Nagy újítás jön a magyarországi tömegközlekedésben

Vágólapra másolva!
Ütemesen halad a készpénzmentes fizetést biztosító berendezések telepítése a Volánbusznál: már minden harmadik autóbuszon elérhető az elektronikus fizetés, ősz végéig pedig a tervek szerint a társaság valamennyi helyközi járatának fedélzetére felkerül a POS-terminál.
Vágólapra másolva!

A cég idén nyár elején kezdte meg a készpénzmentes fizetés kiterjesztését valamennyi helyközi járatára. Június vége óta már mintegy kétezer autóbuszra került fel a POS-terminál, és országszerte 15 szerelőcsapat dolgozik folyamatosan azon, hogy mind az 5330, helyközi közszolgáltatást ellátó buszon elérhetővé váljon az elektronikus jegy- és bérletváltás.

A terminálok nemcsak bankkártya, hanem a fizetésre alkalmas applikációval rendelkező okoseszközök (telefon, okosóra) használatát is lehetővé teszik.

A MÁV-Volán-csoport az utaskiszolgálás folyamatának gyorsulását és a működési költségek csökkenését is várja a szolgáltatásfejlesztéstől. A vállalatcsoport bízik abban, hogy a fedélzeti elektronikus fizetés bevezetése hozzájárul ahhoz, hogy egyre többen vegyék igénybe a közösségi közlekedési eszközöket.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!