Megtalálták a világ legrégebbi hajóroncsát
A hajó 14 méter hosszú volt, az is kiderült, mit szállított.
A hajó 14 méter hosszú volt, az is kiderült, mit szállított.
Két csoport veszett össze.
Hóvári János szerint csak Görögországból több mint 100 ezer migráns szeretne eljutni Németországba.
A Hagia Sophia egykor a keresztény világ legfontosabb temploma volt, aztán mecset lett, most múzeumként működik.
Több helyszínt is fontolgatnak, az egész európai piacot innen látják majd el.
A Migrációkutató Intézet legfrissebb elemzése az ázsiai muszlim népcsoport helyzetét mutatja be.
Megtört az egy évtizede tartó növekedési sorozat.
Göbekli Tepe a kőkorszakban, mintegy 12 ezer évvel ezelőtt épült.
Azt mondták neki, hogy így tud megszabadulni a hajtetvektől.
Radikális átalakulás előtt áll a globális autópiac.