A skót whisky első írásos feljegyzése 1494-ből való, így valószínű, hogy ekkor már jóideje gyártották az érlelt gabonapálinkát. A szó a kelta nyelvből származik, és az "usquebaugh, uisge beatha" szó angol fonetikus átvételével jött létre, ami azt jelentette, "az élet vize".
A lepárlás tudományával időszámításunk szerint 500 körül ismerkedhettek meg a kelták, akik talán Spanyol- vagy Franciaországban sajátíthatták el azt. Az eredetileg gyógyszerként fogyasztott whisky gyártására Skóciában 1505-ben az edinburgh-i felcserek céhe kapott monopóliumot, ez is jelzi az egészségügyi alkalmazás akkori dominanciáját. Állítólag I. Erzsébet királynő is imádta a párlatot, és hordókban szállíttatta Londonba.
A lepárlást, vagy desztillációt eredetileg illatszerek készítésére is alkalmazták, azután a boroknál, végül pedig az erjedő gabonafőzetek letisztázására használták azokban az országokban, ahol a szőlő nemigen termett meg. A gyümölcsből és gabonából készült párlatnak már a latinban is van neve, "aqua vitae", amely szintén az élet vizét jelenti. A főleg kolostorokban párolt lé eleinte elsősorban gyógyászati célokat szolgált, én nem csak az egészségmegőrzés érdekében, de emésztési panaszok, szélütés, sőt, még himlő kezelésére is fogyasztották.
Ír alapokon indult a whisk(e)y világhódítása
Az ír kolostorokban, amelyek a klasszikus civilizáció számos egyéb értékének megőrzésében is nagy szerepet játszottak, már a 12 században működtek lepárló műhelyek. A skótok nem szívesen ismerik el, hogy az írektől tanulták volna a csíziót, pedig ez tűnik a legvalószínűbbnek. A 17. század végén Írországban is súlyosan adóztatni kezdték a szeszfőzést, ami hasonló következményekkel járt, mint Skóciában. A 18. század végére több mint 2000 lepárló működött az országban. Az írek a brit világbirodalom minden szegletébe exportálták a szeszt, és az USA-ban is jó piaca volt: a 19. század végén több mint 400 ír whiskey-márkát importáltak.
A 20. század elején a scotch egyre nagyobb piacokat hódított el az ír whiskeytől, amelyre az amerikai szesztilalom igen súlyos csapást mért. Az első gazdasági világválság, majd a második világháború sem tett jót az ital termelésének, hogy aztán 1975-re két lepárló kivételével az összes szeszfőzde megszűnjék. A helyzet 1989-ben indult lassú javulásnak, amikor egy dundalki etanolkészítő gyárat whiskey-lepárló üzemmé alakítottak át.
Egész jogi intézményrendszer védi a whiskyt
Skóciában napjainkban közel 100 nagyobb lepárló működik, a röviditalt a világ több mint 200 országába exportálják. Az iparág évente 1,6 milliárd font adó-, és 2,5 milliárd font (közel 900 milliárd forint) exportbevételt hoz, továbbá majd' félszázezer skót munkahelyet tart fönn (ebben a gin- és vodkagyártás is benne van). A leghíresebb skót termékre már turizmust is alapoznak, amely jól szervezett utakat kínál az évi egymillió vendégnek. Ennek keretében főzdék, boltok, bárok és éttermek, de még speciális golfklubok is látogathatók.
Az országban több mint hetven olyan hotel működik, amelyik a whiskyvel kapcsolatos programokat szervez, és még úgynevezett whisky tanfolyamokat is kínál. A skót idegenforgalmi látványosságok között a legtöbb pénzt a lepárlók látogatóközpontjaiban hagyják a turisták, átlagosan fejenként több mint 6000 forintnak megfelelő összeget. Létezik whisky fesztivál is, amely 200 eseménnyel 16 ezer látogatót vonzott tavaly.
Az eredetileg gyógyszerként fogyasztott párlat túlélte az amerikai szesztilalmat is
A skótok nemzetközileg is levédették a Scotch nevet. Csak olyan palackokra kerülhet rá ez a címke, amelyek tartalmát Skóciában gyártották. Persze, hasonló technikával más országokban is készül whisky, de Kanadát leszámítva másutt - így Írországban is - kissé máshogy írják: whiskey. Az Egyesült Államokban, sőt, Japánban is párolnak whiskeyt, de a szakértők szerint a skótoké a legkarakteresebb.
A brit kormány a jelenleginél is nagyobb jogi védelmet szeretne a whiskynek, a Scotch mibenlétének pontosabb meghatározásával, szigorításával. A népszerű italt a világ számos pontján próbálják másolni, és sokan skót motívumokat ábrázoló cimkével akarják vonzóbbá tenni a szeszt. A Skót Whisky Szövetség világszerte 70 olyan esetről tud, amelyben akármikor perelhetnék a gyártókat, akik skótkockás mintával, skót dudások ábráival, vagy megtévesztő elnevezéssel látják el termékeiket.
Illegalitásba vonul a gyártás és a kereskedelem
A skót parlament már a 17. században adót vetett ki az egyre népszerűbb ital alapanyagára, a malátára és magára az italra is. Az Angliával való unió 1707-es kihirdetésétől a skót whiskyket egyre magasabb adók terhelték - nem függetlenül a lázadó skót klánok elleni angol akcióktól -, ezért a lepárlók földalatti tevékenységbe kezdtek. Ekkoriban igencsak bevett szokássá lett a szeszcsempészés, olykor koporsókban szállították a tiltott italt, hogy elrejtsék a fináncok szeme elől. Bár az 1820-as évek mindegyikében több mint 10 ezer titkos lepárló-készüléket koboztak el a hatóságok, ekkoriban a Skóciában főzött whisky felét már nem kifejezetten egészségügyi célzattal fogyasztották.
Az 1823-as adótörvény 10 fontos licencdíj ellenében legálissá tette a whisky készítését, ezen kívül gallononként is fizetni kellett a szesz után. Meglehetős szigorúsága ellenére ez a törvény vetette meg a mai skót whisky ipar alapjait. A skótoknak azonban a franciák is, pontosabban a filoxéria nevű atka - amely az 1880-as években gyakorlatilag letarolta a francia szőlőtőkéket - segítettek. Így Franciaországban néhány év alatt szinte teljesen eltűnt a pincékből a bor és a nemzeti rövidital, a brandy.
A skótok gyorsan kapcsoltak, és a whisky népszerűsége hamarosan megelőzte a brandyt és a konyakot is. A scotch legnagyobb piaca ma Európa, azon belül is Spanyolország, a legtöbb skót whiskyt azonban a görögök fogyasztják. A kelet-európai országokban is egyre nő a whisky részaránya a tömény alkoholos italok között, de olyan egzotikus piacok is egyre jobban teljesítenek, mint Dél-Korea, vagy Kína.