Óriási rekordot döntött a használtautó-piac, soha nem volt még ilyen Magyarországon

autókereskedés,
Budapest,2016.
Vágólapra másolva!
A hazai használtautó-piacon közel 432 ezer személygépkocsi cserélt gazdát az első félévben, 7,4 százalékkal több, mint tavaly.
Vágólapra másolva!

Minden idők legnagyobb első féléves forgalmát

bonyolította a belföldi autópiac idén. Tekintettel arra, hogy a második félév forgalma minden évben meg szokta haladni az első féléves szinteket, komoly esély van rá, hogy 2022-ben éves szinten is rekordmennyiségű személyautó cserél majd gazdát Magyarországon - áll a Jóautók.hu közleményében.

A soha nem látott piaci aktivitás mögött több tényező együttes hatása húzódik. Egyrészt folyamatosan növekszik a belföldi személyautó-állomány: tavaly év végén ez az érték már meghaladta a négymilliós határt, ami több mint 21 százalékkal magasabb az öt évvel korábbi 3,3 milliónál. Több autóból szokványos piaci körülmények között is több jármű cserél gazdát.

Ezúttal azonban meghatározó szerepe van annak az egyedi tényezőnek is, hogy az autógyárak komoly kapacitásproblémái az új autók piacáról továbbra is a használtautó-piacok felé tolják a keresletet.

Bár a használtautó-import csaknem tíz százalékkal növekedett az első hat hónapban tavalyhoz képest, ez a forrás is egyre kevésbé képes kielégíteni a minőségi használt autók iránti keresletet,

mivel már Nyugat-Európában is egyre nehezebb elérhető áron megfelelő használt autót találni.

A használt autók körében a néhány éves autók ára nőtt jelentősebb mértékben, itt az idei növekedés modellektől függően 15-30 százalék között mozgott. Az idősebb autók között az emelkedés mértéke mérsékeltebb, de szintén két számjegyű: 10-15 százalék között alakult. A piaci várakozások szerint ez az emelkedő tendencia a következő hónapokban sem fog megállni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!