Belerongyolt egy munkagépbe, Kínában is ölhetett az önvezető Tesla

tesla
Vágólapra másolva!
Kínában vizsgálnak egy halálos Tesla-balesetet, amelyben szintén érintett lehet az Autopilot funkció.
Vágólapra másolva!

Egy 23 éves férfi ment neki a korrekció legkisebb jele nélkül egy munkagépnek, valószínűleg bízva abban, hogy az Autopilot kikerüli az akadályt. Nem kerülte ki, de egyelőre nem lehet tudni, hogy a funkció valóban aktív volt-e a baleset idején.

A vezető nem lassított, és a kormányhoz sem nyúlt

A Tesla közleménye szerint a "becsapódás olyan súlyos sérüléseket okozott, hogy az autó fizikailag képtelen volt adatokat küldeni a gyártó szerveire".

A Tesla azt is állítja, hogy folyamatosan próbálta felvenni a kapcsolatot az áldozat édesapjával, egyben az autó tulajdonosával, de hiába kért, nem kapott kiegészítő információkat a balesetről.

A Tesla az Autopilot használati utasításában külön kitér arra, hogy az autó nem képes észlelni minden álló objektumot, ezért a vezetőnek folyamatosan készen kell állnia az esetleges korrekcióra.

A Tesla kínai weboldaláról korábban eltávolította az önvezető kifejezést. Az Egyesült Államokban már bizonyítottan okozott halálos balesetet a funkció.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!