A gyulladást általában valamilyen felső légúti, vírusos eredetű hurutos megbetegedés előzi meg. A vírusfertőzés kapcsán kialakuló nyálkahártya-duzzanat elzárja a középfül szellőzésében szerepet játszó fülkürt nyílását. A fülkürt normálisan percenként 3-4-szer szellőzik, amikor nyelés kapcsán megnyílik. Mivel a gyulladás következtében a dobüreg nem tud szellőzni, a benne lévő levegő felszívódik, és helyette savós váladék szaporodik fel a dobhártya mögött. Ezt az állapotot víztiszta, ún. szerózus, régi nevén savós középfülgyulladásnak nevezik. Ha a váladék felülfertőződik, kiváló táptalajként szolgál a baktériumok szaporodásához. A leggyakoribb kórokozó baktérium a Streptococcus pneumoniae, és a Haemophilus influensae. A felső légúti hurutos betegségen kívül egyéb állapotok, mint például az orrmandula megnagyobbodása, allergiás megbetegedések, illetve a refluxbetegség is hajlamosítanak visszatérő középfülgyulladások kialakulására.
Tünetei, felismerése
A betegség kezdeti stádiumában még alig okoz panaszokat a betegség, azonban a fülészeti vizsgálat során már látható a dobhártya behúzódása. A gennyes középfülgyulladás jellemző tünete a tartós és erős fülfájás. Csecsemőknél gyakran látjuk, hogy a fülükhöz kapkodnak, és fájdalmasan felsírnak. Az idősebb betegek általában csökkent hallásról is beszámolnak. Az általános tünetek közé tartozik a magas láz, a bágyadtság, és az elesett állapot.
Fiatal gyermekeknél gyakran hányás, hasmenés jelentkezhet, mivel a lecsorgó gennyes váladék a gyomor és a bél nyálkahártyáját irritálhatja. A következményes kiszáradás a tüneteket tovább súlyosbítja. Ha a megfelelő fülészeti kezelés nem történik meg időben, akkor a dobhártya átszakad. Ekkor a betegek fájdalma csökken, mivel megszűnik a dobhártya feszülése. Véres-gennyes fülfolyás észlelhető.
A betegség diagnosztizálásához alapos fülészeti vizsgálatra van szükség. A vizsgálat során a fül-orr-gégész egy fültölcsér segítségével tekinti meg a dobhártyát. Az orvos homlokára erősített tükör arra szolgál, hogy a lámpáról a felerősített fényt a beteg hallójárata felé irányítsa. Esetenként, ha a hallójáratban nagyobb mennyiségű fülzsír (cerumen) képződik, a vizsgálat előtt szükséges a külső hallójárat átöblítése.
A nem megfelelően kezelt középfülgyulladás következményeként halláscsökkenés, arcidegbénulás, agytályog és agyhártyagyulladás is kialakulhat.
Kezelése
Középfülgyulladás esetén fontos a dobüreg szellőzésének biztosítása, és a váladék eltávolítása. Ennek érdekében kell a betegek fülét felszúrni (paracentesis). Ilyenkor a dobhártyán egy lándzsaszerű eszközzel kis nyílást ejtenek, amelyen keresztül a váladékot leszívják. A beavatkozást általában lokális fájdalomcsillapítás mellett végzik. Előfordulhat, hogy a nyílás a teljes gyógyulás előtt záródik, ilyenkor ismételten szükség lehet a fül felszúrására. A dobhártya spontán perforálódását nem célszerű kivárni, mert a perforációs nyílás szabálytalan szélű sebzést okoz a dobhártyán, amely csak nehezen, hegesedéssel gyógyul, és növeli a nagyothallás kialakulásának kockázatát. A fülészeti kezelés mellett antibiotikumok adására is szükség lehet, továbbá a fülcseppek is segítik a gyógyulást.
Visszatérő esetekben, ha a háttérben az orrmandula túltengése áll, annak eltávolítása jelenti a végleges megoldást. Gyermekkorban makacs, nehezen gyógyuló, visszatérő középfülgyulladások esetén a dobhártyába egy ún. Gromet-tubust helyeznek be. Ezen a néhány milliméteres tubuson keresztül biztosítható a dobüreg folyamtatos szellőzése. A beültetett tubust a kritikus időszak átvészelése után el lehet távolítani.
Megelőzése
Mivel a középfülgyulladás a felső légúti fertőzések következtében alakul ki, ezért utóbbiak megelőzése és megfelelő kezelése a legfontosabb preventív módszer. Őszi-téli időszakban a vitamindús táplálkozásnak van kiemelt jelentősége. Már kialakult hurutos betegség esetén orrcsepp, kisgyermekeknél - ha szükséges - orrszívás segíthet.