Forradalom a magyar utakon, elindultak a sofőr nélküli autók

aimotive
Vágólapra másolva!
A Szépvölgyi úton működő AImotive elsőként megkapta az engedélyt, hogy önjáró autókat tesztelhessen a hazai közutakon.
Vágólapra másolva!

A szoftverfejlesztéssel foglalkozó cég még egy hétfői Facebook-bejegyzésben számolt be a nagy hírről. A magyar engedélyt közvetlenül azután kapták meg, hogy Finnországban és Kaliforniában is megszerezték a hatósági hozzájárulást az önjáró autók teszteléséhez.

Forrás: AImotive

A cégnek nagyjából tíz autóból álló flottája van.

Az Index szerint az AImotive autóiban

képzett sofőrök ülnek,

akik pontosan tudják, hogy a robotsofőr működése közben mire és miként reagálhatnak, hogyan kell közbeavatkozni. A hazai engedély

egyik alapfeltétele volt, hogy a kormánynál valóban ott is kell ülnie valakinek,

nem rohangálhatnak az autók teljesen üresen.

A hatóságoknak és az illetékes szerveknek emellett mindig be kell jelenteni, hogy hol tesztelnek, erről részletes dokumentációt kell vezetni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!