WRC: Rovanpera ért ki elsőként a ködből

Fotó: Amber PR
Vágólapra másolva!
Kalle Rovanpera megküzdött a nehéz tavaszi időjárási körülményekkel és begyűjtötte idei negyedik győzelmét. A második helyen Elfyn Evans ért célba, akit Ott Tanak követett a bronzérmes helyen.
Vágólapra másolva!
Fotó: Hyundai Motorsport / Vincent Thu

„Nagyon jó érzés. Nagy köszönet a csapatnak, az autó és minden tökéletesen működött. Ez a győzelem valójában jó érzés. A péntek nem sikerült túl jól és a körülmények igazán nehezek voltak az egész hétvége során, így a győzelemnek jó íze van” – nyilatkozta boldogan a Toyota győztes autóversenyzője.
Rovanpera óvatosan rajtolt Chilében, mert az itteni murva nem feküdt a vezetési stílusának. Ahogy a rali haladt előre, mégis megtalálta a Toyota finn pilótája a helyes ritmust és a végén ez győzelmet jelentette. A rali csúcspontja akkor jött el számára, amikor szombat délután nulla láthatósági viszonyok között megelőzte Evanst, és a hegyi szakaszok sűrű ködjében 15,1 másodperces előnyre tett szert az utolsó nap előtt. A rali utolsó napján is megtartotta előnyét a kétszeres világbajnok és végül rali világbajnoki pályafutása 15. győzelmének örülhetett.

Fotó: M-Sport Ford

A Hyundaial versenyző autóversenyzőket ezúttal megelőzték a toyotások, de Ott Tanak a bronzérmes helyre azért célba vitte autóját. Ezzel azonban a Hyundai veszített előnyéből a gyártók között a Toyota javára, amely különbség 17 pontra zsugorodott. Nem csak Rovanperának és Evasnak köszönhető ez a teljesítmény, hanem a szintén jelenlévő nagyágyúnak, Sebastien Ogier-nek, aki a Super Sunday pontokkal erősítette csapatát.
A világbajnokságban vezető Thierry Neuville nem fért fel a dobogóra, de különösebb baj nélkül átvészelte a ralit és végül a negyedik helyen hozta célba autóját. Ezzel közelebb került első egyéni világbajnoki címéhez két versennyel a szezon vége előtt. 29 pontos előnye elég nagy mozgásteret biztosít a belga pilóta számára a hátralévő két verseny során.

Fotó: McKlein / Toyota GAZOO Racing

Sebastien Ogier maximális pontot gyűjtött a Super Sunday alatt, de a kilencedik világbajnoki címe egyre távolibbnak tűnik. A francia nagyon gyors volt a rali során, de szombaton elcsapott egy követ és megsérült felfüggesztéssel szombaton kiesett.
Adrien Fourmaux ért célba ötödikként a Forddal azután, hogy pénteken büntetést szedett össze késésért. Sami Pajari lett a hatodik, ami nem is rossz eredmény annak fényében, hogy ez volt mindössze a második versenye Rally1-es autóval. Gregoire Munster ért célba hetedikként.

Fotó: Amber PR

Az összetettben nyolcadik Yohan Rossel nyerte a Rally2 kategóriát. A francia autóversenyzőt Nyikolaj Griazsin és Gus Greensmith követe az első tízben.
Folytatás három hét múlva (2024. október 17-20.) egy új aszfaltos helyszínen, a Közép-Európa Ralin, amelyet három ország, Németország, Ausztria és a Cseh Köztársaság rendez meg immár másodszorra.

2024-es Chile Rali eredménye
1. Kalle Rovanpera (FIN) GR Yaris Rally1 HYBRID 2:58:59,8
2. Elfyn Evans (GBR) GR Yaris Rally1 HYBRID 2:59:23,2
3. Ott Tanak (EST) i20 N Rally1 HYBRID 2:59:43,7
4. Thierry Neuville (BEL) i20 N Rally1 HYBRID 3:00:00,9
5. Adrien Fourmaux (FRA) Puma Rally1 HYBRID 3:01:02,5
6. Sami Pajari (FIN) GR Yaris Rally2 3:01:39,5
7. Gregoire Munster (LUX) Puma Rally1 HYBRID 3:01:47,5
8. Yohan Rossel (FRA) C3 Rally2 3:07:31,2
9. Nyikolaj Griazsin (ANA) C3 Rally2 3:07:48,5
10. Gus Greensmith (GBR) Fabia RS WRC2 3:07:51,9

Amber PR

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!