Rohályéknak múlhatatlan érdemei vannak a magyar bornyelv megalapításában úgy, hogy még sosem mondtak rosszat borról. A lőre náluk érdekes vagy egyedi, az ecetet pedig nem kiemelkedő tételként írják le. Most úgy tűnik azonban, hogy megunták ezt, és úgy döntöttek, hogy nem szerepeltetnek minden beküldött bort a kiadványba, hanem az eddigi gyakorlattól eltérően válogatnak. Teszik ezt arra hivatkozva, hogy igen megszaporodtak a jó minőségű borok hazánkban, és a könyv terjeldelme korlátos. Ez igaz is, de más részről a házaspártól megszokott szokásos bölcs és udvarias megfogalmazásként is felfogható.
Az eredmény egy olyan kiadvány, ami az eddigi igényességgel, továbbra is komoly formátummal, de nyilván a sallangtól mentesülve koncentráltabban tud beszámolni a minőségorientált magyar borászat aktuális helyzetéről, állapotáról.
A tizenhatodik évfolyam továbbra is a teljes objektivitást és a nagy fokú szakértelmet tükrözi. A túrák és fesztiválok során igen hasznos pince- és borleírások mellett tartalmaz fogalomtárat, évjáratértékelést és összefoglalót a történésekről, ami abban segít, hogy boros körökben ne csak nézzünk, mint hal a szatyorban.