Dél vagy egy óra. Két óra. Inkább fél négy. Négy. Egyre újabb tippek, mikorra lesznek készen a rajthoz és a fotózáshoz. "Már úton vagyunk" - mondja az egyik Ádám, Győri, úgy fél ötkor, amikor Hajdú D. András kollégámmal várjuk őket a Nagykőrösi út egyik benzinkútjánál. Tíz perc múlva valóban megérkeznek, anyukával, barátnőkkel és barátokkal, csak Kecskeméti Zoltán azaz Kecsó hiányzik, de legalább már telefonon lehetett vele beszélni - délelőtt eltűnt -, úton van ő is. Fogy a pogácsa és a sör, már csak egy darab kartonpapír kell, hogy ráírják az úti célt. Előkerülnek a zsírkréták. PEKING - áll először pirossal, majd fekete kontúrral, végül teljesen feketén a táblán, mosolyoghatnak majd a legfeljebb Kecskemét vagy Szeged felirathoz szokott autósok az M5-ös kivezetőjén.
Kecsó is megjelent a benzinkútnál - igaz, egy másiknál, van néhány errefelé, többedikre sikerül is meglelni, megint eltelik vagy két óra. Közben a kísérők egyik kocsijába beletolatnak az egyik áruház parkolójában, eseménydús hely ez mostanában. De végre együtt a nagy csapat, lehet fotózni a városhatárt jelző tábla előtt, bár elég nehéz elérni, hogy a három fiú egyszerre, és legalább tíz másodpercig koncentráljon.
Csak sikerült, kezdődhet a nagy kaland, irány Peking, közelebbi célként a déli határ.