Elindult a Cupra Terramar sorozatgyártása az Audi győri gyárában

Vágólapra másolva!
Az Audi Hungaria Zrt. győri üzemében pénteken hivatalosan is elindult a Cupra Terramar sorozatgyártása.
Vágólapra másolva!

A győri gyár az első, ahol egy „testvérmárka” modelljét is gyártják. A Terramar ugyanazon a gyártási platformon készül, mint az Audi Q3. Wayne Griffith, a Cupra vezérigazgatója azt mondta, hogy a 2018-ban létrehozott márka az iparág leggyorsabban növekvő márkája, hat év alatt világszerte 700 ezer járművet értékesítettek.

Az Audi Hungariánál több mint két éve dolgoznak a Terramar integrációján a termelési rendszerbe, a legnagyobb átalakítás a karosszériagyárban történt. A Terramar piacbevezetési darabszáma 3700 lesz, utána naponta mintegy háromszáz darabot gyártanak belőle. A tervek szerint naponta 770 járművet gyártanak, ennek 60 százaléka Audi Q3 lesz, 40 százaléka pedig Cupra Terramar.

 

A Terramar öt különböző hajtáslánccal lesz elérhető három különböző technológiában: benzin, mild hibrid és az új generációs plug-in hibrid. A benzin- és a mild hibrid motorok is Győrben készülnek. A modell szállítása az idei év utolsó negyedévében kezdődik.

Az autóról itt írtunk bővebben.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!