"Ne vállalj kockázatot" - a londoni metró éber világa

Orwelli gyanakvás és éberség járja át a londoni metró kusza labirintusát: a 2005-ös terrortámadás óta a szűk járatokat teljesen ellepték a tiltások, figyelmeztetések és parancsok. A 130-as IQ alatt reménytelenül átláthatatlan alagútrendszerben még levegőt se vehetünk anélkül, hogy ne tudna róla valaki, cserébe viszont már-már idegölően precíz utastájékoztatás jár. Riport a brit főváros alatti Csőből.

"Ha gazdátlan csomagot találsz, jelentsd azonnal!" "Ha vandálokat látsz, jelentsd ezen a számon!" "Ha bármi gyanúsat látsz vagy hallasz, ne habozz, jelentsd a személyzetnek vagy a rendőröknek! Bízz az érzékeidben! Ne vállalj semmilyen kockázatot" - hirdetik szocreál stílusú plakátok és szöveges figyelmeztetések a londoni metró sötét járatainak minden négyzetméterén. A szerelvényeken és a folyosókon minden sarokban térfigyelő kamera sasol, a hangosbemondó pedig félpercenként új utasítással vagy figyelmeztetéssel mossa át az utasok agyát. A metró - vagy ahogy a helyiek mondják, a Tube (Cső) - világát George Orwell is megirigyelhetné.

2005-ben 38 ember meghalt és több mint 600 megsérült a metróban elkövetett robbantássorozatban, az ódon csövek azóta teljesen megteltek éberséggel és gyanakvással. "Az önök biztonsága érdekében a metró egész területén térfigyelő kamerák működnek" - harsogja lépten-nyomon a közlekedési társaság, mintha nem szúrnának egyből szemet méterről méterre a 360 fokban leskelődő gömbök és a képünkbe bámuló gigászi kameralencsék. Hogy mennyire a mi biztonságunkról van szó, azt persze kicsit kétségessé teszi a figyelmeztetés második mondata, miszerint "A mi (értsd - a közlekedési társaság) alkalmazottaink ellen elkövetett inzultusok és a mi (értsd ismét úgy) tulajdonunkban tett kár büntetést von maga után."

Átláthatatlan labirintus

A nagy óvatosság persze nem véletlen, hiszen ebből a földalatti labirintusból segítség nélkül kijutni szinte lehetetlen. London alatt 268 metróállomás és 13 ágasbogas metróvonal kuszálódik össze szinte átláthatatlan labirintussá, töméntelen elágazással és csomóponttal, mintegy 400 kilométer hosszan. Az egymás alatt, fölött, mellett összezsúfolt megállókból (köztük Wimbledon, Westminster, vagy épp Sherlock Holmes híres Baker Streetje) szűk és kanyargós folyosók és lépcsők futnak ezer felé: a tájékoztató táblák előtt a tapasztalatlanabb utas hosszú perceket is időzhet, míg kitalálja, hogy fel, le, jobbra, balra vagy középre menjen a keresett vonal, keresett irányának, keresett peronjához.

A külső vonalak egy része újabb, tágasabb, de a belvárosi járatok keskeny, dohos, füstös alagutakban futnak. Nem véletlenül hívják Tube-nak: az ívelt tetejű csövekben szinte nulhézaggal suhannak az alagút formájához igazított, szintén ívelt tetejű, apró, öreg, piros vonatok, akár a dugattyú a csőben.

A keskeny járatok miatt belül a boltíves tetejű kocsik széle is olyan alacsony, hogy az ajtóknál kénytelenek vagyunk mélyen meggörnyedve fejet hajtani a közel negyven éves járművek előtt: a padló vaslemezében öntöttvas számok idézik a kocsi gyártási évét, a hatvanas éveket. Ha itt bármi baj történik, csak a legprecízebb szervezéssel lehet kimenekíteni a bennrekedőket.

Tiltások, figyelmeztetések, tájékoztatók

A kamerák - és a gyanakvásra, jelentésre bíztatott utasok - elsősorban a rongálókat és a terroristákat lesik. Hogy mit is jelent a "bármi gyanús"? "Hát például, ha egy terroristát látnék a derekára kötözött bombával" - válaszolja teljes komolysággal egy utas. A középkorú asszony szerint a figyelmeztetés nem vicc és nem is túlzás, nagyon komolyan kell venni; igaz, ő még soha nem tett jelentést semmiről a metróban.

A terror mellett ugyanakkor hihetetlen hangsúlyt kap a Tube-ban a tűz elleni védekezés is, szintén néhány méterenként sorakoznak figyelmeztetők és tájékoztatók arról, hogy mit kell tenni ilyenkor. A szöveg már nem is meglepő: "Ha füstöt látsz, azonnal jelentsd, ne vállalj semmilyen kockázatot!" A Picadilly vonal megállóiban például mégsem tudtunk úgy megfordulni, hogy ne terjengett volna némi halvány füst az alagút torkánál - az éber londoniak józan eszükre hallgatva mégse kezdték el nyomkodni a riasztógombot.

Hogy a fenti tájékoztatókkal nem kitöltött falfelületek se maradjanak üresen, méterenként (és a metrók összes ablakán) matrica figyelmeztet arra, hogy dohányozni tilos. A folyosókon és lépcsőkön kétméterenként kiírják, hogy tartsunk balra, továbbá minden ajtó, ablak és lépcső előtt sárga-fekete felkiáltójelek hirdetik a veszélyt. Mindezt már csak a hangosbemondó tetézi, amely szinte megszakítás nélkül ismétel minden tudnivalót monoton géphangján.

A bemondó arra is figyelmezet, hogy a kéregetőknek ne adjunk pénzt, illetve hogy leszálláskor vigyük magunkkal a táskát - ez utóbbi egyes járatokon minden megállóban elhangzik. A legfülbemászóbb mondat, a szerelvény és a peron közti résre figyelmeztető "Mind the gap"-mondat, amely 10 másodpercenként ismétlődik, már pólónyomatként is kapható a punknegyed szuvenírboltjaiban.

A bemondott információ egy része azért sokszor hasznos; a sok végállomással és útvonallal rendelkező vonalakon például minden állomásnál bemondják, hogy az adott járat milyen járat és meddig közlekedik. Az utastájékoztatás annyira pontos, hogy még a várakozás okát is közlik, ha a szerelvény pár percnél többet áll a megállóban. Igaz, amint valami rendkívüli történik, a jól artikuláló géphang helyett megjelennek a hadaró londoni akcentusok, amiket iskolában tanult nyelvtudással megérteni igen kemény dió.