Bekapcsolják Esztergomot az országos gyorsforgalmi úthálózatba
Négysávos, 32 kilométeres útszakasz létesül Bicske és Esztergom között.
Négysávos, 32 kilométeres útszakasz létesül Bicske és Esztergom között.
A több mint 10 kilométer hosszú útszakasz 28,8 milliárd forint hazai költségvetési forrásból készülhet el 2023-ra.
Varga Mihály pénzügyminiszter bemutatta az Egészségipari Támogatási Program keretében elkészült legújabb fejlesztést.
Néhány hét múlva saját márkanéven vezetnek be televíziót az Egyesült Államokban, amelyet hangasszisztenssel lehet majd irányítani.
Tavaly óta összesen mintegy 128 milliárd forintos kerettel nyílt pályázati lehetőség a kertészeti ágazat számára.
A magyar borászok mindig is élen jártak az innovációban - mondta az agrárminiszter a III. Pezsgőkonferencián.
A megújult épületben interaktív kiállítások, bortrezorok, konferenciaterem és kávézó is helyet kap majd.
Képeken a változás, új hidaktól kezdve az atlétikai stadionon át történelmi jelentőségű helyszínek rekonstrukciójáig.
Eddig hat tagja van a fegyvercsaládnak.
Egy friss kutatás alapján ez az érték magasabb, mint az egy évvel korábbi.