Hetekig tartó lezárások kezdődnek az M1-M0 csomópontjában

Vágólapra másolva!
Megkezdődnek a felújítások az M1-M0 csomópontban szeptember 14-én szombaton, az M1-es autópálya szintrehozási munkálatainak újabb üteme keretében.
Vágólapra másolva!

A munkálatok várhatóan október 31-ig tartanak, forgalomkorlátozással, csomóponti ágak zárásával járnak majd. Tavaly ugyanitt már dolgoztak, de akkor csak a legszükségesebb felújításokra volt idő. Az autópálya-kezelő azt ígéri, hogy a mostani lezárás ideje alatt igyekeznek a lehető legtöbb feladatot elvégezni. Ez azt jelenti, hogy az aszfaltozás során kicserélik a pálya tönkrement teljes kopó- és kötőrétegét, elvégzik a vízszigetelés cseréjét, a szigetelésvédő öntött aszfalt építését, a szegélyvédő bevonat javítását és a burkolatszivárgó építését.

Szombattól az M0 felől az M1 és az 1-es főút is elérhető lesz fél pályán. Az 1-es főútról nem lehet felhajtani az M0-ra sem Biatorbágy, sem Budapest felől, így az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldala csak a Sasfészek-tó pihenőhelyen keresztül érhető el. Az 1-es főúton Budapest felől érkezőknek tovább kell haladniuk a Sasfészek-tó pihenőig, és azon keresztül lehetséges a felhajtás az M1-esre az országhatár felé.

Az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalára a biatorbágyi csomópontban lehet felhajtani. Ez azt jelenti, hogy annak, aki az országhatár felől érkezik az 1-es főúton, már korábban, Biatorbágynál kell felhajtania az M1-esre, majd onnan érheti el az M0-s autóutat. Az 1-es főúton Budapest felől érkezőknek tovább kell haladniuk a biatorbágyi csomópontig, ahonnan elérhető az autópálya főváros felé vezető oldala, így az M0-s autóút is.

Az M1 autópályán a főváros felől érkezők az M0 autóutat szintén a biatorbágyi felhajtón át érhetik el. Ez azt jelenti, hogy az M1-es autópályáról a 15-ös kilométernél lévő Tópark csomópontban ki kell hajtani az 1-es főútra, onnan pedig Biatorbágynál tudnak felhajtani a pályára, majd az M0-ra.

Az M1-es autópályán a Győr felől érkezők nem tudnak lehajtani az 1-es számú főútra az M0-s csomópontban. Számukra a lehajtás a Sasfészek-tó pihenőnél vagy Törökbálintnál lehetséges. A közlekedők tájékozódását táblák segítik majd.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!