Masszázzsal kényeztetik a munkásokat az idén 20 éves zsolnai Kia-gyárban

Fotó: Kia
Vágólapra másolva!
Már zajlik az akkumulátoros-elektromos autó gyártásának előkészítése Zsolnán, ahol minden 56 másodpercben legördül egy autó a sorról.
Vágólapra másolva!
Fotó: Kia

2004. októberében tették le ünnepélyes keretek között a zsolnai Kia autógyár alapkövét, a kerek évforduló alkalmából meglátogattuk a koreai cég európai gyárát, ahol 2006 végén indult a sorozatgyártás. Ott a lehetőségekhez képest a lehető legnagyobb tempóban dolgoznak, ami azt jelenti, hogy minden 56 másodpercben gördül le 1-1 autó a szerelőszalagról. A korlátot egyébként a logisztika jelenti, a koronavírus okozta rövid leállást követően sokkal nagyobb munkát jelent a just-in-time rendszerben történő alkatrész-beszállítások megszervezése, az ukrán háború se javított a helyzeten. Az autógyárnak egyébként már hosszú évek óta 3800 alkalmazottja van, de ennél sokkal többen dolgoznak ott, hiszen ebbe a számba nincs benne a gyárral közös csarnokban működő Hyundai Mobis nevű beszállító, akiknek a munkatársai kis sárga targoncákkal a munkaállomások melletti alkatrész-ellátást biztosítják, és több beszállítónak is vannak olyan munkatársai a soron, akik a termék minőségbiztosítását végzik. A munkaruha színe alapján meg lehet megállapítani, ki a törzstag, ki dolgozik a Mobisnak illetve külső beszállítónak.

Fotó: Kia

De egyébként is nagy szerepe van a színeknek, hiszen a Présüzemben eltérő színű kalodákba gyűjtik a karosszériaelemeket, amelyeket aztán a szomszéd Karosszériaüzemben a robotok – az 5600 tonnás préshez hasonlóan a Hyundai cégcsoport termékei – összeállítják belőlük a kocsiszekrényeket – ehhez felhasználják még a külső beszállítóktól érkező kisebb alkatrészeket is, a gyárban csak a nagy méretű külső karosszériaelemeket sajtolják. Két szinten zajlik a termelés, lent folyik a munka, a felső rész a logisztikáé, kivételt csak a Fényezőüzem jelent, amit nem látogathattunk meg, nehogy port vigyünk be oda. Az 3 szintes, azon belül 2 szinten folyik a karosszériák felületkezelése és fényezése (3 réteget visznek fel, mindegyiket meg is szárítják), a felső szint a légkondicionálóé, ami a technológiailag szükséges hőmérsékletet állítja elő gyakorlatilag pormentes körülmények között. Ebben az üzemben egyébként 8 kilométert tesznek meg nagyjából 7 óra alatt a karosszériák. A telephelyen belül, a logisztikai terület túloldalán elhelyezkedő külön épületekben készülnek a belső égésű motorok, amelyeket aztán a Mobis beszállító csarnokában állítanak össze a felfüggesztés komponenseivel közösen 1-1 robot targoncára, amely a „házasság”-hoz szállítja a kész csomagot, amelyet csak be kell emelni a karosszéria alá. Az egész gyáron belül csak itt haladnak a karosszériák az alkalmazottak feje felett, egyébként a mozgópadlón – változtatható magasságban – haladnak azok.

Fotó: Kia

Természetesen a zsolnai gyárban is jelen van már az elektrifikáció, ami a nagy és nehéz akkumulátor-csomagok mozgatására szolgáló robotok telepítését jelentette, külön állomások építik be a plug-in modellek telepét a padló alá, illetve külön helyen emeli be a manipulátor az öntöltő hibrid akkumulátort a hátsó ülés alatti helyére. Jövőre indul majd az első, akkumulátoros-elektromos modell sorozatgyártása Zsolnán, ahhoz majd nagyobb méretű átépítés lesz szükséges, ezt egyébként a július utolsó/augusztus első hetében esedékes 2 hetes leállás során hajtják majd végre, azaz ezt követően indulhat majd a Kia EV5 sorozatgyártása. Ez egyébként azt jeleni, hogy kialakítanak egy olyan munkaállomást, ahol a még nagyobb és nehezebb akkumulátor mozgatására alkalmas robotot telepítenek. Zsolnán egyébként 1 darab gyártósor van, ami nagyon rugalmas, jövő nyártól kezdve közös szalagon készülnek majd a Sportage szabadidő-autók, az Xceed kompaktok és az EV5-ös villanyautó. A gyártás során folyamatosan ellenőrzik az egyes szakaszok munkáját – a karosszériaüzemben minden nap megmérnek 1-1 5 ajtós Ceed/kombi Ceed/Xceed/Sportage karosszériát, maga a folyamat mintegy 4 órát vesz igénybe –, a Végszereldében különösen alaposan nézik át a terméket, mielőtt azt az esőztetőkamrába és a gyári tesztpályára kiküldenék. Ezt követően jön a kiszállítás, aktuálisan mintegy 60-70%-ban kamionok juttatják el az ügyfelekhez az autókat, csak 30-40% körül van a vasúti szállítás aránya. Már dolgoznak azon, hogy ez az arány megváltozzon, és a napi 2 vonatnál többet indítsanak, de erre még várni kell egy keveset, mert Szlovákia-szerte vasútfelújítási program zajlik, és egyszerűen nincs több hely a síneken.

Fotó: Kia

Világos terek, tisztaság és nagy méretű pihenők jellemzik a Kia zsolnai gyárát, ahol hétköznap 3 műszakban folyik a termelés. Folyamatosan változik, hogy melyik műszakban (reggel, délután vagy éjszaka) dolgoznak az alkalmazottak, akiket 8 munkaállomásra képeznek ki, 1-1 műszakon belül legalább kétszer cserélnek, hogy ne legyen megerőltető vagy monoton a munka. Nem csak a kijelzőkről lehet tájékozódni, hogy éppen milyen munka vár rájuk, a gyári alkalmazásban 2 napra előre látják az alkalmazottak, pontosan milyen munkaállomásokon fognak majd dolgozni. A váltások alkalmával a tágas pihenőhelyeken lehet lazítani, arra is lehetőség van, hogy például masszázst kapjanak – orvosi egyetemekről érkező diákok végzik ezt, nekik ez beleszámít a gyakorlatba –, de pszichológiai vagy jogi konzultációra is lehetőség van. Nem csak központi menza van a gyárban, a pihenőhelyekre is kiviszik az ételt, hogy ne kelljen a munkásoknak az akár kilométeres távolságot legyalogolni. Sokan egyébként otthonról viszik az ételt, annak ellenére, hogy a 2 fogásos menüért 1,1 eurót kér. A legtöbb alkalmazott egyébként busszal érkezik a gyárba, a leghosszabb vonal 98 kilométeres, egyébként a környéken lakók sűrűn kiépített kerékpárút-hálózatot is használhatnak.

Fotó: Kia

Idén egyébként 2 gyártásjubileumot is ünnepeltek Zsolnán, elkészült a 7 milliomodik motor és az 5 milliomodik autó; a különbséget az magyarázza, hogy a Hyundai csehországi üzemébe is szállítanak innen erőforrásokat. A Kia Magyarország is ünnepel, a 29 évvel ezelőtt alapított hazai importőr 2024. október 9-én értékesítette a 100 000. autóját.


 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!