A Citroen és Peugeot márkát tömörítő PSA-konszern immár háromtagúvá bővült az Opel felvásárlásával. Furán hangzik, de a német gyártó közel 80 év után került újra európai kézbe, hiszen hosszú évtizedek óta az amerikai General Motors által megszabott irányvonalakat követték.
Nemrég írtunk az Insigniáról, amely az utolsó "önálló" modellje az Opelnek, ugyanakkor a franciákkal való közösködés régebbre nyúlik vissza. A SUV-őrületből az Opel sem szeretett volna kimaradni, és noha népszerű volt,
a korosodó Mokka túl kevés a teljes piacot tekintve.
Ezért elkerülhetetlen volt a bővítés, és egyúttal az X jelöléssel egyedi jelölést is kaptak ezek a típusok.
A Mokka megújítása után Mokka X néven folytatta tovább, de már megérkezett a méretben hozzá nagyon hasonló, de eltérő stílusú Crossland X és a nagyobb testvére, a Grandland X, melyről most részletes tapasztalatokat szereztünk. A Grandland X alapját az Év Autója címet is elnyert Peugeot 3008-as adja, ami mindenképp biztató, ugyanakkor hiba lenne azt hinni, hogy csak néhány márkaembléma- és hűtőmaszkcserével oldották meg a feladatot.
Épp ellenkezőleg, elsőre senkinek nem tűnnek fel a francia gének, a formavilága abszolút opeles. A hűtőmaszk, a jellegzetes LED-csíkot tartalmazó első-hátsó lámpák és az éles törésekkel szabdalt lemezek az Astra K és az Insignia dizájnját viszik tovább. Orr-része kevésbé izgalmas, ám
oldalt és hátul már találunk érdekes megoldásokat.
A tesztautó metálpiros fényezése remekül kiemeli a C-oszlop formáját, ami szárnyszerűen előredől, és a feketére fújt tetővel együtt lebegő hatást kelt.
Hátul a szélvédő alatti erőteljes törés, az alá beillesztett vékony lámpapár és a homorú felület izgalmas összhatást ad. Magas felszereltséggel együtt is megmarad a fényezetlen műanyag borítás, amely körben védi az autó alsó részét. Krómot nem, csak matt ezüst dekorációt tettek rá, hátul persze a kipufogót imitáló vaknyílások sem maradhattak le. Összességében komoly, nagyautós és németes megjelenésű a Grandland X, ezzel jól elkülönül a franciásan merész 3008-tól.
Ez a különbözőség folytatódik a beltérben is, noha itt már észrevehetők közös elemek is. A műszerfal az Insigniából érkezett a kormánnyal együtt,
nyoma sincs a digitális i-Cockpitnak,
de ez így van jól. Ízlés dolga, hogy ki melyik megoldásra esküszik, számomra mindkettőnek megvannak a maga előnyei. Az Opel remekül integrálta a központi érintőkijelzőt, amin már a Peugeot szoftvere fut (sajnos ugyanolyan lassan, mint ott).
Szépek a részletek is, bár a bajuszkapcsolók pozíciója némi megszokást igényel. Anyaghasználat és minőség terén sem lehet okunk a panaszra, kellemes felületek vesznek körül, a műszerfal kamu varrása talán nélkülözhető lenne, viszont feltétlen jó pont, hogy van rendes ajtókárpit (hátul is!). Zörejekről szó sem lehet, menet közben is minden csöndben van.
Helykínálatával sem lesz sok problémánk, kényelmesen el lehet férni elöl és hátul egyaránt. Az AGR minősítésű első üléseket feltétlen érdemes bejelölni az extralistán, valóban kényelmesek és sokrétűen állíthatók, derék- és kihúzható combtámasszal. Itt elektromos,
memóriafunkció és fűtés-szellőzés is járt hozzájuk,
utóbbinak különösen jó hasznát vesszük, ha a bőrkárpithoz is ragaszkodunk.
A vezetői pozíció könnyen beállítható, viszont a francia donorhoz hasonlóan eléggé bunkerérzetünk van, az övvonal nagyon magasan húzódik, hátra pedig csak a szükséges minimum szintjén látni a lőrésnyi ablakon át. Tologatható vagy állítható háttámlájú hátsó ülést nem kapunk, viszont pohártartós könyöklő, Isofix és teljesen lapos kardánalagút jár az ide ülőknek.
Leghátul, az 514 literes csomagtérben sincs helyszűke, a felhajtható padló alatt további tárolórekeszek várnak, itt kapott helyet a defektjavító, valamint a feláras hifi mélynyomója is.
Az ülések egyetlen kar meghúzásával ledönthetők,
ekkor már 1652 literre nő a rakodótér - ezzel a flottásoknál népszerű Astra Sports Tourer szintjén járunk.
Cikkünk folytatódik, kérjük, lapozzon!