A következő évtized még az átmenetről szól a Hyundainál

Fotó: Hyundai
Vágólapra másolva!
Ismertette közeljövővel kapcsolatos stratégiáját a Hyundai, megduplázza a hibridek számát és hatótávnövelős villanyautókat dob piacra.
Vágólapra másolva!
Fotó: Hyundai

Mivel nem folyamatosan emelkedő pályán mozog a villanyautók értékesítése, a Hyundai-Kia konszern flexibilis stratégiára vált. Értsd továbbra is folytatja a villanyautó-fejlesztéseket, de nagyobb figyelmet szán az öntöltő és plug-in hibridekre, illetve hatótávnövelős villanyautókat is piacra dob majd – utóbbiaknak 900 km-es hatótávolságot ígérnek. Megduplázzák a hibrid modellek számát, és minden olyan autónak lesz hibrid változata, amelyet belső égésű motorral terveztek. A jelenlegi hibrid hajtás továbbfejlesztésével már 2025-ben piacra dobnak egy fejlettebb hajtást, ami várhatóan alacsonyabb fogyasztást és nagyobb elektromos hatótávolságot jelent.

Fotó: Hyundai

Nem mondanak le a tüzelőanyagcellákról sem, de azokat elsősorban nem járművekben, hanem ipari létesítményekben használnák áramtermelésre, a saját üzemeiben fogja ilyen erőművekkel kiváltani a fosszilis energiahordozókat.

Fotó: Hyundai

Villanyautók terén továbbra is érvényes, hogy 2030-ban már évi 2 millió akkumulátoros-elektromos autót akarnak eladni, de az értékesítési tervben szereplő, 2023-hoz képest 30%-os növekedést jelentő 5,55 millió autó/éves értékesítést a hibrid/hatótávnövelős modellek segítésével akarják elérni. Piacra dobják a Hyundai N Vision 74 szériaváltozatát, ami egyike lesz a 2030-ig érkező 21 új villanyautónak, és nagy teljesítményű sportkocsiként még külön versenysorozatot is kap majd a hírek szerint.
 

Fotó: Hyundai

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!