Régi megállapítás igazolódott, de meglepetés is volt a négyévszakos gumik tesztjén

Vágólapra másolva!
16 márka 205/55 R16 méretű négyévszakos abroncsát vizsgálták átfogóan az ADAC szakemberei. Először találtak jó minősítésű, vásárlásra ajánlott garnitúrát, de akadtak olyanok is, amiket mindenképp tanácsos elkerülni, és a nyári, illetve téli szettekkel összehasonlítva jó néhány kompromisszumra fény derült.
Vágólapra másolva!

Az időjárási körülmények változása mellett a kínálat bővülése is hozzájárul ahhoz, hogy egyre népszerűbbek a négyévszakos abroncsok, amelyeket nem kell szezonálisan lecserélni, az egyes szetteket fél éven keresztül tárolni, ráadásul ezek a megfelelő jelölés (alpesi hópihe-szimbólum) megléte esetén akkor is használhatóak, ha egyébként a téli abroncs előírás (Magyarországon ez helyzet nem áll fenn). Az ADAC szakemberei most 16 ilyen gumigarnitúrát vizsgáltak meg, és azért most adták közre az eredményeket, mert a téli- és nyári körülmények között is elvégezték a méréseket. 

négyévszakos gumik ADAC tesztje 2024
Téli körülmények között kezdtek tesztelni a Volkswagen Golffal
Fotó: ADAC / Marc Wittkowski

Ugyanazokat az elvárásokat kellett teljesítenie a négyévszakos abroncsoknak, mint a téli- és nyári gumiknak, tehát fagypont alatti hőmérsékleten, havas útfelületen és kánikulában, 50°C-os aszfalton is bizonyítani kellett tudásukat. 

Első alkalommal találtak a szakemberek vásárlásra ajánlott minősítésű négyévszakos abroncsot:

a Goodyear Vector 4Seasons Gen-3 nedves és téli útviszonyok között jól teljesít, száraz aszfalton egy kicsit gyengélkedik, a jó környezetvédelmi eredményei (kopás, zajkibocsátás) miatt azonban mégis jó eredménnyel végez. 

négyévszakos gumik ADAC tesztje 2024
Gyors garnitúracsere (gyári lemezfelnivel együtt), és már meheti is tovább
Fotó: ADAC / Marc Wittkowski

Jó választás lehet a keveset autózóknak a Pirelli Cinturato All Season SF2 is, mert a kopástól eltekintve a menettulajdonságok terén jól teljesít ez az abroncs, épp csak lemarad a jó eredményről. 

A 3-7. helyezést elért garnitúrák is optimális választást jelentenek azoknak, akik pár kompromisszummal együtt tudnak élni.

Itt jegyezzük meg, amit már korábbi cikkünkben is említettünk: egyáltalán nem mindegy, milyen éghajlaton és domborzaton él a gumit felhasználó autós, illetve mennyit közlekedik autópályán. Még optimális körülmények közt sem hanyagolható el a gondozás (rendszeres nyomásmérés, első-hátsó gumik felcserélése alkalmanként stb.).

négyévszakos gumik ADAC tesztje 2024
Kikerülési manővereket és fékezést is vizsgáltak a tesztpályán
Fotó: ADAC / Marc Wittkowski

Amúgy az ADAC szakemberei szerint a négyévszakos abroncsok közötti különbségek jól kijönnek a fékút-vizsgálaton, ahol a Michelin CrossClimate 2 abroncsa 39 méteres eredményt produkál, amikor száraz aszfalton, 100 km/órás tempóról kell megállni, 

az Uniroyal AllSeason Expert 2-nek ehhez majdnem 47 méterre, azaz 8 méterrel hosszabb távolságra van szüksége.

Ami a veszteseket illeti, két garnitúra, a Kenda Kenetica 4S és az Infinity Ecofour megbukott, mert ugyan a környezetvédelmi teszteken jó eredményeket értek el, a menetbiztonsági vizsgálatokon gyengén teljesítettek – esetükben súlyos következménye lehet a spórolásnak. Íme, két kritérium értékelése:
 

négyévszakos gumik
Természetesen fékútnál a minél alacsonyabb, élettartamnál pedig a minél magasabb érték ér több pontot
Fotó: ADAC grafika

VÉGEREDMÉNY:

négyévszakos gumik
Színnel kiemelve látható a sorrendet is eldöntő értékelési pontszám
Fotó: ADAC grafika

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!