"Csak boldogan lehet hazamenni" - agárversenyek Anglia szívében

A pénz nem számít, csak a fogadás és a verseny izgalma - állítják az idős és a fiatal angol úrfiak egyaránt, miközben súlyos fontjaik kiperegnek az ujjaik közül: akár nyernek, akár veszítenek, minden éjjel elégedett alkoholmámorban hagyják el a londoni agárversenyeket. Vágtató kutyák, egyperces extázisok, elszálló pénzkötegek és úri élet mozi helyett: szerencsejáték angol módra a Wimbledon-stadionból.

Az egyik pillanatban még csak néhány kósza lélek lézeng a lelátón vastag pénzkötegekkel, a következő percben pedig már meg is teltek a betonlépcsők kisestélyibe öltözött lányokkal, nagykabátban söröző férfiakkal és kockás sapkájú, görnyedt öregekkel. Az ideges mormogás szinte teljesen elfullad, ahogy az éjszakai pályán felgyúlnak a fények; hirtelen mindenki eszeveszett üvöltésben tör ki, ugrálnak, kalimpálnak, az öklüket rázzák, végül pedig a fejüket fogják és mosolyogva fintorognak.

Az üvöltés alig egy perc alatt teljesen elhal, az estélyik, sapkák és télikabátok ismét beszállingóznak hátuk mögött álló üvegpalotába, és 15 percre átadják magukat az italoknak, a prospektusoknak és a téteknek. A következő menet esélyese Yak Yak az ötös pályán - 3,5-szörös pénzt fizet, tuti tipp. Nagy-Britanniában összesen 32 stadionban rendeznek rendszeresen agárversenyeket, és a játék - a játékosok szerint - teljesen összeforrt az ország és London képével.

Vibráló laptop a fatáblák mögött

Az agár-őrület már a stadionokon kívül megmutatja magát: nem tudunk 5 percnél tovább úgy bolyongani London utcáin, hogy valamelyik sarkon ne botolnánk LCD-tévékkel és apróbetűs táblázatokkal kibélelt fogadóirodába. A tágas, légkondicionált helyiségekben öreg angolok és írek csoportjai merednek kerek szemekkel az agárverseny-közvetítésekre: "Van lottónk is, legalább ötféle, de az igazi angol szerencsejáték az agárverseny" - mondják.

A tévé persze nem az igazi, ezt ők is elismerik: a pálya széli hidegben üvölteni a megjátszott kutya nevét elcserélhetetlen élmény. A Wimbledon-stadionban a hangulat is más: az épületben a legváltozatosabb arcok, baráti társaságok iszogatnak önfeledten, a fogadó pultok előtt pedig hosszú sorok kígyóznak 2 és 3 fontos téteket szorongatva.

Kint, a pálya szélén szakadtas köpenyben bookmakerek állnak kopott fatábláik mellett, amelyekre percenként új oddsokat írnak kézzel; lábuk alatt eltépett fogadócédulák tucatjai hevernek. A csipeszes lámpákkal megvilágított ósdi táblák alatt nagy, öreg bőrtáskában gyűlik a pénz, miközben a tábla mögött egy asszisztens villódzó laptopon, fogadási szoftverrel számolja, hogy mit és milyen tétekkel érdemes meghirdetni. Itt már nagyban játszanak, 30-40, de akár 100 fontos tétek is jönnek-mennek a bőrtáskák fölött.

"Ez azért mégsem a pénzről szól; az úgyis a bookmakerek táskájában landol végül" - magyarázza két megereszkedett tokájú, 40-es férfi, miközben ragyogó szemmel követik megjátszott kutyájukat. Egyikük az előző körben 40 fontot tett a győztesre, 100-at nyert, de tudja, hogy összességében úgyis mínuszba megy ma is. "Ez is csak hobbi, mint a többi, az izgalomért játszunk, és hát minden hobbi pénzbe kerül" - von vállat könnyedén, mikor a kutya harmadikként kocog be a célba.

Mozi helyett és egy egész életre

Közösségi esemény, szórakozás: a fiatalok többségének inkább csak bulizóhely a pálya, ahol némi aprót eljátszanak, és egész este együtt lehetnek. "Közel van, le lehet ülni, lehet beszélgetni, izgalmas is, és olcsó, úgyhogy mozi, színház helyett is szívesen jövünk ide minden héten" - mondja három huszonéves fiú. Egy nagyobb lánycsapat épp a svéd rokonoknak mutatja meg, milyen is az igazi angol agárverseny: nagy szakértelemmel tanulmányozzák a kutyák listáját, majd a kettesre és az ötösre tesznek 2-2 fontot. Az egyiknek kedves neve, a másiknak szép színe van. Természetesen egyik sem nyer.

A szórakozó fiatalok között ott lépkednek aztán a tekintélyes öregek is, akik a kutya minden mozdulatában jelentést látnak, és versenyről versenyre követik őket. "Nekem négy éves korom óta vannak kutyáim, heti négyszer kinn vagyok, vagy itt, vagy más pályákon: az agárverseny nekem életforma" - mondja Paul, a 65 éves ír. "A kutya okos, beszélni lehet vele. És csak a jó kutya sérül meg, mert az mer kockáztatni" - teszi hozzá a szakértők jelentőségteljes biccentésével.

Egy kis kerek asztalnál üldögél barátjával, prospektusokat böngész, monitoron figyeli a futamokat, majd hirtelen feláll, kisétál, és gondolkodás nélkül 40 fontot tesz egy kutyára. "A sajátja" - veti oda a barátja. "Sok öregnek futnak a saját kutyái a pályán, ha egyszer elkap ez a világ, nem állhatod meg saját kutya nélkül". Paul agara második lesz, mert beragadt a rajtnál, de az ír nem szomorú: "A fél mezőnyt lesprintelte, fog ez még sok versenyt nyerni" - közli elégedetten.

"Innen csak boldogan lehet hazamenni, mert ha nyersz, örülsz, ha vesztesz, akkor meg jót játszottál" - mondja. Kipróbáltuk, és - meg kell hagyni - igaza volt: 10 fontot eljátszottunk, egy meneten nyertünk 16-ot, a győzelem örömére pedig 21 fontból meghívtuk az angol lányokat, akik megmutatták, mire és hogyan kell fogadni. Összességében a diadal ellenére is 15 fontot buktunk, a sikerélmény mégis felülkerekedett. Mint ahogy azoknál a fiataloknál is, akik az éjszakai buszon hazafelé, félig részegen, hahotázva vitatkoztak arról, hogy ki vesztett többet. A pénz elszállt, az élmény megmaradt.