A kör valójában egyáltalán nem változik, csak azért tűnik úgy, mert agyunk alkalmazkodik a háttér befelé irányuló mozgásához. Hasonló szituációk lépten-nyomon előfordulnak a hétköznapjaink során: például ha leugrunk egy mozgó futógépről, egy pillanatig úgy látjuk, mintha minden mozgásban lenne körülöttünk.
Ezt az érzékcsalódást, amit mozgási utóhatásnak vagy vízesés-illúziónak is neveznek, és amelynek lényege, hogy egy adott irányú mozgás látványakor megjelenik az ellentétes irányú mozgás illúziója, már Arisztotelész is leírta. A Rochesteri Egyetem kutatócsoportjának azonban most sikerült leírnia a jelenség hátterében álló idegi mechanizmust.
Davis Glasser, a Rochesteri Egyetem agykutatója és munkatársai a Proceedings of the National Academy of Sciences (PNAS) szakfolyóiratban tették közzé eredményeiket.
A kutatók kimutatták, hogy az ember akkor is tapasztalja a mozgási utóhatást, ha a háttérben látott mozgás annyira rövid ideig tart, hogy nem tudják megmondani, milyen irányú (a kísérletben a másodperc 1/40 részéig, vagyis 25 milliszekundumig tartott a háttér mozgása),
Glasser és kollégái továbbá olyan idegsejteket azonosítottak a látókéreg úgynevezett mediotemporális (MT) területén, amelyek a mozgás rövid ideig tartó érzékelése után álló tárgyakra is úgy reagálnak, mintha azok mozognának. A kutatók szerint ezek az idegsejtek felelősek a mozgási utóhatás illúziójáért.
Ez a felfedezés igazolja, hogy az ókor óta ismert érzékcsalódást egy olyan neurológiai folyamat okozza, amely minden alkalommal lezajlik, amikor mozgó tárgyakat látunk. A vizsgálat következő fázisában a kutatók szeretnék megvizsgálni, hogy van-e valamilyen kedvező hatása ennek a villámgyors alkalmazkodásnak, például javítja-e azt a képességünket, hogy megbecsüljük a mozgó tárgyak, például egy felénk repülő labda sebességét és irányát.