Ki nem találná, hogy a németek után honnan és miért jön a legtöbb használt autó Magyarországra

autókereskedés,
Budapest,2016.
Vágólapra másolva!
Összeállították azoknak az országoknak a listáját, amelyekből a legtöbb importautó érkezik Magyarországra.
Vágólapra másolva!

A carVertical autótörténeti adatszolgáltató megvizsgálta, hogy milyen országokból érkezik a legtöbb importautó hazánkba. A számok alapvetően csak azoknak a Magyarországra importált autóknak az arányait mutatják, amelyeket az elmúlt két évben ellenőriztek a cégnél. A tanulmány során több ezer lekérdezés adatait elemezték.

Nem meglepő módon a legtöbb autó Németországból érkezik, lényegében minden második (52,4 százalék). A lista második helyére Belgium (9,3 százalék), míg a harmadikra Olaszország (7 százalék) került. Az első ötbe Hollandia és az Egyesült Államok került még be.

Belgium második helye sokak számára meglepő lehet, de az itteni piac sajátossága, hogy

a gyakran egészen pici sérüléssel, hibával rendelkező autókat potom pénzért kínálják,

mivel a biztosítótársaságok üzletpolitikája miatt jobban megéri ezeket eladni, mint megjavíttatni.

Az olasz autók az éghajlati sajátosságok miatt vonzók: az olasz utakat (főleg egyre délebbre haladva) gyakorlatilag soha nem sózzák, emiatt

az olasz autóknál az átlagoshoz képest kisebb probléma a rozsdásodás.

Nem ritka, hogy akár egy 10-15 éves autó alváza is teljesen rozsdamentes.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!