Az 1919-ben alapított, technikai újításairól, egyedi megoldásairól híres Citroën gyár fennállása során többször került nehéz helyzetbe. 1934-ben csak az mentette meg a csődtől, hogy legnagyobb hitelezője, a családi tulajdonban álló Michelin gumigyár megszerezte többségi tulajdonát és átvette az irányítást.
Az új vezetőség arra jutott, hogy a talpon maradáshoz egy olcsó, masszív,
"esernyő négy keréken" típusú autót kell gyártani,
amely 50 km/órás sebességgel elvisz négy személyt, 50 kilogramm krumplit és egy láda bort, fogyasztása kevesebb mint 3 liter száz kilométeren. Egy kezdő sofőr is vezetni tudja, bírja a sáros és kövezetlen úton való közlekedést, sőt a szántóföldön átvágva még a tojások se törjenek össze benne. A kinézet nem számított.
A TPV (nagyon kicsi autó) előállítását 1936-tól a Michelintől érkezett Pierre-Jules Boulanger, a Citroën alelnöke felügyelte. A formatervezéssel a versenyautó-konstruktőr André Lefebre-t bízta meg, ő maga pedig még
az alkatrészeket is személyesen méricskélte,
hogy a súly növelése nélkül tudják fokozni a jármű erejét.
A titkos fejlesztés eredményeként elkészült 370 kilogrammos, olcsón üzemeltethető és könnyen karbantartható, jó rugózású prototípust alacsony fogyasztású,
vízhűtéses, 375 köbcentis, kéthengeres és két lóerős motorral
és a kor követelményeinek megfelelően csak egy első fényszóróval szerelték fel. Külsőleg kissé ormótlannak tűnt, de belül olyan magas volt, hogy beszálláskor a kalap levételével sem kellett bajlódni, a tetejét lehajtható vászonborítás fedte, aminek felnyitása megnövelte a rakodóterét.
Több prototípus kipróbálása után, 1939 közepére már 250 autót gyártottak, az új modellt az októberben nyíló Párizsi Autószalonon tervezték bemutatni. Azonban a történelem közbeszólt: szeptember 1-jén Lengyelország német lerohanásával kitört a második világháború, amelybe Franciaország két nappal később lépett be. Az autószalont lefújták,
a népautónak szánt TPV bemutatása elmaradt.
A német megszállás alatt Boulanger megtagadta a kollaborációt, a németekkel csak közvetítők útján érintkezett (ezért a Harmadik Birodalom ellenségének nyilvánították). A Citroën gyárban munkalassítást rendelt el, a TPV elkészült példányait a nácik elől elrejtették, elásták vagy megsemmisítették.
Racionalizálva újratervezték a kisautót a háború után, az igen drágává vált alumínium elemeket például acéllal helyettesítették. A továbbra is 375 köbcentis motort az olasz Walter Becchia fejlesztésével léghűtésesre és - kis többletköltséggel - négyhengeresre cserélték.
A karosszériát az olasz Flaminio Bertoni gondolta újra,
a kerekeket a Michelin által frissen fejlesztett radiál gumikkal szerelték fel, az elektromos önindító beszereléséről csak egy nappal a jármű bemutatása előtt döntöttek.
Az autót az 1948. október 7-én megnyíló Párizsi Autószalonon mutatták be.
A szakmát nem nyűgözte le
a 2CV (a két lóerő francia rövidítése) néven bemutatott, meghökkentő vonalvezetésű modell, amelynek még autó voltát is megkérdőjelezték, "konzervnyitót is adnak hozzá?" - kérdezték.
A hollandokat Andersen rút kiskacsájára emlékeztető, olcsó autóért a megrendelők azonban már a bemutatón sorba álltak. A 2CV
rövid idő alatt a Citroën sikerterméke lett,
három, öt évet is várni kellett rá, a használt autók az újaknál is drágábban cseréltek gazdát. A gyár igyekezett kielégíteni az igényeket, 1949-ben 876, 1950-ben már 6196 darabot gyártottak, 1952-ben a termelést 21 ezerre növelték, és már exportálták is, a Kacsa csúfnévből becenévvé szelídült.
1951-ben már azt írták, hogy rútsága és primitívsége ellenére is nagyon érdekes, 1953-ban a rendkívül találékony formatervet a Ford T-modell megszületése óta a legeredetibbnek értékelték, 2011-ben a "könyörtelen racionalitás" autójaként méltatták.
A Citroën gyár legsikeresebb és legemblematikusabb autóját - folyamatos fejlesztések mellett -
42 évig gyártották.
Franciaországban 1988. február 25-én gördült le az utolsó (egy szürke Spécial modell) a futószalagról, a gyártás két évvel később, 1990. július 27-én a portugáliai Mangualde üzemében, egy különleges Charleston modellel fejeződött be végleg.
A spártai egyszerűségű Citroën 2CV más modelleknek is alapul szolgált, és szerte a világon a francia autógyártás szimbóluma lett. Összességében 3.867.932 darab, a különböző variánsokat is figyelembe véve
8.830.679 darab készült belőle.
A Kacsa a popkultúrának is része lett: a népszerű Csendőr-filmekben Lütyő felügyelő (Louis de Funes) és apácák keveredtek vele kalandokba. Az 1981-es Szigorúan bizalmas című kalandfilmben maga James Bond (Roger Moore) is száguldozott vele, és bár a kis sárga autót a hegyi üldözés során leamortizálta, megmenekült. A Citroën gyár a filmhez igazítva dobta piacra a sárgára festett 2CV 6 Spécial modellt, oldalán a "bondos" 007 felirattal és golyónyomos matricával.
A később a fiatal vevőkörre összpontosító autókat az üzemképességet, strapabírást és kitartást követelő ralikon is népszerűsítették. 1970-ben a Párizs-Kabul közti 16 500 km-es távolságot 1300 ifjú autós és 500 darab 2CV tette meg, a Dakar-ralikon pedig dupla motoros 2CV Saharák is indultak.