Úgy megújult a magyarok egyik kedvenc japán autója, hogy alig lehet ráismerni

civic
Vágólapra másolva!
Nyilvánosságra hozták az első képet az ötajtós Honda Civic következő generációjáról, amelyre még több mint egy évet kell várni Európában.
Vágólapra másolva!
Hosszabb, szélesebb, és konzervatívabb vonalvezetésű a karosszéria, mint az előző Civicnél Forrás: Honda

Közzétette a Honda az első fotókat a vadonatúj, 11. generációs ötajtós Civicről. Nagy meglepetést csak a kocsi fara jelent, mivel a szedánt már korábban megmutatták (igaz, amerikai kivitelben, ami szinte semmiben sem tér el az európaitól).

Jobb lesz vezetni, de kézi váltós és tisztán benzines kivitel Európában nem lesz (kivéve a Type R-t) Forrás: Honda

A kissé merész 10. generációhoz képest ezúttal jóval visszafogottabb lett a formavilág, az A-oszlopok 5 centivel kerültek hátrébb, ami hosszabb motorháztetőt eredményez. Bár a helykínálattal az elődben sem volt probléma,

a tengelytáv és a hátsó lábtér mégis tovább nőtt 3,5 centivel.

Az amerikai változat belseje Forrás: Honda

Fontos változás, hogy a legújabb Corolla-vetélytárs

kizárólag hibrid hajtáslánccal (e:HEV) szerepel majd az európai választékban

(leszámítva a Type R-t, amely megtartja a kétliteres turbómotort), de azt még nem tudni, hogy a Jazz-ből és a HR-V-ből ismert 1,5-össel, vagy a CR-V-ből ismert kétliteressel.

Óriási nyíláson át lehet pakolni a szintén nem kicsi csomagtartót Forrás: Honda

Már az előző Civicet is jó volt vezetni, az új azonban állítólag még nagyobb élményt ad majd a 19 százalékkal merevebb karosszériája, az érzékenyebb kormányzása, és a szélesebb hátsó nyomtávja miatt. Kár, hogy

a remek kézi váltó már csak a Type R-ben lesz benne,

a hibrid ugyanis egyfokozatú automatát kap.

Elképesztően hosszú a tengelytáv, az A-oszlopok hátrébb jöttek Forrás: Honda

49 év alatt 27 millió Civic kelt el eddig, és 170 országban értékesítették a típust. A már nem Angliában, hanem az Egyesült Államokban készülő 11. generáció

európai bevezetése csak 2022 őszén indul majd.

Ekkor a Honda eléri célját: minden főbb európai modellje képes lesz elektromos üzemmódban is haladni (ha egy szuszra csak pár kilométert is).

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!