Nem fogja elhinni, milyen pusztítást végzett egy elütött szarvas egy autón

Vágólapra másolva!
A rendőrség komoly veszélyre figyelmeztet: jön a szarvasbőgés időszaka.
Vágólapra másolva!

Vadgázolás miatt egy nap alatt két baleset történt Győr-Moson-Sopron megyében. Egy 37 éves ásványrárói férfi közlekedett augusztus 2-án vasárnap délután fél hétkor motorkerékpárjával a 86-os számú főútvonalon, Répcelak irányából Páli felé. A főútvonal 125. kilométerszelvényében egy őzbak ugrott elé ki az úttestre, amelyet elütött. Az ütközést követően a bal oldali sávon áthajtva, a mezőgazdasági területen állt meg. Megsérült, a mentők kórházba vitték.

Forrás: Police.hu

A 85-ös számú főútvonalon, Fertőszentmiklós irányából Pereszteg felé közlekedett egy Ford Focus ugyanazon a napon 21 óra 56 perckor. A Hegykői bekötőt elhagyva, a 61. kilométerszelvénynél neki jobb oldalról, egy mély árokból egy hatalmas szarvasbika ugrott a járműve elé. A sofőr az intenzív fékezése, valamint balra történő kormányzása ellenére elütötte az állatot.

A baleset miatt a gépkocsival áttért a menetiránya szerinti szemközti sávba, ahol összeütközött egy Toyotával is. Az ütközés következtében a vétlen autós

az oldalára borulva, hosszirányú tengelye körül többször megpördülve állt meg az úttest szélén.

A balesetben az állatot elütő gépkocsiban hárman – a sofőr és két utasa - a másik, vétlen autóban pedig a járművezető sérült meg. Mindegyiküket a mentők kórházba vitték.

Forrás: Police.hu

A rendőrség az alábbiakra hívja fel a járművezetők figyelmét:

Nemsokára kezdődik a szarvasbőgés időszaka. A bikák a bőgési időszakában jóval aktívabbak, kevésbé óvatosak, veszélyérzetük lecsökken, ezért körültekintés nélkül szaladhatnak ki az úttestre.

  • Ha vadat lát, lassítson! A vadállatok kiszámíthatatlanul viselkednek. A mozdulatlanul álló vad hirtelen megugorhat és akár a jármű irányába is vágtatni kezdhet.
  • Ha egy őzet vagy szarvast látott, számítson többre is! Általában ezek az állatok csoportokba verődnek.
  • Ha hirtelen nagytestű vad kerül a gépkocsi elé, vészfékezzen, adjon hangjelzést, de ne rántsa félre a kormányt!
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!