Richard Hawley: Amíg nyolcvanéves nem leszek

A sheffieldi dalnok azon kevesek közé tartozik, aki már a negyvenhez közelítve futott be, és mára a legelismertebb angol énekes-dalszerzők egyike. Megmaradt azonban közvetlen és józan embernek, aki állandó résztvevő a honlapja fórumán, és még az [origo]-ra is szakított egy kis időt, két nappal sikeres londoni fellépése után.

A közönségből nézve jó hangulatú koncertet adott az Astoriában, a színpadról is így látszott?
- Igen, mi is jól éreztük magunkat. Azt kell mondjam, hogy kellemes meglepetés volt a londoni fogadtatás, mint ahogy az is az NME részéről, hogy beválogattak ebbe a turnésorozatba, hiszen tudjuk jól, hogy nem éppen az én korosztályomnak szól az az újság. Szóval, soha rosszabb kedd estét.

Elég hosszú utat járt be, amíg a saját nevével is meg tudott tölteni koncerttermeket. Honnét indulva jutott idáig?
- Hatéves koromban kezdtem gitározni tanulni, ami természetesnek tűnt, tekintve, hogy az apám is zenész volt. Az első élő fellépésem 12 éves koromban volt, majd később az iskolatársaimmal alakítottunk zenekart, aminek az volt a neve, hogy Treebound Story. Ez aztán kitartott az iskola után is, és még John Peel rádióműsorához a BBC-ben felvehettünk négy számot. Egyébként a Treebound Storyval a nyolcvanas években gyakran játszottunk együtt a Pulppal, mely akkor hozzánk hasonlóan kezdő sheffieldi zenekar volt. Egy jó évtizeddel később aztán én is a Pulp tagja lettem, de addig volt azért egy zenekar, amiben gitároztam, mégpedig a Longpigs.

A szólókarriere sem azonnal hozott sikert, aztán a Coles Corner lemez megváltoztatott mindent. Tényleg olyan kimagaslóan jó lemeznek ítéli meg, vagy ez egy természetes folyamat része volt csupán?
- Szerintem az utóbbi, minden lemezem kicsit sikeresebb volt az előzőnél. A Coles Corner nagyobb ugrás volt, talán akkorra érett be a többéves munka eredménye, amit az is mutat, hogy inkább szájról-szájra terjedt a híre, nem pedig mondjuk a média segített rajta. Végül is eladtak belőle 80 ezret, Mercury-díjra is jelölték, és ezzel lettem országosan is ismert, de én nem érzem, hogy annyira kilógna a sorból.

Bár a Pulp nem volt egy hosszú állomás a pályáján, mégis fontos volt, és valahol azt is nyilatkozta egyszer, hogy konkrétan megmentette ez a pár év. Mitől kellett megmenteni önt?
- Egyszerűen megcsömörlöttem a zenebiznisztől, és a Longpigs utolsó évei sem úgy alakultak, ahogy szerettük volna. Nekem az alkohollal is meggyűlt a bajom, és ha akkor nem jön a Pulp hívása, könnyen lehet, hogy nem alakulnak ilyen jól a dolgaim. Mivel gyerekkori barátaimról van szó, rögtön igent mondtam a felkérésre, és tényleg nagyon jó időszak volt. Jarvisszal azóta is dolgoztam együtt más projektekben is, a mai napig jó barátok maradtunk.

Korábban még Morrissey kísérőzenekaránál is próbálkozott, az miért nem jött össze?
- Óh, az nagyon régen volt. Fiatal voltam és tapasztalatlan, igazából jobb is, hogy így alakult. Egy meghallgatás volt, és nem is nagyon emlékszem már rá, nem egy fontos állomása a pályafutásomnak. Azóta ugyanis sokat fejlődtem, és session gitárosként több száz lemezen játszottam, rengeteg tapasztalatot szereztem, és olyan különféle zenészekkel találkozhattam, mint mondjuk Perry Farrell a Jane's Addictionből vagy Gwen Stefani, de még rengeteg más nevet is mondhatnék. Ez felbecsülhetetlen volt a későbbi karrierem szempontjából.

A lemezeit hallva azon kevesek közé tartozik a brit zenészek közül, akikre döntően amerikai zenék voltak hatással: country, rockabilly vagy korai rock'n'roll. Ez minek köszönhető?
- Ezzel nem értek egyet, nagyon sokféle zenét hallgatok, de én alapvetően igenis brit előadónak érzem magam. Apámnak óriási lemezgyűjteménye volt egyébként, úgyhogy gyerekkoromtól kezdve rengeteget mindent hallgattam, köztük valóban sok amerikai lemezt is, de ettől még amit csinálok, az száz százalékig brit zene, legalábbis szerintem.

A dalaiban számos utalás hallható szülővárosáról és jelenlegi lakóhelyéről, Sheffieldről. Hogyan élte meg az elmúlt évek nagy változásait a városban?
- Hát nem jól. Ezek a fejlesztések lehet, hogy egyes üzletembereknek jól jöttek, de az itt élő emberek keveset profitáltak ebből. Én Sheffieldet egy kimondottan romantikus helynek tartom, és ebből a bájból egyre kevesebb marad, ha ez így megy tovább. Tudja, akik itt éltek, azok generációk óta nagyon keményen kellett, hogy megdolgozzanak a bérükért, akár az acéliparban, akár másutt. Ennek köszönhetően viszont sajátos humorral látják a világot, ráadásul nagyon termékenyek is az itt élő emberek, számomra ez egészen egyedi.

Mostanság újra a fókuszba került a sheffieldi zenei színtér, ez minek köszönhető leginkább?
- Annak, hogy sok az új és jó zenekar, mint az Arctic Monkeys, a Long Blondes és a többiek. De ez korábban is így volt, Sheffieldben mindig is elsőrangú zenei élet volt, nagyszerű zenekarokkal, csak nem mindig volt divatos. Most megint az, de emiatt persze pont én nem panaszkodhatok.

A londoni fellépéssel az NME turné véget ért, most irány Sheffield és a család?
- A fenéket, Írországban kell fellépnem már ma este. Az én turném folytatódik, és majd ha nyolcvanéves leszek, akkor talán be is fejeződik...