A medve nem játék - Skoda Kodiaq 2.0 TDI 4x4 teszt (top 5)

Vágólapra másolva!
Formai bravúrok vagy öncélú extrák helyett tágas, praktikus ötletektől hemzsegő beltérrel áll rajtvonalra a Skoda SUV új generációja. Hétüléses, közel 200 lóerős dízel kivitelben fogtuk vallatóra a szürke óriást, majd vetettünk egy pillantást az árlistára.
Vágólapra másolva!
Skoda Kodiaq TDI 4x4 teszt (2024), Skodakodiaqteszt
Szemből nagyon hasonlít elődjére az új Kodiaq. Feláras a hűtőrács világító díszcsíkja, műszaki alapjait a továbbfejlesztett (MQB evo) moduláris padlólemez adja
Fotó: Stefler Balázs

Anno a Skodát kizárták a tágas családi egyterűek klubjából, ám ezt így utólag talán nem bánják a csehek: helyette a VW-csoportban az elsők közt dobhattak piacra hétüléses SUV-ot. Nem is maradt el a siker, az alaszkai barnamedvéről elnevezett (és ahhoz hasonlóan jól megtermett) Kodiaq első generációja 866 ezer vásárlóra talált, idén pedig utódja átvette tőle a stafétát. Műhangon gurgulázó RS kivitele nincs többé, plug-in hibrid és néhány műszaki csemege viszont igen, na meg némi helyzeti előny: megelőzte a házon belüli rivális VW Tayron bevezetését.

Skoda Kodiaq TDI 4x4 teszt (2024), Skodakodiaqteszt
Legyen C-alakú, de a két oldalt díszcsík is kösse össze: sajátos formájú lett a hátsó lámpa. A 193 lóerős dízellel 7,8 másodperc alatt gyorsul a Kodiaq 0-ról 100 km/h-ra
Fotó: Stefler Balázs

1. Ismerős sziluett és okosított műszerfal

Óvatosan nyúltak az immár 4,75 méter hosszú SUV formatervéhez, inkább tekintélyt parancsoló, mint izgalmas. Érdekes részlete a világító hűtőrács és a feláras 20 colos felniszett, utóbbi az aerodinamikát szolgálja, ám érdemi változást csak a kissé megosztó hátsó lámpadizájn hozott. Na meg a műszerfal, hiszen új a vezető előtti és a középső infotainment kijelző (13’), 

a széria DSG váltó előválasztója pedig a jobb bajuszkapcsoló helyére költözött.

Remek a három többfunkciós Smart Dial forgótárcsa a középkonzolon, irigyelhetik az örökké érintőképernyőn matató VW-tulajok.

Skoda Kodiaq TDI 4x4 teszt (2024), Skodakodiaqteszt
Kellemes formák és anyagok fogadnak, sokkal jobb menüt kínál korábbinál a 13 colos képernyőn megjelenő multimédia rendszer. Dupla kesztyűtartó van az utas előtt, az alsó sajnos béleletlen
Fotó: Stefler Balázs

2. Hatalmas, mégis inkább 5+2 üléses

Nem csekély felárért hűthető-fűthető, bőrkárpitozású masszázsfotelekben trónolhatnak az első utasok, míg az 533 ezer forintért adott leghátsó sorban inkább gyerekek érezhetik jól magukat, de nincs ez másként a többi csapatszállító SUV-ban sem. Fejedelmi kényelmet nyújt a középső, alapvetően két utasra formázott, sínen tologatható és állítható támladöntésű pad, az óriási tér mellett harmadik klímazóna és kivehető „kardánbox” is elérhető. Hét üléssel sem farzsebnyi, öttel pedig tágas (845 literes) a csomagtartó, mely egy kart meghúzva hatalmasra bővíthető.

Skoda Kodiaq TDI 4x4 teszt (2024), Skodakodiaqteszt
Tologatható a középső ülés, a két szélső hely fűthető, és telefontartó konzolt plusz napvédő rolót is kaphat. 797 ezer forint a bőrkárpit felára, fekete helyett konyak színben otthonosabb lenne
Fotó: Stefler Balázs

3. Filléres ötletek teszik igazán élhetővé

Amellett, hogy fizikai gombok könnyítik kezelhetőségét, „Simply Clever” megoldásaival is sok piros pontot gyűjt a Kodiaq, ügyes raktér-elrendező rendszer, mikroszálas képernyőtisztító hasáb, kiugró ajtóélvédő, szemetes, esernyő és sok más figyelmesség könnyíti a hétköznapokat. 

