Kötélugrás Guinness-világrekordot állított be a Qashqai

Fotó: Nissan
Vágólapra másolva!
Egy tévékampány kedvéért hajtották végre a Guinness által elismert autós kötélugrást, amely során 65 méterről ejtették le az autót. Egy kaszkadőr ült a volán mögött.
Vágólapra másolva!
Fotó: Nissan

A Nissan francia forgalmazója szervezésében, élő adásban hajtották végre az autós kötélugrást, amelyről a Guinness képviselője a helyszínen tanúsította, hogy az eddigi legmagasabb volt a maga műfajában – mármint olyan, amit a Guinness hitelesített, hiszen korábban voltak már sokkal magasabbról végrehajtott autós bungee-ugrások. Egészen pontosan 65 méter magasra emelte a daru a speciális kosarat, amelyből aztán kigurult a Nissan Qashqai, amelyet aztán a rugalmas kötél állított meg a talajtól biztonságos távolságban.

Fotó: Nissan

A korábbi reklámfilmekben hagyományos sportokat próbált ki az autó, az idei kampány kedvéért emelték a lécet és extrém sportra váltottak. Hosszas előkészítés előzte meg a mutatványt, amelyben a BBC szakemberei is segítettek – a Top Gear műsorban korábban 164 méterről hajtottak végre autós kötélugrást egy Rover Metro-val. Természetesen a Nissan szervezéséven számos számos kamerával rögzítettek az eseményt, drón is követte a zuhanó autót, de a vezető szemszögéből az egész folyamatot mutató felvétel is van.
 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!