Cím nélkül...

 

[...] Aki Bartókkal találkozott, gondolva művei ritmikai őserejére, meglepődött vékony, törékeny alkatán. [Képgaléria 17. fotó.] Külső megjelenésében finomidegzetű tudóst mutatott. Ez a fanatikus akarattal és könyörtelen szigorúsággal áthatott, forró szívvel cselekvő ember megközelíthetetlennek látszott és tartózkodóan udvarias volt. Lénye fényt és világosságot árasztott. Szemeiben fenséges tűz világított. Kutató tekintetének sugarában semmi sem állta meg a helyét, ami nem igaz és nem tiszta. Ha egyszer-másszor muzsikálás közben valamilyen nyaktörő és nehéz hely jó sikerült, gyermekes huncutsággal nevetett, s ha jól végzett munkán örvendett, valósággal sugárzott. Többet jelentett ez minden kötelező bóknál; ilyet sohasem hallottam tőle.
Bartók pontossága bámulatos volt. Mindig metronomot hordott magával s ezzel ellenőrizte a tempókat, akkor is, ha ő maga játszott. Partitúráiban minden tétel végén, nemegyszer még bizonyos szakaszok után tételen belül is, ott áll az előadás időtartama percekben és másodpercekben. [...] Szenvedélyes tárgyilagossága mindenben érvényesült. Ő maga a végsőkig világos volt, és mindenkitől az aprólékos pontosság legfelsőbb fokát követelte.

[...] Bartókot különösen azok a művek fűzik össze Bázellel, amelyeket városunknak írt. 1936 júniusában megbízást fogadott el egy mű megírására, a Bázeli Kamarazenekar 10 éves fennállását ünneplő hangversenyre. Akkor még nem tudhattuk, hogy igazi mesterművet kapunk tőle ajándékba. A Zene húros, ütőhangszerekre és celestára [március 20-ai zenei illusztrációnk - a szerk.] első előadása, 1937. január 21. óta Bartók egyik legnagyobb alkotásának számít. 1939 tavaszán ismét úgy nyilatkozott, hogy hajlandó a BKZ számára egy művet komponálni, a Divertimentót vonószenekarra [ma hallható zenei illusztrációnk - a szerk.]. Az év nyarán Saanenben készült el vele, s a bemutató 1940. június 11-én volt. Közben 1937 májusában Bartók az ISCM bázeli helyi csoportjától fogadott el megrendelést: a Szonáta két zongorára és ütőhangszerekre [március 21-ei zenei illusztrációnk - a szerk.] 1938. január 16-án, a helyi csoport fennállásának 10. évfordulóján hangzott el először. Ezek a legérettebb alkotókorszakból származó művek azóta meghódították a világ hangversenytermeit.

(Paul Sacher: Bartók Béla emlékezete, 1945 november)

Levél ifj. Bartók Bélának

Édes Fiam,

hát megint elérkezett az évfordulója születésed napjának. Sietek megemlékezni róla [...] Egyúttal itteni életemről is röviden beszámolok.
Valahogyan régi világbeli muzsikusnak érzem magam, akit a mecénása vendégül hívott. Mert azt ugye tudod, hogy teljesen Sacherék vendégeként vagyok itten, mindenről ők gondoskodnak - távolból. Szóval egyedül lakom - egy néprajzi objektumban; teljesen szabályszerű parasztházban. Berendezése ugyan már nem néprajzi jellegű, de annál jobb, mert legesleg-összebb komfortú. Még zongorát is hozattak számomra. [...] Újabban még az idő is kedvez nekem [...] ugyan kirándulásokat illetően hiába kedvez, nem használhatom: dolgoznom kell. És éppen Sacher számára: megrendelés (valamit vonószenekarra); ez is hasonlóvá teszi a helyzetemet a régi muzsikusokéhoz. Szerencsére jól ment a dolgozás, 15 nap alatt elkészültem vele (egy kb. 25 perces mű [a ma hallható Divertimento - a szerk.]), éppen tegnap fejeztem be. [...]

Csókol sokszor
Apád

(1939. aug. 18.)

Forrás: Bartók breviárium. Zeneműkiadó, 1974. Összeállította Ujfalussy József, szerkesztette Lampert Vera

<< Előző Következő >>