Zsákbamacska

Ha létezik borvidék Magyarországon, ahol minden komoly, igényes borász lépéshátránnyal indul, ahol a legkevésbé vannak kihasználva a lehetőségek és ahol leginkább eltér a tényleges adottság attól, amit a borfogyasztó közönség gondol, akkor az a Kunság. De ide lehet érteni Csongrádot is, Hajós-Baja jobb helyzetben van talán egy fokkal.

A lehetőségeket tárgyszerűen Nagymarosi András geológus professzor foglalta össze a Borkalauz 2008-as kiadásában: "a természet nem bánt szűkmarkúan a kunsági tájjal. Hiszen van egy világhírű bortermelő régió, mely a Kunsághoz annyira hasonló sajátosságokkal rendelkezik: Bordeaux. A kavicsos, homokos folyami hordalék talajok, a szelíden lankás dombvidék, a meleg (bár arrafelé csapadékosabb) klíma mind-mind párhuzamba állíthatók egymással."

Mindez egy okkal több, hogy becsüljük azokat, akik szembemenve a legtöbb esetben megalapozatlan előítéletekkel nem engednek a minőségből és évről-évre korrekt minőségi borokat tesznek le az asztalra. Legyen szó ezúttal Soltvadkertről, s nem állom meg, hogy e szeretnivaló város kapcsán (melynek a boron túl van egy nevezetes, kihagyhatatlan cukrászdája, a Szent Korona és egy nevezetes étterme is, mely a hagyományos iskola egyik legjobbja, az Anna vendéglő) ne idézzem Hamvas Bélát, aki a soltvadkerti borokról nagy szeretettel ír és megenged magának egy olyan bon mot-t is, amely a borkóstolók közönségét mindig jókedvre deríti: "A soltvadkerti duhajabb és hangosabb (a csengődinél). Egy-szólamú bor, korcsmabor, a hideg ételeket szereti, a kolbászt, a hagymát. Ivási ideje főként a késő ősz, amikor kint köd van, esik az eső és a sár feneketlen. A legjobb újborok közé tartozik. Azzal, hogy korcsmabor, nincs szándékomban lebecsülni. Sőt. A korcsma civilizációnknak egyik legfontosabb intézménye, sokkal fontosabb, mint például a parlament. Az egyik helyen a sebeket osztják, a másik helyen gyógyítják."

Soltvadkerten belül pedig nem Frittmanékről írnék, őket a 2007-es évben elnyert Év bortermelője titulus országszerte ismertté tette, hanem Fontékról. Hagyjuk most a hektárszámokat, azok meglelhetők a pincészet honlapján. Nézzük inkább a borpalettát, azt is szubjektíven, a lényegre koncentrálva.

Fonték évről évre készítenek remekbe szabott illatos, aromás, fajtajelleges Cserszegi Fűszerest és Irsai Olivért, jó savú, a móriakkal versenybe küldhető Ezerjót, etalonértékű Kövidinkát, a szó szoros értelmében világbajnok rosét (roséikkal több aranyérmet is sikerül begyűjteniük évről évre, a legutóbbi, a Rosé du Monde-on is arany volt), korrekt, gasztronómiailag jól elhelyezhető sillert. S végül de nem utolsósorban az utóbbi években elkészítettek egy Ezerjó szelekciót is, mely tulajdonképpen e kis szösszenet megírására ösztönzött.

A tavalyelőtti, 2009-es Ezerjó szelekció sikerült mindezidáig a legjobban, olyannyira, hogy több borhoz értő barátommal (köztük élvonalbeli borászokkal) is eljátszottam a zsákbamacskát: senki meg nem tippelte a borvidéket, a mindenki "hegyi" borvidékeket említett, nem kevesen mineralitást véltek felfedezni benne, a fajtát egy egyetlen jóbarátom ismerte fel, egy csíkszeredai borrajongó, aki most éppen szőlőt telepít az Etyek budai borvidék déli részén. Íme, mit tesz a hozzáértés, hozamkorlátozás, az elegáns hordókezelés s egy csipetnyi szerencse. Egy játék még hátravan: össze kellene kóstolni vakteszten a bort olyan nagy magyar fehérekkel, melyek a struktúráról szólnak elsősorban és nem a mineralitásról. Egy somlói-tokaji-badacsonyi sorból kilógna a Szelekció, de azt hiszem, egy egri, délbalatoni, pécsi borokat integráló, mégoly magas karátszámú sorban is megállná a helyét. Ha összehoztuk e vaktesztet, még jelentkezem egy bejegyzéssel.

Dorozsmai Endre