogy a Maserati 3,8-as V8-asai az F154-es Ferrari-féle vonal leszármazottai, hiszen 90 fokosak, de más a löketük, a kenésük és a főtengelyük is.
Az egész projektet vezénylő briliáns főkonstruktőr Roberto Fedeli szerint, aki amúgy többek között a Ferrari 4,5 literes, 605 lovas, szívó V8-asát is jegyzi, ellentmondásos célokkal indult a feltöltős fejlesztés: a feltöltés hatásfokjavító és teljesítménynövelő hatását kihasználva nyomatékos, de a szívómotorokéhoz nagyon hasonló karakterű,
kihegyezett gépeket akartak, lehetőleg turbólyuk nélkül.
Ma a Ferrarinál kéttagú az F154-es család, van belőle 3855 köbcentis (F154 BB a jele, a sarokszámai: 82,0 mm-es a löket, 560 lóerő, 755 Nm) és 3902-es (F154 CB kóddal, fő adatai: 83,0 mm löket, 670 lóerő teljesítmény, 760 Nm nyomaték). Előbbi gép immár két éve a California T-ben, utóbbi pedig (az Év Motorja idei fődíjasa) tavaly óta a 488 GTB-ben dolgozik.
Egy Maserati-rokon a legkisebb a sorban, amely 3797 köbcentis (F154 A kóddal és 80,8 mm-es lökettel, ez 530 lóerős és 710 Nm nyomatékot tud), és már 2013-óta szolgál. A V8-asokhoz vadonatúj könnyűfém blokkot terveztek (látványos homoköntéssel készül a kis sorozat miatt) a Ferrari California már meglévő 4,3-as szívó V8-asa alapján, de a szerkezetet meg kellett erősíteni, mert a nyomaték 505-ről már az első lépésben is 710 Nm-re nőtt (Maserati kivitelben).
A kompressziót aztán a Ferrari változatokban egységesen 12,2:1-ről 9,4:1-re csökkentették, kicserélték a 4,3-as erőforrás hengerenkénti négy szelepét, és a feltöltéshez igazították a mindkét oldalon folyamatosan változó, lánchajtású, görgős himbás, üreges vezérműtengelyes DOHC vezérlést. Tíz százalékkal sikerült csökkenteni a vezérlés energiafelvételét.
A 200 baros csúcsnyomással működő közvetlen befecskendezés újdonsága a többadagos üzem: alacsony fordulatszámon, hidegen és nagy terhelésnél is
két-három részletben érkezik a benzinpermet a hengerekbe,
és többszörös gyújtószikra is jár hozzájuk (így csökken a koromemisszió). A motorirányítás a gyertyákat használja jeladónak, ionáram méréssel, azaz az égéstermékek elektromos ellenállása alapján, így hengerenként figyeli az égésfolyamatokat, számol, és állít a befecskendezésen, gyújtáson, akár munkaütemenként is.
A főtengely és a hajtókarsor minden F154-esben kovácsolt acél, a forgattyús csapok szöge a derékszögű V8-asoknál megszokott 90 fok helyett a Ferrarikban 180. Ez kicsit olyan, mintha két négyhengerest növesztettek volna össze egyetlen V8-assá, közös főtengellyel. Így egyenletesebbek a gyújtási közök, simábban jár a motor, és végső soron lejjebb vihető a súlypont is, ami a sportautó-építésben fontos. Újabb különbség: a Maserati változat főtengelye hagyományos.
A „lapos" főtengellyel a hangzás jellegzetesen ferraris (a márka régóta használ ilyeneket a szívómotorjaiban) és nagyon eltér a hagyományos V8-asokétól, értelemszerűen olyan, mintha két négyhengeres szólna egymás mellett.
A dugattyúk természetesen minden változatban kovácsolt aluk,
súrlódáscsökkentő bevonattal. A Ferrarinál használatos szárazkarteres kenőrendszerben (a Maseratié hagyományos) egy olajszivattyú dolgozik, de változó, kétfokozatú szállítással. Működését a motorirányítás szabályozza a terhelés és a turbónyomás függvényében, az olajhűtés vizes.
Fix geometriájú, lefúvató-szelepes, vízhűtéses csapágyazású turbófeltöltőit az IHI szállítja, csúcsnyomásuk a Ferrarinál 2,4 bar, nyomásszabályozásukba a motorirányítás is beleszól, a közteshűtők levegősek. A feltöltők kettős megfúvásúak, azaz egy hengersor két-két hengerének gázait külön-külön vezetik a turbinára, így elkerülhető a nyomásingadozás (ami akár károkat is okozhat), és gyorsabban épül fel a töltőnyomás.
Ahhoz, hogy kisebb legyen a turbólyuk, a Ferrari változatokban minden henger kipufogó-leömlője egyforma hosszú, és a szívócsőhosszok is azonosak, így a hengerek gázlengései nem vagy csak kevésbé gátolják a feltöltést.
Az F154-es család érdekes oldalhajtása az Alfa Giulia QV-ben (itt olvashat róla tesztet) frissen bemutatott 2891 köbcentis, 510 lóerős és 600 Nm nyomatékú, részterhelésnél hengerlekapcsolós biturbó V6-os, ami nagy meglepetésre
nem a 60 fokos hengerszögű F160-as Maserati-sor tagja,
hanem az F154-esből faragták, de főtengelye a Maseratitól való.
A két motorcsalád folyamatosan bővül, a Ferrarinál még nagyobb turbós V8-asokat és V12-eseket is ígérnek hamarosan, a Fiat és az Alfa Romeo autóiban pedig állítólag a négyhengeresekben is megjelennek majd az F154-esek egyes technikai részletei. Izgalmasan hangzik a méregdrága legó!