Ezek most a legmegbízhatóbb autómárkák

autó
Vágólapra másolva!
A brit What Car? autós folyóirat kihirdette 2020-as megbízhatósági versenyének győzteseit.
Vágólapra másolva!

Ahogy 1978 óta minden évben, idén is megválasztotta az év legjobb autóit a brit What Car? autós szaklap. A 47 éve alapított kiadvány szerkesztői két tucatnyi kategóriában értékelik az egyes modellek, márkák és szolgáltatások értékét.

Minden csoportban hárman – három különböző árkategóriából – juthatnak be a döntőbe, ahol az arra leginkább érdemes jelölt lesz az adott szegmens abszolút győztese.

A legmegbízhatóbb márkák versenyében az olvasók közreműködésével ítélték oda a díjakat.

31 márka 218 típusáról, a legkülönbözőbb korú autókról – összesen

több mint 18 ezer

egyedi járműről – kaptak részletes információkat. A szerkesztők figyelembe vették a javítás költségét, illetve időigényét. Három ársávban is három japán gyártó jutott be a legmegbízhatóbbak döntőjébe.

Közülük a Lexus érte el a legjobb eredményt: az öt évnél fiatalabb autók között 99 százalékos hibátlansági arányt érte el, míg a 6-15 év közötti Lexusok 93,1 százaléka bizonyult hibamentesnek. A felmérés legfontosabb tanulsága, hogy a hibrid technológia nemhogy megbonyolítaná és sérülékennyé tenné az autókat. Éppen ellenkezőleg: a Lexus hibridek összességében 96 százalékos tökéletességi rátával zárták a felmérést.

Az öt évnél fiatalabb Lexus CT típusok hibaszázaléka nulla, de az NX esetében is 99,7 százalékban eseménytelenül telnek az évek. Idősebb korára is megbízható marad a CT: a felmérésben részt vevő autók mindössze 4 százalékánál tapasztaltak meghibásodást (akkumulátor).

(Forrás: Smarter Media)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!