A technológiai fejlődés egyre gyorsul. Bizonyára sokan hallották már a tételt, miszerint az emberiség teljes tudásanyaga a 19. században még majdnem 100 év alatt duplázódott meg, mára ez azonban 12 hónapra rövidült. Próbálja az ember szédülés nélkül felfogni, aztán meg szembejön ez a kép a hatvanas évek elejéről:
Igen, ez a Déli pályaudvar és egy olyan villamos, amire még pár évvel ezelőtt egész biztosan felszálltam a Gellért-téren. Ha 1961-ben elképzelték az emberek, hogy hogyan fog kinézni a 21. század, akkor biztosan nem arra gondoltak, hogy ugyanazzal a vonattal felérnek Lepsényből a Délibe, majd ugyanarra a villamosra szállva hazazötyögnek a régi bérházban lévő nagypolgári lakásba.
Ebből is látszik, hogy a világ egyfelől nagyon gyorsan változik, másfelől pedig idegesítően lassan. A mindennapjainkat érintő változások pedig a körülöttünk lévő eszközök cserélődése mentén értelmezhetőek. Mert persze a 60-as években sci-fi volt a mobiltelefon meg a Netflix, mára az evés-ivás szintjére süllyedt, Maslow piramisának legalsó lépcsőjére degradálódott.
Nézzük például a zeneipart! A kazettákat a CD a kilencvenes években kezdte kiszorítani, az mp3 aztán a CD-t és a CD-játszókat tette 5 év alatt feleslegessé, napjainkban pedig
a korlátlan mobilnet korában a streamelés tette haszontalanná a fizikai adathordozón szállított zenefájlokat.
És mennyire tudta lekövetni ezt a közepesen gyors változást az autóipar? Leginkább semennyire.
2010-ben még egyes japán típusok (pl.: A Lexus SC) gyárilag kazettás magnóval gurultak le a gyártósorról. Ma, 2019-ben is benne van a legtöbb típusban a CD-lejátszó, tökéletesen feleslegesen. Fontosabb ennél, hogy az autók túlnyomó többségét ma is belső égésű motor hajtja, és gép helyett még a sofőr vezet – óriási volt ugyan a fejlődés, de az alapok ugyanazok, mint száz éve.
Minél egyszerűbben, olcsóbban cserélhető egy tárgy, annál gyorsabban tud a világon elterjedni. A LED-es otthoni izzók például pár év alatt nemcsak minden otthonba bekerültek, de a hagyományos, halogén izzókat az EU be is tiltotta. Könnyű döntés volt: a LED-es technológia minden paraméterében jobb a réginél, és csak alig drágább.
Ugyanígy egy új iPhone-nak is megelőlegeznék félmillió eladott példányt csak itthon, ha mondjuk az eddigi 1 napos üzemidő helyett egy hónapot menne egy töltéssel. Ezeket a tárgyakat az átlagember, ha nagyon akarja, meg tudja szerezni. De az autónk nem ilyen.
A tárgyi tápláléklánc csúcsán foglal helyet, és ezzel a legtöbb család legértékesebb ingósága,
amelyet nem cserélgetünk évente, pláne nem újra.
Ha pedig mégis cseréljük, olyat keresünk, ami biztosan kiszolgál pár évig és nem kényszerülünk vele kompromisszumokra. Amikor tehát tavaly kijött a legújabb Nissan Leaf, amely már valós 300 km körüli hatótávot ígér (persze a horvát tengerpart ezzel is reménytelenül messze van), hiába tetszett talán sokaknak, mégsem kapkodtak el belőle azonnal több tízmilliót, csak világszinten egy év alatt néhány tízezret.
Friss hír, hogy idén márciusban mélypontra értek a dízeleladások Európában. A három évvel ezelőtti 50%-ról kicsivel több, mint 30%-ra olvadt az új gázolajos autók aránya, a benzinesek már 60%-ot tesznek ki, az alternatív meghajtású járművek pedig mintegy 7% részesedést tudhatnak magukénak. Az alternatív hajtás között vannak a már több mint egy évtizede jól ismert öntöltő hibridek, a valamivel frissebb, tölthető (plug-in) hibridek és a teljesen elektromos autók.
Ez utóbbiak 2%-os részesedéssel, egy hónap alatt 40 000 darabos eladást generáltak. De mit is jelent mindez? Azt, hogy a (CO2-kibocsátási kvótákkal nyomás alá helyezett) autóipar elkezdte tekerni a kormánykereket,
de egy ekkora óceánjárót nem olyan könnyű átfordítani.
A töltőhálózatok terjedése, a töltési idő kérdése és a potenciális elektromosautó-vásárlók hatótáv- és árérzékenysége jelentősen lassítja a folyamatot, miközben a hagyományos autók is egyre tisztábbak és takarékosabbak.
A lépéskényszer miatt szinte minden gyár próbál piacra dobni elektromos autókat, de például a legnagyobb Toyotának még nincs villanyautó a kínálatában – igaz, gőzerővel fejleszti. A japán cég a hibridekkel tarol (igaz, a hidrogénhajtásban is hisz), miközben a Volvo bejelentette, hogy 2020-tól csak hibrid, illetve elektromos autók lesznek a kínálatában. A villanyhajtás tehát egyértelműen a jövő, de egyelőre benzinmotorral kombinálva igazán eladható és használható.
A plug-in hibridek elve egyszerű: a városi mindennapokban, amikor 50-80 km-nél nem megyünk többet, el tudunk közlekedni csendben, tisztán, kizárólag árammal, de hosszú autópályázásnál a benzinmotor segít gyorsan legyűrni az 1000 kilométert. A hazai autós társadalom túlnyomó többségének újonnan egyelőre ez sci-fi (állami támogatás csak a tisztán elektromos hajtásúakra jár), használtan viszont a zöld rendszám adta kedvezmények miatt megjelent jó néhány a városokban.
Nagyságrendileg 13 millió hibrid és 4 millió elektromos autó fut jelenleg a világon. Ez elenyésző szám,
a bolygó útjait járó körülbelül 1,5 milliárd gépjárműnek az alig 1%-a,
ha pedig csak az elektromos járműveket nézzük, akkor mindössze 0,3% ez az érték. Sok komoly cég próbálja ugyanakkor megbecsülni, hogy ez az arány hova fog emelkedni a következő években, bekövetkezhet-e áttörés.
A KPMG egy tavalyi tanulmánya szerint 2030-ra a világ újautó-értékesítésének egyharmada maradhat benzines vagy dízelüzemű, egyharmad lehet hibrid meghajtású, egyharmada pedig elektromos. A Nemzetközi Energia Ügynökség ennél valamivel óvatosabb, ők 2030-ra összesen 125 millió elektromos járművel kalkulálnak az utakon. Ez azt jelentené, hogy 2030-ban még mindig 10% alatt lesz az elektromos járművek száma az utakon.
Cikkünk folytatódik, kérjük, lapozzon!