Egykerekezett a motoros a Balaton mellett, egy nagy sikítás után jött rá, hogy valamit elfelejtett

motoros
Vágólapra másolva!
A szántódi révnél esett le egy motor utasa a járműről.
Vágólapra másolva!

Egy simontornyai férfi március 15-én délután komppal érkezett Szántódra. A hajót alig elhagyva egy agresszív gázadással már az első utcában egy keréken próbált haladni járművével, de a hirtelen mutatvány során 25 éves női utasa leesett a motorról. A motoros a járókelők segítségét visszautasította, utasát visszaültette, majd elhajtott.

Forrás: Police.hu

A Balaton-parti rendőrök Szántódon ellenőrizni akarták a motorost, de a férfi a rendőri karjelzés ellenére sem állt meg. Az egyenruhásoknak végül Zamárdiban sikerült megállítaniuk.

A könnyű sérüléseket szenvedett utashoz mentőt hívtak, míg a 46 éves sofőrt előállították a siófoki rendőrkapitányságra, ahol szabálysértési eljárást indítottak ellene.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!