Új útburkolati jelek jelentek meg Magyarországon - videó

jel
Vágólapra másolva!
A motorosok biztonságát szolgálják a Bajna-Héreg közötti szakaszon felfestett speciális útburkolati jelek.
Vágólapra másolva!

A hazai motorosok egyik kedvenc szakasza a Bajna-Héreg között található kanyargós rész, ami az élvezeti érték mellett komoly balesetveszélyt is rejt magában. Ezen a helyzeten próbálnak most javítani teljesen új útburkolati jelek felfestésével – írta az Infostart.hu.

A burkolati jelekkel elkerülhető a kezdő motorosok egyik jellemző vezetéstechnikai hibája, nevezetesen, hogy túl szűk íven kezdik meg a kanyart, ezért a felsőtestük már átlóg a másik sávba. A zöld csík célja, hogy a kerék a felezővonalhoz képest azon kívül legyen kanyarodás közben. A köröknek pedig szintén az a lényegük, hogy a motor kereke ne azokon belül fusson, hanem kívül.

Pár éve Héreg és Tarján között már felfestettek egy szakaszt, amit 2023-ban követett még egy, ennek ügyét és építését a Kanyarfotó stábja karolta fel, és az összefogás eredményeként egy rizikós S kanyar is megkapta az új jelzéseket.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!