Közeledik a nagy rendszámcsere Magyarországon
![dolgozik EGYÉB TÁRGY ÉPÜLET HÉTKÖZNAPI munka közben nők munkában rendszámtábla TÁRGY üzem](https://cdn.origo.hu/2023/12/XyGLjkJYWBF6iup-ms9AfApKmqpAYT8Jyo8spov791U/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY0ZDFmMDkxZGFmMjRmMjQ5NmI2ODQ5ZTY5OWZkOGEz.webp)
A válság után erősen visszaesett a hazai rendszámkiadás: a 2008-as közel 310 ezer darab helyett 2009-ben 172 ezer, 2010-ben 147 ezer új rendszámot adtak ki - írta a Napi.hu.
Ez kezdett el szépen lassan felfelé kúszni részben az újautó-piac feléledése, részben a használtautó-import felfutása miatt.
2016-ban már 367,5 ezer rendszám kellett az autósoknak,
idén pedig az első hét hónapban már 222,5 ezernél tartunk. Ha ugyanilyen ütemben nőne a rendszámkiadás, akkor
több mint 380 ezernél állna meg a számláló idén.
Még körülbelül nyolc év van hátra
addig, amíg elfogynak a három betű, három számos rendszámok, amelyből nagyjából hárommillió maradt még - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).
Éppen ezért
egyelőre nem foglalkozik azzal a kormány, hogy milyen kombináció jön 2025 magasságában.
Korábban felmerült a területi jelzéssel ellátott rendszámok kiadásának lehetősége, de ez hamvába holt ötlet volt.