Nagy változás lépett életbe az autók eladásában Magyarországon

autókereskedés,
Budapest,2016.
Vágólapra másolva!
A jótállási szabályok 2021-es módosítása az autók eladásában is változást hozott Magyarországon.
Vágólapra másolva!

Az Origo is megírta, hogy 2021-től lényeges változások léptek életbe a szavatossági és jótállási szabályokban Magyarországon. A 2021. január elsejétől megvásárolt, 250 ezer forintnál drágább termékek esetében

a kötelező jótállás időtartama három évre módosul magánszemélyek esetében.

Kevés szó esett ugyan eddig erről, de ez a szabályozás az új autók eladására is hatással van.

Az autóimportőröknek is változtatniuk kellett a jótállási feltételeiken, azaz a jogszabály értelmében mostantól kilométer-korlátozás nélkül kell jótállást vállalniuk az első három évben.

Persze, az autók esetében vannak kivételek. A jogszabály előírja, ha a kötelező jótállás hatálya alá eső termék első meghibásodása esetén megállapítható, hogy javíthatatlan, kötelező nyolc napon belül kicserélni, vagy visszatéríteni az árát. Ez alól az autók mellett az elektromos kerékpárok és motorkerékpárok is kivételt jelentenek.

Ha három javítást követően a kötelező jótállás hatálya alá eső termék ismételten meghibásodik, akkor a vállalkozás köteles a terméket nyolc napon belül cserélni, vagy a vételárat visszatéríteni. A fenti kivételek azonban ebben az esetben is érvényesek.

Több importőr már frissítette árlistáit, a Fiatnál például ez olvasható:

Ez egyébként sok márkánál csak technikai változást jelent, mert modelljeikre jellemzően eddig is x+y év garanciát vállaltak. Ebből mostantól az első három év lesz fix és kilométer-korlátozás nélküli.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!