Százharminc régi Ikarust mutatnak be a hétvégén

Vágólapra másolva!
Százharminc autóbuszt, köztük számos oldtimer ritkaságot mutatnak be a VI. Ferihegyi Ikarus Találkozón az Aeroparkban október 5-én és 6-án.
Vágólapra másolva!

A Légiközlekedési Kulturális Központ, a Volánbusz Zrt., a BKV Zrt., a Közlekedési Múzeum és partnereik a magyar járműgyártás és közlekedéstörténet meghatározó autóbuszait immár hatodik alkalommal vonultatják fel a repülőtéri múzeumban.

A régi buszok közül a legnagyobb rajongótáborral a különleges vonalvezetésű "farosok" rendelkeznek, ezért napközben az Ikarus 55-ösökkel zajlik majd az élménybuszozás, az ingajáratot pedig a 200-as család kétszázezredik példánya teljesíti majd a Népliget és az Aeropark között. Az Ikarus 55 a gyár egyik legismertebb és legsikeresebb távolsági- és turistabusztípusa volt, hívták "Farosnak" és "Bözsinek" is, ezt az elnevezést a jellegzetes hátulsó motorszekciójának köszönhette.

A hétvégére beköltözik az Aeroparkba a Volánbusz által restaurált, emeletes "Bikarusz" is, amely az 1960-as évek végén két autóbusz összeépítésével jött létre. Mellette a közönség láthat Ikarus 30-ast, amely a gyár legelső típusa volt, felvonultatják az Ikarus 60-ast, melyet az első pótkocsis modellként tartanak számon, megtekinthető az első csuklós modell, valamint jobbkormányos és elektromos busz is szerepel a kínálatban.

A kiállítás mellett vasárnap 16 órától felvonulással készülnek: a csaknem nyolcvan buszból álló konvoj rendőrségi biztosítással az Aeroparkból indulva odavissza végighalad a Vecsés-Ecser összekötőúton, ritka fotótémát kínálva. A járművek többsége kívül-belül megtekinthető lesz, sőt több autóbusz utasterében közlekedéstörténeti kiállítás várja majd az érdeklődőket.

A program mindkét napon 9 és 18 óra között látogatható.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!