A csecsemő nem ismeri a tériszonyt

A csecsemők nem ismerik a tériszonyt. Sőt, a mélység látványa - például egy üvegasztal tetejéről megpillantva - kifejezetten felvillanyozza őket. Az életmentő veszélyérzet csak kilenc hónapos kor körül, a kúszás-mászás elsajátításával párhuzamosan jelenik meg.

A Kaliforniai Egyetem (Berkeley) és a Kyotoi Doshisha Egyetem kutatói a Psychological Science szaklapban közölt vizsgálatsorozatban arra kerestek választ, mivel függhet össze a mélységtől való félelem kialakulása.

A kutatók két csoportra osztottak kúszni-mászni még nem tudó babákat. Az egyik csoport tagjait elektromos baba-gokartba ültették, hogy megtapasztalják a helyváltoztató mozgás élményét, míg a másik csoport nem részesült ilyen “képzésben”.

Azt találták, hogy a gokartozó csecsemőknek szaporább lett a szívverése, ha - virtuális - mélységbe kellett lepillantaniuk, ami félelemre utal. A mélységtől való idegenkedés szabad szemmel is látható jelei jól megfigyelhetők ezen a videón. A másik csoportban nem tapasztaltak szívritmus-változást.

A csecsemőknek nincs tériszonya - Maria von Kohler svéd művész szobra Londonban Forrás: AFP/Ben Stansall

A kutatók szerint a félelmet kiváltó inger a vizuális viszonyítási pontok hirtelen megváltozása. Elméletük szerint a helyváltoztató mozgás (kúszás, mászás) megjelenésével párhuzamosan az agy egyre inkább megtanulja feldolgozni a perifériás látótérből érkező információkat, és ezt az egyensúly megőrzéséhez használja fel. Amikor a babák elkezdenek helyet változtatni, azt tapasztalják, hogy vizuális környezetük elveszti stabilitását, időnként hirtelen megváltozik. Ez zavarba ejtő és félelmetes számukra.

Ez az elmélet azt is megmagyarázhatja, miért nem szédül egy repülőgép ablakából kinéző utas, és miért érezheti magát szörnyen, aki egy helikopter átlátszó pilótafülkéjében ül. Az előbbi esetben a perifériás látótér viszonylag stabil, míg a “buborék”-pilótafülkéből sokkal több mozgást látni.

Felmerül a kérdés, hogy a mélységtől való óvakodás létfontosságú képessége miért nem jelenik meg hamarabb a fejlődés során. A kutatók úgy vélik, hogy a kezdeti vakmerőség segít a babáknak abban, hogy felfedezzék a környezetüket. Úgy tűnik, hogy egyes veszélyhelyzetek megtapasztalása elengedhetetlen ahhoz, hogy az agy felkészüljön az elkerülésükre.