Gombnyomásra lehajtható vonóhorgával akár 2,3 tonnás utánfutót is húzhat,

és a tesztelt felső polcos kivitelben a vonóerő átadásával sem lesz gond: a kétliteres, 193 lóerős TDI motorhoz széria 4x4-hajtás kapcsolódik. Utóbbival, és a feláras állófűtéssel igazán télálló a Skoda SUV.

Skoda Kodiaq TDI 4x4 teszt (2024), Skodakodiaqteszt
Számos egyszerű, de nagyszerű ötlet, például az ajtóban tárolt esernyő, a térképzsebbe rögzített szemetes és a nyitáskor előreugró élvédő ismerős más Skodákból, de nem lehet megunni őket
Fotó: Stefler Balázs

4. Lakott területen kívül remekel a dízel

Komoly hangszigetelésével és hétfokozatú, gyors DSG-váltójával menet közben is kellemes arcát mutatja a vezetővel együtt bő 1,9 tonnás saját tömegű Skoda SUV, és 400 Nm-es nyomatékával előzésnél vagy sztrádára besorolásnál sem jön zavarba. Csakhogy a városi forgalom kevésbé az ő asztala: lassú a start-stop rendszer, és ha már jár is a motor, bosszantó késéssel rugaszkodik el álló helyzetből. Mellette szól pontos kormányzása és kiszámítható viselkedése, ám ellene az adaptív gátlók dacára sem komfortos rugózása, ami részben a malomkőnyi, 20 colos felnik sara. 

Skoda Kodiaq TDI 4x4 teszt (2024), Skodakodiaqteszt
Alapesetben 1,5-ös benzinmotor hajtja a cseh SUV-ot (16,1 millió forint), és kétféle dízel is választható – a tesztelt csúcs TDI mozgatja igazán fölényesen. Kár, hogy ezek nem lágy hibridek 
Fotó: Stefler Balázs

5. Simán konfigurálható 20 millió forint fölé

Talán nem árulunk egy nagy titkot azzal, hogy jobb menettulajdonságai (és fogyasztása) miatt megfontolandó házon belüli alternatíva lehet az új Superb Kombi, ám aki ragaszkodik a SUV-kialakításhoz vagy a hét üléshez, a Kodiaqban is üdítően racionális társra lelhet. 

Nálunk vegyes használatban teljesen akceptálható 7,6 liter gázolajat hörpintett fel száz kilométerenként,

és bár a 193 lovas kivitel ára 19,39 milliós ára elsőre húzósnak tűnik, a közel másfél milliós akciót és a széria 4x4-hajtást figyelembe véve mégis reális ajánlat, a fő rivális Kia Sorentóhoz mérve is. 

Skoda Kodiaq TDI 4x4 teszt (2024), Skodakodiaqteszt
Hosszú utakra ideális a csúcsdízel, ám annak, aki főleg városban használja (és tud tölteni), jó alternatíva lehet szinte ugyanennyiért a plug-in hibrid hajtású, igaz, 4x2-es Kodiaq PHEV
Fotó: Stefler Balázs
Skoda Kodiaq TDI 4x4 teszt (2024), Skodakodiaqteszt
Remek: érintős helyett rendes fizikai gombok kerültek a kormány küllőire. Kissé zsúfolt lett a bal bajuszkapcsoló az ablaktörlő funkciókkal, jobb oldalra a DSG előválasztó karja költözött
Fotó: Stefler Balázs
Skoda Kodiaq TDI 4x4 teszt (2024), Skodakodiaqteszt
Ilyet nem kapnak a VW-csoport más márkái: okos tekerőgombok. A két szélsővel hőfokot és ülésfűtést vagy -hűtést állíthatunk, a középső betanítható gyakran használt funkcióinkra
Fotó: Stefler Balázs
Skoda Kodiaq TDI 4x4 teszt (2024), Skodakodiaqteszt
Ha mind a hét ülést használjuk, 340 literes a csomagtartó, ami nem rossz, de nagycsaládos túrára elkel a tetőbox. Bővítve gardróbnyi méretűre nő a raktér, a rolót alsó rekesz nyeli el
Fotó: Stefler Balázs
Skoda Kodiaq TDI 4x4 teszt (2024), Skodakodiaqteszt
Különleges formájú, aero elemekkel ellátott, 20 colos Rila felnik (640 ezer forint) mérséklik a légellenállást, ám sajnos a rugózási komfortot is

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK:

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!